Kamaszmentő - Hogyan ne menjünk egymás agyára?

Mikor a kezembe vettem a könyvet, a borító láttán rögtön az jutott eszembe, hogy miért általánosítják a tinédzsereket? Papírgalacsin a földön, chipszes zacskó az asztal alatt, ételmaradék a számítógép mellett, és egy tinédzser, aki éppen telefonál. A háttérben a mindezt rosszallóan szemlélő szülők. Na de kérem, nem minden tinédzser ilyen rendetlen?!? Vagy igen? Vagy csak néha…?

Szerintem a könyv tartalma rettentően figyelemre méltó, mivel a problémás helyzeteket a felnőttek és a tinédzserek szemszögéből is megjeleníti.

 Az írónő, Gyarmati Katalin a különböző tinédzserek nevelésekor előforduló szituációkra nyújt megoldást. Nekem rettentően tetszett az a könyvben, hogy egy-egy helyzetben azt is leírja, hogy a szülőnek miben kell változtatnia, és nem csak azt, hogy a gyereknek miben kellene. Ezenfelül a szülőnek elmondja azt is, mivel támogathatja, segítheti gyermekét önmagának a megismerésében, a tehetségének felismerésében. Viszont szerintem a könyv sokszor általánosít: nem minden kamasz olyan, mint ahogy leírja azt a könyv, és biztosan lesznek olyan tinédzserek, akiknél egyes tanácsok nem használnak.

Ami szimpatikus a műben, hogy különböző részekre van osztva.

Az én egyik kedvenc részem az, amikor az írónő arról magyaráz a szülőknek, hogy egyes dolgok, amelyeket a szülő nem ért (például a gyerek rajzai, vagy éppen a zenék, amiket hallgat), azok gyakran átsegíthetik a gyereket egy-egy rossz időszakán.

               - Hasonlót már én is átéltem. Én személy szerint hatalmas rajongója vagyok a koreai popnak (KPOP-nak). Mikor megnézek az egyik kedvenc bandám tagjairól egy videót, az rengeteg erőt ad ahhoz, hogy több optimizmussal álljak az élethez. Mikor összeveszek az anyukámmal, és szomorkodom emiatt, elég megnéznem egy videót a bandámról, vagy egy számot meghallgatnom tőlük, és a dühöm, a rossz érzéseim szinte eltűnnek. Persze anyukám azt, hogy KPOP-ot hallgatok, kissé furának tartja, mivel nagyon másabb, mint amit a legtöbb korombéli hallgat vagy néz. De ha nem ismertem volna meg ezt a speckó zenei műfajt, akkor szerintem szegényebb lennék valamivel, és lehet, hogy sokkal kevesebb célom lenne, mint ami most van.

A könyv legfigyelemfelkeltőbb fejezete egyébként a ”Tanulási módszerek” című fejezet, amiben arról olvashatunk, hogy milyen egy jó tanulási módszer, vagy arról, hogy egyes emberek milyen körülmények között szeretnek tanulni. De fontos rész a ”Sebzett lelkek” fejezet is, amiben az írónő egy manapság igen gyakori jelenségről beszél, ez a jelenség pedig a depresszió.          

          - A depresszióval kapcsolatosan nekem nincs személyes tapasztalatom, viszont van olyan ismerősöm, aki szenvedett benne. A lánynak két idősebb testvére volt, akikkel nem volt túl jó a viszonya, mert ráfogtak dolgokat, amiért a szülei mindig a lányt szidták le. Ő pedig egyre depressziósabb lett, úgy érezte, a testvéreit jobban szeretik, mint őt. Depresszióba süllyedt, annyira, hogy vagdosta is magát. Szerencsére végül leküzdötte a dühét, a szomorúságát, a félelmeit, és saját erejéből kikászálódott a depresszióból.

Maga a könyv tinédzserként olvasva nagyon érdekes, hisz rálátást kaptam a szülők gondolataira, de azért kicsit nehéz olvasmánynak bizonyult.