Miért szeretik a gyerekek a kukucsos játékokat?
Nincs olyan kisgyerek, aki ne élvezné azt a fajta bújócskázós játékot, amikor akár a szemét eltakarva, akár egész fejét egy kendővel lefedve arra kéri szüleit, hogy keressék meg őt, míg a szülők kétségbeesést színlelve játsszák el, hogy fogalmuk sincs, hol a gyerekük.
Ennek a játéknak a fontosságára már több pszichológus – többek között a svájci Jean Piaget is - felhívta a figyelmet, hangsúlyozva, hogy ennek segítségével a gyerekek könnyebben teszik túl magukat azon a helyzeten, ha időnként távol kell lenniük az édesanyjuktól, hiszen kialakul bennük a biztonságérzet, hogy idővel a másik úgyis mindig előkerül.
Az első nagy Elszakadás
Az óvoda nagyon fontos változás a szülő és a gyerkőc életében is. Ez az elszakadás nem minden esetben megy zökkenőmentesen, hiszen a megszokott családi háttérből kikerülve új világba csöppen a kicsi. Azok a gyerekek, akik az óvoda előtt bölcsődébe jártak, bizonyos szempontból előnyben vannak a többiekkel szemben, könnyebben be tudnak illeszkedni az óvodai közösségbe és már megvolt a szülőtől való elszakadás is.
A Kölöknet ezzel az írásával segít a szülőknek a probléma megoldásában.
A Cambridge Egyetem szakemberei James Russell vezetésével egészen új megközelítésbe helyezték ezt a játékot azt állítva, hogy a játék népszerűségének igazi titka abban rejlik, hogy játszás közben a gyerekek tényleg azt hiszik, hogy a másik nem látja őket.
Bújócskázni jó?
"Úgy látszik, a jó múltkor alaposan megijesztettük. Egy hatalmas ruhaboltban jártunk kabátot venni. Zsófi minduntalan eltűnt, pontosabban: elbújt előlünk. Ruhák közé, próbafülkébe, pult alá. Ő ezt igen élvezte, de én, az anyjával egyetemben, majd’ megőrültem: mi lesz, ha nem találjuk meg? Elmondtuk a kisasszonynak a játék veszélyeit."
Raffay Endre Apablogjában ír a bújócskázásról.
A szakemberek 3-4 éves gyerekeket kísértek figyelemmel, akiknek a szemét eltakarták egy maszkkal, majd megkérdezték őket, vajon a kutatók látják-e őket. A legtöbben nemmel feleltek, és hasonlóan tettek akkor is, amikor felnőttek szemét takarták el, és a kérdés az volt, vajon őket látják-e a többiek, amiből egyértelművé vált, hogy a gyerekek többsége úgy gondolja, hogy bárki, akinek eltakarják a szemét, láthatatlanná válik a környezete számára.
A kutatók ezek után arra voltak kíváncsiak, vajon a gyerekekben ezt az érzetet az adja, hogy aki nem lát, azt nem is látják, vagy pedig az, hogy akinek a szemét nem látják, azt egyáltalán nem is látják. Ennek kiderítése céljából a gyerekekre olyan tükröződő felületű szemüveget adtak, melyen ők átláttak, de az ő szemüket nem lehetett látni, és arra voltak kíváncsiak, vajon a gyerekek így is azt hiszik-e, hogy nem látszanak. Sajnos a 37 gyerekből mindössze heten voltak, akik megértették a koncepciót, vagyis azt, hogy bár ők látnak, az ő szemüket a másik nem látja, közülük viszont hatan vélték úgy ekkor is, hogy ebből következően a másik egyáltalán nem látja őket.
Egy másik vizsgálat során a szakemberek belenéztek a gyerekek szemébe, majd arra kérték őket, hogy fordítsák el a tekintetüket, illetve ugyanezt fordítva is eljátszották, úgy, hogy a gyerekeket kérték meg, hogy nézzenek az ő szemükbe, majd ők fordították el a tekintetüket. Ennél a vizsgálatnál is az derült ki, hogy a gyerekek többsége szerint, a másik nem látta őket akkor, amikor nem a szemükbe nézett.
Szintén egy másik kísérlet során a szakemberek olyan bújócskát játszottak a kicsikkel, amikor időnként az illető máshol bukkant fel, mint ahol eltűnt, illetve volt, hogy nem ugyanaz a személy bukkant elő, aki eltűnt, és megállapították, hogy ezeket a helyzeteket kevésbé élvezték a gyerekek, ami arra utal, hogy már egészen kicsi korban is tudatosul bennük a személyek és a helyek fogalma, illetve, hogy ebben a korban még az adja számukra a biztonságot, ha ezek a dolgok állandóak és nem változnak.
