Hova tűnt a gyerekünk? – Gondolatok a kamaszokról
Tanároknak, szülőknek egyaránt nagy problémát jelent, amikor a felnövekvő gyermek második hétéves ciklusa végéhez közeledve, egyik napról a másikra egy addig teljesen ismeretlen és első látásra idegennek tűnő arcát mutatja – Józsa István írásából idézünk, a folytatást érdemes elolvasni, mert bőven ad muníciót a gondolkodásra.
Hosszan lehetne idézni szülők, pedagógusok történeteit erről az átváltozásról. Hová tűnt a mosolygós, beszédes, játékos kislányunk és kisfiunk, és ki ez a morcos, orra alatt dünnyögő, megnémult, vackába bújó ismeretlen valaki?! – kérdi a szülő. S hol van a világra nyitott, azzal ismerkedő, tanulni vágyó, s a tekintélyt tisztelő tanítványom? – aggódik a pedagógus.
Persze a gyermek is kérdez, hol csak magában, hol szemérmetlenül és nagy hangon! Mennyi konfliktus és hibás döntés születik mindebből... mindhárom részről egyaránt. Csakhogy a kamasznak joga van hibázni, ezért kamasz. Mi pedig felnőttek, tanárok és szülők elfáradunk ezekben a harcként megélt, évekig tartó mindennapokban, s botránkozunk, sértődünk, büntetünk, alázunk, s ne adj’ Isten! – megverünk! Miért nem tudjuk kezelni – s a nevelés folyamatában épp ezt a problémát tudjuk legkevésbé kezelni! – ezt a folyamatot, ami éppúgy hozzátartozik a gyermek fejlődéséhez, mint az, hogy lábra áll, fogat növeszt, írni-olvasni tanul, majd mesterséget szerez? A legnehezebb mindebben a felnőttek számára talán az, hogy a kamasz gyermeknek, a konfliktusokat szító dolgok nagy részében igaza van. Artikulálatlan, sokszor direkt bántóan fogalmazott igazságok ezek, de igazságok. S talán nem is annyira megfogalmazásuk stílusa bánt minket, hanem maga az igazság?
A kamasz gyerek ugyanis könyörtelen véleményt mond az addigiakról. Mindarról, amire mindeddig nem látott rá, nem állt össze egésszé benne. De most véleményt formál otthoni neveléséről, iskolai okításáról. Elindul tulajdonképpen a homo moralis ifjúkori útján. Rajtunk – szülőkön és pedagógusokon próbálgatja magát, hogy néhány év múlva már egységes világnézet szerint gondolkozzon társadalomról és politikáról, gazdaságról, hazáról és Világegyetemről, vallásról és saját maga szentségéről. De jó lenne mindezt előre látni, hogy tudjuk, miért minden dac és fricska! De többségünk nem látja előre ezt, s ha tudja is, hogy így lesz, és van is miért, azért el-elfogy olykor a szükséges erő, nyugalom és hit.
