Az „ingyenes” iskolai oktatásról

.

Részletek egy internetes fórumból

Már be sem merek menni az iskolába, mert attól tartok, hogy elém ugrik egy SZMK-s szülő, és pénzt követel.

Havonta kell bevinni WC-papírt, papírzsebkendőt, fogkrémet stb az óvodába. Sőt van gyümölcsnap is, amikor a gyerkőcnek kötelező bevinni gyümölcsöt. És persze mindenki visz, akkor nem tehetem, hogy az enyém nem, és megeszi a másét. Fura dolgok vannak mind az óvodában, mind az iskolában.

Az osztálypénz a szülők rongyrázása, a tanár „lefizetése”, nem a gyerek érdekét szolgálja. Aki nyíltan ellenzi, annak a gyereke issza meg a levét.

Nincs kedvem beadni pénzt olyan programra (pl. osztálykirándulásra), ahol a gyerekem halálra unja magát.

Az iskolának végre tudomásul kellene vennie, hogy a szülőknek egyre nehezebb,és senkinek nincs joga költségbe verni őket.

Amikor feltettem a kérdésemet, hogyha valami oknál fogva kisfiam nem tud részt venni a  májusi osztálykiránduláson, az addig befizetett pénzünket visszakapjuk-e, a tanár úr ingerülten azt válaszolta, hogy nem úgy van az, neki már januárban le kell foglalni a szállást , buszt , sofőrt, előleget fizetni,  tehát ő pénzt nem tud visszaadni.

Én ki tudnám fizetni a külföldi kirándulást, de elvből nem teszem. Tudom, hogy sok szülőtársnak nincs erre pénze, csak kevesen merik ezt megmondani, mert szégyellik magukat a többiek előtt. Van, aki kölcsönt vesz fel, nehogy a gyereke kimaradjon az élményből. A családok egyre nehezebben élnek, miért kell őket ilyen helyzetbe hozni?

Elvállaltam az SZMK vezetését, mert annyira kérték. Nagyon megbántam. Nekem kell gyűjteni havonta az osztálypénzt. Többen vannak, akiknek ez a havi kétezer forint is megterhelő, főként azok a családok, ahol több gyerek is van. Az osztályfőnök meg nekem tesz szemrehányást, hogy nem gyűlt össze a tervezett összeg. Mit csináljak? Végrehajtót mégsem küldhetek a nem fizetők nyakára! Akinek azt kell eldöntenie, hogy a gázszámlát fizesse-e ki, vagy az osztálypénzt, nyilván az elsőt választja.

Mit mond a jogszabály?

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa állásfoglalása szerint az osztálypénz fizetéséről a szülők döntenek, de erre nem kötelezhető senki, és az osztálypénzt az egyik szülőnek kell kezelnie, amivel pedagógus vagy igazgató nem rendelkezhet.

Szabó Máté ombudsman, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a tanulók öltözködésével kapcsolatos állásfoglalása szerint az iskola a tanórán való részvételt biztosító ruházat viselését határozhatja meg. Minden olyan iskolai rendelkezés, amely ezen kívül meghatározott viselet (például szalagavató báli ruha, ballagási öltöny) kötelező használatát írja elő, jogszabályba ütközik. Nem kötelezhetik egyenruha viselésére, pláne nem annak kifizetésére a diákokat az oktatási intézmények. A kirándulásokat is az iskola költségvetésének terhére kell megszervezni.

A szülők nem tudják, mit tehetnek, hova, és kihez forduljanak, ha a jogtalanul szedett osztálypénzt nem képesek befizetni. A tanév eleji szülői értekezlet sok helyen már szinte csak arról szól, mikor és főleg mennyit kell fizetni az év során. Általános tapasztalat, hogy a szülők többsége akár erőn felül is fizet, mert nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni a gyerekét, és esetleg tart a többi szülő megvetésétől.

Mit tehet szülő?

A szülőnek természetesen joga van megtagadni a fizetést, hiszen elvileg az oktatás mégiscsak ingyenes. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az iskolákban mégis általános a pénzszedés. Sok esetben az osztályprogramokra - színház, múzeum, kirándulás, erdei iskola. Hogy ez szerves része-e az oktatásnak vagy csak valami többlet, ami javítja a tanítás minőségét, nehéz eldönteni. Az iskolának vagy van rá pénze, vagy pedig nincs. Általában nincs. A szülőnek joga van nem fizetni, de akkor a gyereke kimarad egy tanulási lehetőségből vagy közösségi élményből.

