A családi konfliktusok eredete

A közös élet kiépítése, a boldogság megtartása, a különféle akadályok leküzdése vagy a veszteségek, kudarcok elviselése és az ellentétek kezelése mind-mind komoly próbakövei az együttélésnek. Vagyis a családi élet egyik legnagyobb kihívása az óhatatlanul adódó konfliktusok megoldása. Ha egy pár azt mondja magáról, hogy náluk nincsenek konfliktusok, családterapeutaként bizony azt gondolom, hogy az egy halott kapcsolat! Hiszen az őszintén megélt kapcsolatban az együttélés természetes velejárói a jól kezelt konfliktusok.

A konfliktusok kezelésére a születéstől kezdve, a családban készülünk fel. Optimális esetben itt tanulják meg a gyerekek azokat a mintákat, amelyeket későbbi életükben hasznosítanak majd. Gyakran tapasztalom, hogy a szülők féltésből, kíméletből eltitkolják a gyerekek elől nézeteltéréseiket, problémáikat. Egyfajta idealizált családi képet mutatnak, és a gyerekek csak akkor szereznek tudomást a nehézségekről, amikor már akkora a baj, hogy nem lehet tovább leplezni. Így azonban nincs lehetőségük megfigyelni, hogyan lehet egymás álláspontját megérteni, elfogadni. Hogyan lehet kompromisszumokat, döntéseket közösen meghozni, érzelmeket, igényeket kifejezni, feszültséget oldani, megbocsátani. Ahhoz, hogy ne féljünk  tőlük, érdemes megismerkedni a konfliktusok természetrajzával.

A családi konfliktusok leggyakoribb gyökerei

Eltérő családi minták
A pár tagjai, eredeti (származási) családjukból, különböző „viselkedési mintákkal”, vagyis eltérő hagyományokkal, értékrenddel, életstílussal érkeznek a kapcsolatba. Gyakran csak az együttélés során derül ki, hogy mennyire különbözőek a pár tagjainak igényei a házassággal, a férfi-női szerepekkel s a szülői szereppel kapcsolatban. Tapasztalataim szerint, a legérzékenyebb téma a pár egymáshoz mért közelsége, távolsága. Ha például az eredeti családok közül az egyikben mindent együtt csináltak, míg a másikban a házastársaknak voltak önálló programjai, barátai, az új pár igényei erősen eltérnek egymástól. Akinek a családjában nem volt „szokás” az önállóság, a szeretetlenség jelének fogja értékelni, ha a párja nélküle megy valahova; társa azonban korlátozásnak, bizalmatlanságnak éli át, ha ebből konfliktus kerekedik. Ösztönösen távolodni fog a másiktól, aki ettől egyre inkább úgy érzi, hogy baj van, s egyre nagyobb közelségre törekszik. Vagyis kialakul az ördögi kör...

Az optimális távolság életszakaszonként, sőt élethelyzetenként is változik, s nem is mindig van egymással összhangban. A szerelem első időszakában mindig sokkal szorosabb a kapcsolódás; a pár szinte nem tud egymás nélkül létezni, az ÉN helyett a MI az alapegység. Ezt a nagyon erős kötődést szoktuk szimbiózisnak nevezni. A későbbiekben is előfordul erőteljesebb közeledés, elsősorban nagyobb nehézségek, tragédiák vagy éppen örömök közös megélésekor, illetve időskorban. Az összecsiszolódás sok belső és külső konfliktus árán jön létre.

Egyéniségek eltérése
A párok különbözhetnek gondolkodásmódban, vérmérsékletben, ízlésben, igényekben, életvitelben. Azok az eltérő tulajdonságok, amelyek a szerelem kibontakozása idején kifejezetten vonzóak lehetnek, annak múlásával gyakran egyre zavaróbbá válnak, és nyílt konfliktust válthatnak ki. A problémát leggyakrabban a felek egymás megváltoztatására tett kísérletei okozzák. Ugyanez megjelenhet a családban a gyerekekkel kapcsolatban is, amikor valaki, akár tudattalanul, a saját mintájára szeretné formálni őket, elnyomva személyiségük sajátosságait.

Belső lelki konfliktusok kivetítése a családtagokra
Előfordul, hogy magunkban meglévő, de nem vállalt tulajdonságainkat vetítjük rá tudattalanul környezetünkre, s így indokolatlanul, igazságtalanul „rossznak” látjuk őket. Vagy épp ellenkezőleg: idealizáljuk szeretteinket, ami később okozhat csalódást. Ezt a jelenséget tapasztalhatjuk gyakran abban az „elfogultságban”, ahogyan a szerelemesek egymást, a szülők pedig gyermekeiket látják.

Nyílt vagy burkolt hatalmi harcok
A hatalmi harcok nyílt vállalása helyett gyakrabban tapasztalható valamilyen burkolt forma. Ilyenkor például a szexen, a gyermeknevelésen keresztül, vagy programok, elméleti kérdések körül folytatott  vitában „vívnak meg egymással” a felek.  Ezek a helyzetek valójában arról szólnak, hogy kinek a véleménye győz, ki irányítja a másikat.

