A „kívülálló apátiája”
Mi közöm hozzá?
Az emberek általában nem a helyzetek objektív jegyeire reagálnak, hanem annak szubjektív értelmezésére. Ha látunk például egy óvodáskorú gyermeket magányosan álldogálni egy pad mellett, sok mindenre gondolhatunk: talán az anyukáját várja, aki majd érte jön, vagy büntetésben van, esetleg eltévedt. Hogy miként határozzuk meg a helyzetet, és mit kezdünk vele, az attól függ, hogy miként értelmezzük.
Ha állnak már néhányan a kisgyerek körül, hajlamosak vagyunk mi is odalépni, azt gondolván: baj van. Ha a többi ember elhalad mellette, akkor megkönnyebbülve tesszük mi is ugyanezt, hiszen ha mindenki így cselekszik, nem lehet gond. Valaki korábban biztosan megkérdezte már a gyerektől, hogy miért álldogál ott. A helyzet meghatározása és értelmezése befolyásolja tehát a viselkedésünket.
Egy régi, nagy felháborodást kiváltott eset
1964-ben megöltek egy fiatal nőt, Kitty Genovese-t egy lakótelepen, a lakása előtt. A gyilkosság körülbelül fél órán át tartott, mert Kitty védekezett. Mindezt 38 ember hallgatta végig a lakásából, többen az ablakhoz mentek, és tisztán hallották a segélykiáltásokat, mégsem segített senki. Az esetet hatalmas felháborodás követte, az emberek szemrehányóan nyilatkoztak az ott lakókról. A helyszínre érkező szociálpszichológusok kezdetben értetlenül álltak történet előtt. Vajon miért nem segített senki, ha hallották a segélykiáltásokat? Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a kívülállók egyfajta apatikus állapotba kerültek, ezért nem cselekedtek.
Mi történt valójában?
Később azonban, az interjúkat és a beszélgetéseket követően rájöttek: nem az apátia a legmegfelelőbb magyarázat erre a jelenségre. A közömbösségen túl sok minden más is befolyásolja az emberek viselkedését. Többek között a valódi fizikai veszélytől való félelem: senki nem szeretne megsérülni, vagy akár csak egy pofont kapni. Sokakat az is visszatarthat, hogy az esetleges beavatkozással hosszas rendőrségi, bírósági procedúrának teszi ki magát. Van, aki úgy véli, hogy nincs is igazi vészhelyzet, és csak bolondot csinál magából, ha közbelép. Egy nem várt helyzetre kell gyorsan reagálni. A váratlan eseményekre általában nem vagyunk felkészülve. Ennek tükrében válik érthetővé, hogy mekkora lélekjelenlétet és bátorságot feltételez a gyors beavatkozás hasonló helyzetekben.
Amikor mások akadályozzák a cselekvést
Feltételezhetjük, hogy mi is sokkal inkább készek vagyunk beavatkozni, ha valaki más is így tesz. A kutatások azonban számos esetben ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Sok esetben éppen mások jelenléte akadályoz meg a közbelépésben. Hiszen ha más is jelen van, a felelősség nem csak minket terhel.
Hányszor látunk utcán veszekedő párokat, tántorgó embereket... Honnan tudható, hogy most éppen egy nő életére törnek, vagy egy családi perpatvar tanúi vagyunk? És honnan tudhatnánk, hogy egy tántorgó ember részeg, vagy rosszul van? Ha azt tapasztaljuk, hogy a többi ember – feltételezhetően hasonló megfontolásból – elmegy az eset mellett, mi is hajlamosak vagyunk ugyanígy cselekedni. A többiek magatartása megerősít bennünket abban, hogy helyesen döntöttünk. Ezt a jelenséget nevezik csoportos ignoranciának. Persze ennek az ellenkezője is előfordulhat, amikor a tömegen pánik lesz úrrá, és olyan szintűvé válik a hisztéria, hogy az emberek a vélt vagy valódi vészhelyzetből menekülve egymást tapossák.
A felelősség eloszlása
Kitty Genovese esetében ez a magyarázat nem kielégítő. Hiszen a fül- és szemtanúk nem látták egymást, nem tudhatták, hogy a többiek pánikba estek, vagy közömbösek maradtak. Ebben az esetben a felelősség eloszlása határozta meg az emberek viselkedését. Az a tudat, hogy hozzám hasonlóan mások is hallják, mi történik az utcán, arra a következtetésre késztet, hogy biztos akad majd valaki, aki beavatkozik, talán már értesítették is a rendőrséget.
A segítő modell megjelenése
Egy vészhelyzetben történő segítő közbelépés modellként is szolgálhat a többi embernek. Feltételezhetően akadnak olyanok, akik ezt a viselkedést követni fogják, azaz odamennek, és segítenek. A többi embertől tehát nem csupán a közömbösséget, a felelősség elhárítását tanulhatjuk meg, hanem a segítő viselkedésre is kaphatunk példát.
Az információ szerepe
E cikk elolvasása után Ön mit gondol? Nagyobb lett-e a valószínűsége annak, hogy vészhelyzetben beavatkozik? Kutatások igazolják, hogy a jelenség ismerete növeli a vészhelyzetben történő beavatkozás valószínűségét (Montana Egyetem, Bearman, Barnes, Klentz és McQuirk, 1978).
Ezért is nagyon fontos, hogy szülőként olyan viselkedést tanúsítsunk, amely gyermekünk számára pozitív modellként szolgálhat. S ha nem is feltétlenül mi vagyunk azok, akik egy-egy konkrét esetben az utcán a bajbajutott ember segítségére sietünk, célszerű beszélgetni a gyerekkel a közösen megélt élmény tanulságairól.
A témához kapcsolódó angol nyelvű videók
1. London egyik központi állomásán járunk, színészek játsszák el a bajbajutott szerepét.
2. Egy hajléktalan férfi segítségére siet egy hölgynek, akit kiraboltak, közben őt is megsebesítik, a földre rogy, és miután órákig nem kap segítséget, meghal.
3. Egy iskolában járunk, diákok mennek el a földön fekvő fiú mellett.
4. A videóban egy előre megbeszélt szituációt látunk, a férfi elrabolja az utcán álldogáló kislányt, miközben emberek mennek el mellettük.
A videók forrása a Youtube.