Hivatalosan az adott iskolában működő szülői szervezethez fordulhat az érintett szülő, onnan kérhet segítséget, tanácsot, támogatást. A tapasztalatok azt mutatják, hogy hatékony szülői szervezet viszonylag kevés intézményben működik.

A szülők képviselete által is elfogadott házirendben is meghatározható lenne, hogy  az adott intézményben mire szedhető pénz, és mire nem. A házirend elkészítésébe azonban nem mindig vonják be a szülőket, illetve ha mégis, a képviselőjük ritkán közvetíti valamennyi gyerek érdekeit.

A szülők létrehozhatnak közhasznú alapítványt is, ahol – önkéntes alapon – gyűjthetnek pénzt meghatározott célokra. A pénz sok esetben az adóalap felajánlható 1 százalékából származik, de az alapítványi vagyon gyarapítható pályázattal, szponzorok bevonásával, adomány gyűjtésével. Az alapítvány által gyűjtött pénzből szervezhetők rendezvények, programok, tanfolyamok, de csak olyanok, amelyek a tanulási időn kívül zajlanak. Így jelentősen könnyíthetnek a szülők terhein.

Az alapítvány alapszabályában azonban nem rögzítheti a rászorulók segítését, mert az diszkriminációnak minősül. Az iskolafenntartó is adhat át anyagi eszközöket meghatározott feltételekkel a szülői alapítványnak. A fenntartó és az alapítvány közötti megállapodás létrehozásába a pedagógusok nem kapcsolódhatnak be.

A szülői szervezetek nyilván azokban az iskolákban tudnak hatékonyan működni, ahol a magasabban iskolázott, jobb szociális körülmények között élő, illetve érdekérvényesítésre képes társadalmi réteg gyermekei járnak.

Itt szeretném megjegyezni, hogy a szülői szervezeteket érintő, ma is érvényes  rendelkezések a rendszerváltás idején születtek, és az akkori igényeknek meg is feleltek. Mára azonban egészen más a helyzet. Egyre nagyobbak a társadalmi különbségek, folyamatosan nő a leszakadók aránya, és ma már a középosztály jelentős része is egzisztenciális gondokkal küzd. A korábbinál több szülőnek nehéz előteremteni azt az összeget, amit az iskolában be kell fizetni.

Mi a megoldás?

Az iskolai pénzszedés rengeteg feszültséggel jár, és a pedagógusok sem jókedvükben kérnek kisebb-nagyobb összegeket a szülőktől gyakran olyan eszközökre is, ami nélkül tanítani sem lehet a kívánt színvonalon. Kérnek pénzt például fénymásolásra, a gyerekekkel hozatják be a háztech órai főzés alapanyagait, és a nyelvkönyvet vagy a felvételi feladatgyűjteményt bizony azoknak a tanulóknak is meg kell vásárolniuk, akik szociális helyzetük miatt különben ingyenes tankönyvekre jogosultak.

Az iskola természetesen követelhetné mindezek ellenértékét  a fenntartójától,  hiszen az ő törvénybe foglalt kötelessége a feltételeket biztosítani a valamennyi tanulót megillető színvonalas oktatáshoz. Gyakran azonban a fenntartónak sem áll rendelkezésére a szükséges összeg, az aktuális gazdasági válság pedig a költséghatékonyság fokozására, további megszorítások foganatosítására szorítja az iskolák fenntartóit is.

Hosszabb távon feltétlenül tisztázni kell a felelősségek körét, a kötelezettségeket, egyértelművé tenni és érvényesíteni az elmaszatolódott jogszabályokat.. De amíg ez megtörténik, helyben van szükség az érintettek, mindenek előtt a pedagógusok és a szülők közötti megegyezésre, annak az átgondolására, hogy mire fontos, és mire kevésbé fontos, olykor teljesen felesleges költeni.

Egyetlen, de annál jellemzőbb példát említek csak a mára hagyományosnak tekinthető pazarlásra. A ballagás már az általános iskolában sincs ingyen, de a középiskolában (együtt a szalagavatóval) egyenesen anyagi romlásba dönti a családokat. Nem lehetne ezen változtatni?

Érdemes lenne azon is eltöprengeni, hogy a szülői zseben kívül nem létezik-e más forrás. Néhány évtizede arra is volt példa, hogy egy-egy tanulócsoport papírgyűjtéssel, parktakarítással vagy egyéb hasznos munkával kereste meg például a kirándulás árát. Ez ma már elképzelhetetlen? És biztos, hogy a szalagavató, a ballagás, külföldi út stb. árát teljes egészében a szülőknek kell állniuk? Nem szállhatnának be a költségek előteremtésébe maguk az érintett diákok is?