Társas erőviszonyok a kamaszkorban

A kamaszkorban a kortársak bitorolják a „fontos másik” trónját; egyenrangú felekként, hasonló problémákkal, küzdelmekkel viaskodva, hasonló célokért küzdve. A család többé nem gyakorol egyedüli és korlátlan befolyást gyermekére, akinek az életében megjelent egy másik fontos tényező, a kortárscsoport. Hogy miért ennyire fontos a gyermeknek a társak jelenléte? Mert:

o elősegíti a szülőkről való leválást, a szabadság és függetlenség érzését adja;
o hasonló korú társakkal lehet gyakorolni az együttműködést és a versengést;
o olyan hatalmi pozíciókat birtokolhat, amelyeket máshol kevésbé (a családban ilyesmire sokkal ritkábban adódik lehetőség);
o a kortárscsoportok az egyre inkább eltűnőben lévő „gyermeki kultúrát” közvetítik.

Bizalom, biztonság, megerősítés

Tapasztalhatjuk azt is, hogy a kamaszok egymás társaságában fizikai és érzelmi biztonságban  érzik magukat,  támaszt és védettséget találnak. Olyan csoporthoz tartoznak, ahol otthonosan mozognak, éppen ezért merészebben gyakorolják az olyan, „nehezebb” szerepeket is, mint például mások vezetése. Másrészről a kortársak modellt is nyújtanak társaiknak, megerősítve vagy gátolva ezzel viselkedésüket. Ilyenkor nehéz lebeszélni kamasz gyermekeket a legújabb márkás ruhák megvásárlásáról, vagy megértetni velük, hogy miért nem hasznos a „lógás”.

Legtöbbször hatékonyabb az a tapasztalatszerzés, amit a gyerek nem a felnőttektől, hanem a vele egykorúaktól, a képességben közelállóktól szerez. A kommunikáció, társas együttélés terén nehézségekkel küzdő tanulók esetében igen hatékony lehet, ha időnként fiatalabbak társaságában lehetnek. Erre jó példa a különböző életkorúak integrált oktatása, nevelése.

Hogyan szerveződik?

A csoportok és az iskolai közösségek kialakulásában is egyfajta fejlődés figyelhető meg. Kisiskolás korban leginkább a kétszereplős (diádikus) társas kapcsolatoknak van jelentősége, míg kamaszkorban gyakoribbak a  nagyobb csoportosulások.

Serdülőkor előtt leginkább az azonos neműek közül választják a barátokat a gyerekek, majd a későbbi életkorban egészen más szempontok lesznek fontosak. Ugyanezt a társas helyzet, a társaságban megszerzett rang kialakulásánál is megfigyelhetjük: fiatalabb korban a fizikai agresszivitásnak van nagyobb szerepe (megverekednek a csoporton belüli pozícióért), később más stratégia mutatkozik hasznosabbnak. Természetesen itt is számít a külső (megjelenés, ruházat), de szerepet kap a bizalom, az egymásért és a tettekért vállalt felelősség megmutatása, a segítségnyújtás.

A nemek között is észrevehetünk különbségeket. A lányok csoportjai általában kisebbek, két-három főből állnak, és kevésbé nyitottak, mint a fiúk csoportjai: nehezen fogadják be az új tagokat. Bármily meglepő is, de a lányok kapcsolatai, úgy általában, még a serdülőkorban is sokkal „lazábbak”, mint a fiúké; bár erre részben rácáfol a „legjobb barátnő” státusza.

Ki lesz a főnök?

További érdekesség, hogy a lányok választásai a barátok esetében inkább alapulnak kölcsönösségen, míg a fiúknál erőteljesen megjelenik a rangbéli különbség. A rangsorban alacsonyabb pozíciót elfoglalt tagok keresik a magasabb státusúak barátságát. És itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a hierarchia ismét megjelenik, és belép a csoportok életébe.

Megfigyelhetjük, hogy a fiúcsoportok esetében gyakrabban van vezető, aki a tagokat irányítja (lányok esetében ez inkább a javaslattevés és szervezés formájában jelenik meg). Persze ezért a pozícióért meg kell küzdeni, ami előfordul, hogy csak komoly harcok árán sikerül. És ilyenkor jelenik meg a jogosan aggódó szülő is, aki félti az iskolába vagy osztályba újonnan érkezett gyermekét, mert társai kötekednek vele, bántják, próbálgatják a tűrőképességét. De beszélhetünk az „agresszív” gyerek szüleiről is, akiket sorozatos támadások érnek csemetéjük durva megnyilvánulásai miatt. A rangsorban elfoglalt helyért folyó küzdelem során mindenki úgy viselkedik, ahogyan ezt korábbi élete során megtanulta: támad vagy visszahúzódik, verseng vagy együttműködik. Mindenkinél mást jelent a hatékonyság.