Igényeink változása
A párkapcsolatban a közös fejlődés mellett az egyéni fejlődésnek is tere van. Azonban előfordul, hogy az eltérő adottságok, ambíciók, vagy a lehetőségek különbözősége miatt idővel az igények lényegesen megváltoznak, és egyre nehezebben egyeztethetőek össze.

Túlterheltség
A túlterhelt, fáradt ember érzékenyebb, kevésbé tud figyelni a környezetére, és kisebb az önkontrollja is. Ilyenkor minden apróság szikraként hat, a feszültséget a családtagok is átveszik, az indulatok kiterjednek.

Kimondhatatlan feszültségek, hiányok levezetése
A parttalan, állandósult családi konfliktusok hátterében olyan ki nem mondott igények, csalódások, hiányok állnak, amelyekről nehéz, vagy veszélyes beszélni. Ehelyett úgynevezett „fedő” konfliktusok alakulnak ki. Szinte minden apróságból veszekedés keletkezik. Hiszen a vásárolni tervezett függöny színéről, a takarítás rendjéről, a kirándulás célpontjáról sokkal könnyebb összecsapni, mint arról beszélni, hogy eltűnt a gyengédség a kapcsolatból, vagy hogy kevés az együtt töltött kellemes idő. Sokkal könnyebb apróságokon veszekedni, mint elmondani: bánt, hogy sikeresebb a társam, vagy bevallani, hogy féltékeny vagyok rá...

Bármilyen furcsa, az ilyen, állandósult konfliktusnak pozitív „célja” van a kapcsolat szempontjából. Egyfajta intim kapcsolódásról van szó, ami áttöri a csendet és az érdektelenséget. A veszekedés intenzív egymás felé fordulás, amit időnként békülés, rövid egymásra találás követhet.  Ezzel az időről időre bekövetkező „jutalommal” pedig állandósul a veszekedésekre épülő forgatókönyv...

Intim helyzetek elkerülése
Az állandósult viták hátterében a közelkerüléstől, intimitástól való félelem is állhat. Gyakran tapasztaljuk, hogy a több éve együtt élő párok, amikor lehetőségük adódna kettesben, bensőséges hangulatot teremteni, „inkább” konfliktushelyzetet provokálnak, lehetetlenné téve az intimitást. Így akadályozzák meg, hogy kiderülhessen, nem tudnak mit kezdeni egymással. Hogy megkopott a vágy, hogy kiüresedett a kapcsolatuk.

Kommunikációs nehézségek
A kommunikáció elengedhetetlen velejárója a kapcsolatnak. Minden viselkedéssel egyúttal közlünk, azaz kommunikálunk is; lehetetlen nem kommunikálni. A hallgatás is közlés: azt üzeni, hogy haragszom rád, vagy azt, hogy valami bajom van: vedd észre, figyelj rám, vigasztalj meg...

A kommunikációnak két szintje van: a tartalmi és a kapcsolati üzenet. A tartalmi közlést inkább a kommunikáció szóbeli része hordozza, a kapcsolati üzenetet pedig a metakommunikáció. Ez sok félreértés és rossz érzés forrása lehet, hiszen amikor az információra reagálunk az érzelmi mondanivaló helyett, a másik fél valódi fájdalmai, érzelmi igényei válasz nélkül maradnak.

Egy pár mesélte egy alkalommal, hogy vacsora közben megszólalt a telefon, és a férfi hosszasan beszélt a munkatársával. Ezek után a nő felpanaszolta, hogy kihűlt a vacsora, és arról kezdtek vitatkozni, hogy egészségtelen-e hidegen az étel, vagy nem egészségtelen. Valójában a nőnek az fájt, hogy úgy érezte, a család kevésbé fontos a párjának, mint a munka vagy a karrier. De nem erre kapott választ, hanem arra: nem baj, hogy kihűlt a vacsora...

A kommunikáció lehet egyenrangú vagy egyenlőtlen. A konfliktust gyakran az egyik fél által okozott aránytalanság, befolyásolási többlet okozza a másik fél kárára. Az egyik családterápiás alkalommal a szülők elhozták kamasz fiúkat, akire az volt a panaszuk, hogy nem beszél velük. Amikor hozzá fordultam, az ő véleményére lettem volna kíváncsi, a szülei időt, lehetőséget sem hagyva gyermeküknek, rögtön válaszoltak helyette. Ugyanígy megfigyelhető, hogyan alakíhatják egymást a párok is – a hallgatag a másikat bőbeszédűvé, és fordítva.

Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a konfliktusok kialakulásában, fenntartásában, de megoldásában is mekkora jelentősége van a kommunikációnak. Annak, hogy „tudunk-e beszélni róla”: képesek vagyunk-e az igényeinket tisztán megfogalmazni, s képesek vagyunk-e nyitottan, elfogulatlanul meghallgatni egymást? Minderről kapcsolódó cikkünkben olvashatnak...