A családterápia rendszerszemlélete

A tünetek szimbolikus jelentése

A családterápiás szemlélet úgy tartja, hogy akkor, amikor egy családtag valamilyen problémát, tünetet mutat, tulajdonképpen a családi rendszer zavarait jelzi, egyfajta szimbolikus nyelven. Ezt a nyelvet csak a tünethordozó személy környezetét megismerve, tehát a családjával együtt lehet megfejteni. A terápia során, a családi működés mélyebb megértésével, a családok számára is érthetővé válik, hogy mit fejez ki a tünet, és ez lehetőséget teremt a megoldásra. Az alábbi példákban néhány, a családi rendszer működését meghatározó elemet mutatunk be, az ezek zavarait jelző szimbolikus tünettel együtt:

A családban kialakított szabályok optimális esetben rugalmasan alkalmazkodnak az életciklusbeli változásokhoz. Ellenkező esetben káros reakciókat is okozhatnak (ha elavultak, merevek, ha külső kényszer, vagy a családi tradíció diktál).
Például: Ha a családban az a szabály, hogy „A gyerek előtt soha nem veszekszünk...”
Tünet: A gyereknél minden este órákig tartó procedúra a lefektetés, az elalvás.
(Magyarázat: Fél elaludni, mert rendszeresen ébredt fel szülei veszekedésére.)

Ugyanez a szabály okoz problémát egy kamasz fiúnál, aki iskola után hazasiet, nem jár össze kortársaival, „őrzi a szüleit”. Fél magára hagyni őket, mert ha ő nincs otthon, mindig baj van. Ő a feszültségcsökkentő.

Íratlan szabály több családban: „Ha baj van, összetartunk...” (egyébként viszont mindenki a saját útját járja). A gyerekek nagyon leleményesek abban, hogy állandóan baj legyen. „Gondoskodnak” arról, hogy ne legyen ideje szétesni a családnak, hogy folyamatosan szükség legyen az összetartásra. Ilyenkor tapasztalhatjuk a gyerekeknél  például az állandó iskolai magatartászavart, a csavargást vagy drogfogyasztást mint tünetet.

Szerepek a családban

A családi rendszer működéséről sokat elárulnak a családi szerepek is. A gyerekek gyakran már a megszületésük előtt szerepeket kapnak. Nem mindegy, hogy egy gyerek hányadikként látta meg a napvilágot; hogy a szülők milyen nemű gyereket vártak, s hogy a kicsi milyen körülmények között született? Ezzel szorosan összefügg a családi delegáció fogalma. Ezzel írjuk le, hogy a családi rendszer szempontjából mi a „feladata”, a „küldetése” a gyermeknek? A családi delegáció olyan szerepekkel ruházhatja fel a gyermeket, mint például a szülők házasságának megmentése,  rejtett karriervágyuk megvalósítása, halott gyermekük pótlása, a családi vállalkozás folytatása stb.

Ismerős lehet még a bűnbak szerep: „Miatta áldoztam fel magamat, az életemet; miatta nem lett karrierem, miatta nem váltam el, ő a családi béke akadálya stb.
A „feszültségoldó” szerepét játszó gyermekről már beszéltünk: ő tehermentesíti a szülők érzelmi kapcsolatát; jelenlétében a szülők közti probléma háttérbe szorul. Gyakran fordul elő, hogy az egyedülálló szülő felnőttként, társként kezeli, s gyakorlatilag  szülői szerepbe kényszeríti gyermekét. A társ-pótló szerepet játszó gyermeket a szülő olyan döntésekbe vonja be, s olyan problémákat oszt meg vele, amelyek nem rá tartoznak. Bármilyen „felnőttesen” is viseli, tudnunk kell, hogy mindez nagyon megterheli a fiatalt. Előfordul az előbbi szülői magatartás ellenkezője is: amikor a felnőtt korú fiatalt kisgyermekként kezelik, önállóságának kialakulásában gátolják, s ezzel a felnőtté válását, leválását akadályozzák. Az ilyen szülői magatartás drasztikus elszakadási kísérletekhez: drog-, alkoholhasználathoz, destruktív közösségekbe való meneküléshez vezethet.

Viszonyok és szerepek

A családi szerepek rendszerében lehetségesek egyenrangú, szimmetrikus vagy kiegészítő (komplementer), fölé- alárendelt szerepek. Érdekes megfigyelni, hogy az egyik szerep hogyan alakítja a párját. Mindenki találkozott már olyan házaspárral, ahol az egyik egyfolytában beszél, szinte levegőt sem vesz, párja pedig meg sem szólal, vagy ha néha megkockáztat egy-egy mondatot, rögtön megbánja, mert azonnal lehurrogják. Ismerhetünk olyan rendmániás háziasszonyt, aki egész nap férje után rendezkedik, pakol, takarít, miközben a férje persze szétdobálja a ruháit, a tévé előtt eszik, otthagyja a mosatlant, és sáros cipőben gyalogol keresztül a fehér gyapjúszőnyegen. Láthattunk már papucsférjet, aki soha nem mer ellentmondani őrmester típusú feleségének. Minél több felelősséget vállal magára az egyik fél, annál felelőtlenebb lesz a másik. S ugyanez érvényes a többi szerep kialakulásánál is: mindketten benne vannak, együtt alakítják a kapcsolatukat és az abban betöltött szerepeket. Ilyen családi kiegészítő párosok:

a Szervezkedő és a Tétlen,
a Felelős és a Felelőtlen,
 a Rendmániás és a Rendetlen,
a Hallgatag és a Nagyszájú,
a Domináns és a Visszahúzódó,
a Lezser és a Pontos,
 a Nagyvonalú és a Kicsinyes,
a Határozott ás a Határozatlan,
a Szigorú és az Engedékeny.

Szerep-zavarok...

Amikor a családi szerepekről beszélünk, nagyon fontos látni, hogy a családban vannak férfi-női, házastársi-, gyermeki-, szülői szerepek. Ezek eltolódása, összekeveredése is zavarokat okoz. Korábban már láttuk azt a helyzetet, amikor a gyermek szülői szerepbe kényszerül. De a szerepek eltolódása a legkülönfélébb formákban előfordulhat.
Például: Egy fiatal házaspár szexuális probléma miatt fordult hozzánk. A találkozás alkalmával azt tapasztaltuk, hogy a férj viselkedése azt a benyomást kelti, mintha a lányával beszélgetne, nem pedig a vele egyidős feleségével.(Utasítja, számon kéri, adagolja a zsebpénzét, intézi az ügyeit, apró ajándékokat vesz neki stb.) Nem csoda, ha este, az ágyban nehéz átállni a férfi-női szerepre...

A család- és párterápiában kívánatos, hogy a terapeuta páros egy férfi és egy nő legyen. Ez a gyakorlat lehetőséget ad arra, hogy a nemi szerepviselkedést mindkét szempontból megfelelően tükrözni tudják, hogy egyformán érvényesítsék a két fél szempontjait és ezzel biztosítsák az egyensúlyt.

A kapcsolódó cikkekben a családi rendszert meghatározó összetevők közül a család külső és belső határairól és az állandósult káros viselkedési láncokról olvashatnak, valamint fontos és meghatározó a családi kommunikáció, amelyet szintén önálló fejezetként találhatnak meg.