Szülőként vagy pedagógusként beavatkozni nem könnyű, és az is kérdés, mivel teszünk jót: hagyjuk folyni vagy drasztikusan korlátozzuk ezeket a természetes harcokat. A válasz valahol a kettő között van, egyfajta egészséges mederben tartva kell támogatni a fiatalokat ebben a nem könnyű, de szükségszerű helyzetben.

Népszerűség, népszerűtlenség

Egy csoportban a rangsor élén álló diák még nem feltétlenül közkedvelt és népszerű, a népszerű pedig egyáltalán nem biztos, hogy vezető szerepet tölt be. Ebben az esetben ugyanis különbség van az elutasítás és az el nem ismerés között. Attól, hogy nem fogadunk el valakit mint vezetőt, még lehet általunk nagyon is kedvelt személy.

Ugyanígy, azt is tudjuk, hogy a csoportban elfoglalt pozíció, tehát a megszerzett rang nem feltétlenül határozza meg a gyermekek társas helyzetét. Vannak olyan, az adott osztályban alacsony státusú diákok, akiknek vannak barátai, sőt „legjobb barátja” is, amit nem feltétlenül mondhat el magáról az osztály „vezére”.

A hierarchia csúcsán lenni, a „trónt bitorolni” nem tart örökké. Idővel a rangsor változik, átalakul. Egy-egy ilyen átrendeződés a pozícióját vesztett fiatalban nem feltétlenül okoz maradandó sérelmet, s az átalakulás során az is előfordulhat, hogy egy kevésbe elfogadott helyzetből tesz szert valaki nagyobb elismerésre. A helyzet folyamatosan változik tehát, így folyamatosan ott vannak a háttérben a rangsorképző kis vetélkedések, harcok is.

Vannak azonban olyan pozíciók, amik egyáltalán nem változnak könnyen; komoly problémát okozhat az elszenvedőnek, ha valaki népszerűtlen vagy elutasítják, s sajnos kicsi a valószínűsége annak, hogy mindez magától megváltozik. Ha a csoport kivet magából valakit, általában nem érdemes keresni az okokat, mert sok esetben egészen különös, felnőttek számára értelmezhetetlen tényezők befolyásolják a gyerekek magatartását. Viszont tudni kell, hogy a kirekesztés súlyos, traumatikus élmény lehet a gyermekek számára, amely kihat későbbi fejlődésükre is. Fontos ilyenkor a pedagógus érzékeny reakciója: olyan szerepbe segítheti a kitaszított gyermeket, amelyben otthonosan mozog, s így megmutathatja a tehetségét és előnyös színben tűnhet fel a társai előtt.

Mire figyeljek?

Fontos tudni, hogy a magányos, barátok nélkül növekvő gyermekre a kapcsolatok hiánya megbetegítő hatású lehet. Az érintett gyermek kezdetben elkezd „lógni”, majd idővel lemorzsolódik az iskolából és könnyen deviáns bandákba keveredhet. Ennek pedig az a veszélye, hogy megtalálja ugyan a támogatást, elismerést egy csoporton belül, csak éppen a csoport normái társadalmilag és erkölcsileg nem elfogadottak. Ilyenkor már nagyon nehéz beavatkozni, hiszen a csoport ereje valami olyasmit pótol, amire a gyermeknek elementáris szüksége van!

Épp ezért fontos, hogy felfigyeljünk a gyermek iskolával kapcsolatos viselkedésváltozására (rosszkedvű, egyáltalán nem beszél az iskoláról, rendszeresen túl hamar vagy túl későn ér haza stb.), s a szorongást kísérő testi tünetekre (gyomorpanaszok, fejfájás, hányinger, stb.).

Ha azt gyanítják, hogy a gyermekük tartósan kirekesztett társas helyzetbe szorult, s úgy érzik, egyedül nem tudnak gyermeküknek segítséget nyújtani, kérjék szakember (iskolapszichológus, nevelési tanácsadó vagy gyermekjóléti szolgálat) segítségét! Fontos, hogy bízzanak a gyermek helyes választásában, és ehhez adjanak neki segítséget; ő tudni fogja, melyik csoporthoz szeretne tartozni, milyen értékeket tart érdemesnek követni; s ez nem fog eltérni a családban képviselt és megtanult normáktól.