Zseb-pénz-gazdálkodás

Ugye ismerős?

Ülünk az asztalnál, vacsorázunk, hétköznap este van. A gyerek beszámol a napjáról, minden rendben, bár egy kicsit a szokásosnál nagyobb hangsúly kapnak a napközben felmerült kiadások. S mintha kevésbé lenne csípős a nyelve, nem riposztozik olyan élesen. Nem ér minket teljesen váratlanul, amikor a következő pillanatban felhangzik a kérés: „kéne egy kis pénz kajára”. „De hiszen most kaptad meg nemrég a zsebpénzed?!” „De vennem kellett könyveket és tudod a suliban ....” S innentől már ismerős a történet. Van, amikor ajtócsapkodás, és van, amikor némi tusakodás után megegyezés a vége.

Ez a jelenet, gondolom, sok családban lezajlik, és a szülő nem tehet mást, mint eltöpreng, hogyan is álljon hozzá a zsebpénz kérdéséhez. Példának okául az se mindegy, hány éves korban és mekkora összeggel kezdjük. S bár nincs általános recept, megpróbáltuk a kérdések megválaszolásához összegyűjteni a legfontosabb szempontokat.

Mikortól?

Biztosan nem érdemes korábban adni, mint amikor a gyermek felismeri a pénz értékét, és már viszonylag rendszeresen használja. Nem teljesen független a zsebpénz adás időpontja attól sem, hogy mi a célunk vele. A zsebpénz igénye leginkább akkor merül fel, amikor a gyerek már önállóan jár az iskolába, a barátaival vagy egyedül felbukkan a plázákban, moziban.

Ilyenkor felmerül az igény, hogy a jogos társas és fizikai szükségletek kielégítése ne szenvedjen túl nagy hiányt. A zsebpénz adás egyik korai és fontos szempontja például, hogy ne éhezzen a gyerek az iskolában. Ebbe a problémába szinte minden szülő belefut már nagyon hamar. A magyar iskolákban a közétkeztetés színvonala – már adatokkal is alátámaszthatóan – nem üti meg a mércét, alapvetően túl sok zsír, cukor és fűszer és kevés vitamin és fehérje jár vele.

Így hát a szülő több dolgot tehet. Vagy minden reggel egy egész elemózsiatárat tesz az iskolatáskába, vagy otthon marad és főz a gyereknek, vagy zsebpénzt ad neki, hogy vegyen magának ennivalót a menza mellett. Nagyon gyakran ez utóbbi megoldás a legkivitelezhetőbb. Ilyenkor érdemes kiszámolni, hogy mi az az igény, ami akceptálható a gyerek részéről, és hogy az körülbelül mennyibe kerül. Általában ez a zsebpénz-matek alapja, a kevésbé létfontosságú elemek erre rakódnak. Egy mozi, valamilyen játék vagy ruhadarab ára ehhez szokott a szülői számolgatásnál hozzáadódni.

Véleményünk szerint akár már 10-12 éves kisgyereknek is lehet bizonyos havi kis összeget félretenni, amiről általában velünk együtt, de önállóan rendelkezhet. Ez az a pénz, amit amúgy is valószínűleg rá költenénk, de így neki is van beleszólása, hogy mire költsük. Így hamar megismerkedik a pénz értékével és elkezdi megtanulni, hogy a pénzt félre lehet tenni, ha valami nagyobb szabású dolgot szeretne. Fontos, hogy a pénzt közösen kezeljük a gyerekkel, de hagyjuk kibontakozni az elköltés vagy a megtakarítás terén. Ha hamar elkölti, rá fog jönni, hogy ezzel nem mindig jár jól. Egy-két buta költést, ha nagyon ragaszkodik hozzá, nyugodtan engedhetünk, ha nem pótoljuk a pénzt azonnal, akkor rájön, hogy butaságot csinált. A hibák is nagyon kellenek ahhoz, hogy tanuljon.

A pénz vágyaink elérésének, kötelezettségeink teljesítésének általános eszköze. A pénz a szabadságot, a független döntések lehetőségét biztosítja. Ahogy nő a gyerek és tágul körülötte a világ, úgy lesz egyre önállóbb és igényli egyre inkább, hogy bizonyos döntéseket (pl. ruházatról) ő maga hozzon meg. Ilyenkor már megnőhet a havi zsebpénz összege, amit viszont mindig érdemes a gyerekkel együtt végigszámolni, aszerint, hogy milyen szükségletekkel számolunk egy hónapban, és azt mennyire árazzuk be. Ezek általában mindig azok az összegek, amit amúgy is a gyerekre áldoznánk, csak így hagyjuk, hogy a rá vonatkozó döntésekből ő is kivehesse a részét.

A gyerekkor sokáig tart, és bizony, ha a gyerek egyetemista lesz, se lesz anyagilag még teljesen önálló, viszont az igényei egyre nagyobbak. Ilyenkor a zsebpénz már hasonlíthat egy havi garantált minimálbérhez, aminek fejében viszont nincs kunyerálás erre vagy arra, ebből a pénzből a gyereknek magának kell kijönni. Itt már a csomag része lehet a ruházat, étel és szórakozás mellett a telefonköltség, utazás és rezsi bizonyos része is. A legnagyobb probléma az, hogy a zsebpénzt a gyerek nagyon hamar fix jövedelemnek tekinti, abból tartalékot képez és a nem szokásos tételekkel azonnal pluszpénzért jelentkezik. A zsebpénz meghatározásának legkritikusabb eleme az, hogy jól lőjük-e be azt a szintet, ami ösztönöz a takarékosságra, de nem fosztja meg a gyereket semmilyen igazán fontos dologtól.

