Frédi, a húsvéti nyúl története, avagy mit hazudjunk a gyereknek?
A Kölöknet Facebook-oldalára feltettem egy fotót, amely arra szólít fel, hogy ne vegyünk élő állatot a gyereknek húsvétra. A képen szerepelt a kérdés: "Mi lesz vele az ünnepek után?", mire egy kommentelő így válaszolt:"pörkölt". Erről jutott eszembe az alábbi történet.
Két-három éves lehetett a lányom, amikor kapott egy kis nyuszit húsvétra. Kertes házban éltünk, jó nagy terület állt az állat rendelkezésére, nem úgy, mint az én gyerekkori ajándéknyuszimnak: annak mozgástere egy rózsaszín babakádra korlátozódott. Visszagondolva, anno kimerítettük az állatkínzás fogalmát.
Nos, Frédinek – mert ezt a nevet kapta a kis nyuszi, aki viszonylag rövid idő alatt bazinagyra nőtt – kifejezetten jó dolga volt, és maximálisan ki is használt minden lehetőséget. Összehaverkodott például a kutyákkal, és néhány dolgot meg is tanult tőlük. Így amikor hazaértünk és kinyílt a nagykapu, a két ebbel együtt egy nyúl is rohant elénk boldogan. A két haszontalan arra is megtanította a tapsifülest, hol lehet meglógni a kertből. Ami, valljuk be, nem kis mutatvány volt, mert állandóan foltozgattuk a négylábúak által az éj leple alatt kialakított vészkijáratokat. Különösebb siker nélkül. Így Frédi is lelécelt, amikor megunta a kertet, és rendre a szomszédok káposzta- és egyéb ágyásából kellett nagy pironkodva hazacipelnem.
Ember nyúl miatt még nem kért ennyi elnézést szerintem... Viszont mindenki megismerte Frédit is (a kutyákat már a fél hegyoldal visszatérő vendégként üdvözölte).
Mindenki, kivétel az idény diktálta feladatokat elvégző erdélyi vendégmunkások, akik visszajáró segítői voltak a harmadik szomszédnak.
Nem cifráznám a dolgot: egyszerűen megfogták az elkóborolt, de egyáltalán nem kóbor nyulat, és pörköltet főztek a családtagunkból. Napokig kerestük, aztán egyszer csak megtaláltuk a bundáját egy kerítésen kifeszítve. Az első sokk után jött a nagy kérdés, mit mondjunk a gyereknek. Mert azzal mégsem állhatunk elé, hogy a nyulát megették a munkások. Ki is találtunk valami egyszerű, de szívhez szóló és pozitív kicsengésű sztorit, ami persze egyáltalán nem dobta fel a lányom hangulatát, de legalább nem sírt olyan sokáig.
12 évvel később egy húsvéti buliban előszedtük a történetet. Az arcunkra fagyott azonban a mosoly – ennyi év után már tudtunk röhögni a dolgon –, amikor megláttuk a gyerek tekintetét. De hát mi azt mondtuk neki, hogy a Frédi visszament az erdőbe a testvéreihez... Nem nagyon lehetett erre mit felelni, mert azt csak nem róhatjuk fel neki egy raklap ember előtt, hogy okos, értelmes 15 éves létére csak nem hihet abban, hogy egy házi nyúl fogja magát, és visszabattyog oda, ahol sohasem járt. Szabadkoztunk. Ő meg erre nekünk szegezte a kérdést, hogy valljuk színt, miben hazudtunk még neki kiskorában. Gondolkodtunk. Mikulás, Jézuska, karácsonyi angyal... – próbálkoztam, de felszólított, hogy ne beszéljek mellé. Törtük még a fejünket az apjával, de nem jutott más az eszünkbe.
Na, ehhez tartsátok magatokat – zárta le a dolgot a gyerek, majd elment a bokrok közé nyuszitojásokat keresni a többiekkel.