Nagyban befolyásolja a helyzetet az is, ha a gyermek már nem otthon lakik. Ilyenkor már elvárható, hogy a nagyobb összegű kiadásokhoz ő is termeljen bevételt, például a rezsiköltséghez, vagy a nyári nyaralásához próbáljon maga is pénzt keresni. Ez egyébként egyáltalán nem könnyű, a minőségi diákmunka terén sajnos csekély a kínálat. Itt, ha tudunk segíteni, segítsünk. Ha már pénzt keres a gyerek, tegye azt úgy, hogy a saját pályáját is előrevigye. A rendszeres benzingőzben újságárulás nem jó pálya egy fiatalnak.

Jutalom-e a zsebpénz?

Szerintünk nem, de sokan beleesnek ebbe a hibába. Sok szülő helyettesít pénzjutalommal olyan hatékonyabb szülői eszközöket is, mint a meggyőzés, példamutatás, dicséret, közös munka. Ha olyan tevékenységeket, amelyek tulajdonképpen a gyerek feladatai közé tartoznak, pénzzel jutalmazunk, nagyon hamar kiöljük a gyerekből a kötelességtudás képességét, magunkat pedig pénzautomatává fokozzuk le. A tanulásról nem is beszélve, hiszen ha a jó osztályzatokat is pénzzel honoráljuk, kiöljük azt a képességet, hogy önmagában egy tevékenység sikeres elvégzése örömöt okozzon. Ha hagyjuk, hogy a pénz legyen a gyerek számára minden érték mércéje, lerombolhatjuk az érzelmi intelligenciáját, egészséges viszonyát a világhoz. A pénz ilyenkor szép csöndben a szabadság eszközéből rablánccá változik.

Mennyit adjunk?

A zsebpénz összegét három dolog befolyásolhatja. Először is a pénztárcánk mélysége, másodszor a valós igények. A harmadik szempont nem ennyire magától értetődő: az osztálytársak zsebpénze, és amit arról mondanak. Ha olyan közegben tanul a gyerek, ahol nehezen tudjuk követni a zsebpénz szintjét, nekünk sincs könnyű dolgunk. Ilyenkor azon túl, hogy a gyerekkel tisztázzuk, mi az, amit képesek vagyunk akceptálni és biztosítani, érdemes esetleg a szülőtársakkal is egyeztetni, milyen összeghatárig adjanak zsebpénzt a gyerekeiknek. Gyakran a túl magas zsebpénz oka az, hogy a szülők számára nincsenek igazán viszonyítási pontok. Persze, ha egy szülő így akar bevágódni a gyerekénél, vagy így akarja letudni valódi szülői feladatait, akkor baj van.

Úgy kell tehát kialakítani az összeget, hogy ne terhelje meg a szülő pénztárcáját, a gyerek ki tudja elégíteni vele az elfogadható igényeit és ne legyen méltánytalanul hátrányban a többséggel szemben. A gyerek iránt elkötelezett, kevésbé jómódú szülők dilemmája rendszerint az, hogy milyen mértékben vállalja túl magát. Ilyenkor a legfontosabb a lehetőségek megbeszélése és a gyerek együttérzésének a kialakítása. Próbáljuk ezeket a beszélgetéseket olyankor megtenni, amikor éppen nem dúlnak az indulatok egy vásárlás, vagy program elmaradása miatt. A jómódú szülők gyakran azon törik a fejüket, hogy milyen elvek mentén fogják vissza az összeget, mert a gyerek az alacsonyabb összeget kiszúrásnak veszi. Az ő esetükben az elvek megvitatása fontos: mire is kell a pénz és miért nem adunk jóval többet, pedig tehetnénk.

Mire nevelhet a zsebpénz?

A zsebpénzt tehát ne jutalmul és ne fegyelmezési eszközként használjuk, hanem arra, amire való. A gyereket megtanítani arra, hogy egyre inkább önállóan és felelősen tudjon dönteni, tanulja meg a dolgok értékét, döntései súlyát és tanuljon meg várni. A zsebpénz alapja mindig a gyermek szülők által elfogadott igénye kell, hogy legyen. Egy olyan összeg, amit egyébként is ráköltenénk, de jogot adunk neki – kezdetben kisebb, később egyre nagyobb mértékben – arra, hogy annak felhasználásáról döntsön. A jól működő közös zsebpénz politikánk révén megtanulhat a gyerek okosan gazdálkodni, jól előkészíteni a gazdasági döntéseket és hatékonyan kivitelezni azokat Ha sikerül szilárd elvekre építeni a zsebpénz gyakorlatot, és annak elveit megbeszélni a gyerekkel, akkor ezáltal a szülő-gyermek kapcsolat is stabilabb lesz. A szülő számára is fontos, hogy elősegítse a gyermek önállóságát, így a zsebpénz arra is jó, hogy megkönnyítse a későbbi, napjainkban egyre nehezebb leválási folyamatot.