Tanulok a gyerekkel

Hogyan segítsük a tanulást?

Az iskolai tanulás segítése nemcsak a délutáni közös leckeírásból áll. Ne feledjük, hogy a tanulás, a szokatlan, gyakran megerőltető feladatok sok energiát igényelnek. Ahhoz, hogy a gyerek jó teljesítményt nyújtson, megfelelő életritmusra, kiegyensúlyozottságra, nyugalomra (is) szüksége van.

Sok családban nincs állandó napirend. Az ebből származó kiszámíthatatlanság az óvodás gyermek számára is komoly stresszforrás, és sok energiát vihet el az iskolai teljesítménytől is.

Különösen fontos, hogy a kisiskolás este időben lefeküdjön. Ha leszögezzük a szabályt, és következetesen tartjuk magunkat hozzá, elkerülhetjük a lefekvés időpontja körüli állandó huzakodást. Az esti fürdés, lefekvés szertartása alkalmat teremt arra is, hogy a nap eseményeit megbeszéljük. Így a gyerek megszabadulhat a feszültségektől, megoszthatja velünk az örömét, bánatát, és nyugodtabban hajthatja álomra a fejét.

A reggelt megszervezni sem egyszerű. Ha a gyerek este nem fekszik le időben, reggel nagyon álmos. Megsajnáljuk, és az utolsó pillanatban keltjük fel. De nem tud gyorsabban elkészülni, sürgetjük, egyre türelmetlenebbek vagyunk… és a napok gyakran indulnak úgy, hogy mindenki majd’ felrobban a feszültségtől. Erre nem gyógyszer a Túró Rudi az autóban - sokszor a reggeli helyett.

Így az iskolába menés a gyerek lelkében a zaklatottsággal, mindenféle negatív érzelmekkel kapcsolódik össze. Ezért érdemes már nagycsoportos korban, a szeptemberre készülve kialakítani azt az életritmust, amire az iskolásnak szüksége van: keltsük fel időben, és türelemmel szoktassuk hozzá, hogy önállóan is képes legyen időre elkészülni.

Mikor?

Az iskola után a gyereknek szüksége van pihenésre, kikapcsolódásra. Hogy pontosan mennyi időről és milyen fajta kikapcsolódásról legyen szó, ebben szintén nincsenek szabályok. Az ideális az lenne, ha a délelőtti padban ücsörgés után valami mozgás következne, legalább egy kis séta, vagy ugrálás a játszótéren, a parkban, a kertben.

Jó, ha a gyerek maga dönti el, mennyi pihenés, játék után következzen a tanulás. Ebben is fontos az állandóság. Közösen állapodjunk meg a tanulás időpontjában, és nyugodt rendíthetetlenséggel ragaszkodjunk is hozzá. Ez az időpont legyen reális, azaz a tanulás ne nyúljon bele a késő délutánba, amikor már mindenki fáradt, és inkább pihenni, kikapcsolódni szeretne. A fix napirend ritmusa, az állandó időpont segít a tanulásra hangolódásban.

Mennyit?

A gyerekek alsós korukban fokozatosan szoknak hozzá a szellemi munkához. Az óvoda után az első osztály különösen megterhelő; a délelőtti tanítás maga is próbára teszi a kitartást és az önfegyelmet. Ezért az otthoni tanulás elsőben ne legyen 45 percnél hosszabb, és lehetőleg negyedikre se haladja meg jelentősen az egy órát.

Ebben az életkorban a hosszas gyakorlás erőltetése több kárt csinál, mint hasznot. Hatékonyabban segíthetjük a tanulást azzal, ha a közös tevékenység, játék során figyelünk éberen, és ott ragadjuk meg a kínálkozó lehetőséget arra, hogy az iskolában tanultakat felidézzük, továbbszőjük.

Hogyan?

A gyermeknek nincs még tapasztalata arról, hogy a tanulással kapcsolatban mit és hogyan csináljon. Érdemes a kezdeteknél jobban odafigyelnünk, hiszen az iskolázás kezdő éveiben egész életre szólóan alapozhatjuk meg a tanuláshoz való pozitív viszonyt.

Mint minden más tevékenységnél, a tanulásnál is az a cél, hogy megfelelő szokásokat és tevékenységeket alakítsunk ki, amelyeket aztán a gyermek egyre inkább képes önállóan is elvégezni. Ezért ezeket a tevékenységeket kezdetben közösen végezzük, de fokozatosan vonuljunk egyre hátrébb, hogy a gyerek ebben is mindinkább önálló legyen.

Az előkészületek azt a célt szolgálják, hogy ráhangolódjunk a tanulásra, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk, és elhárítsuk a munka közbeni elterelődés veszélyét. Ezért először is tegyünk rendet az asztalon, rakjunk el mindent, ami elvonja a figyelmet, és ügyeljünk arra, hogy minden kéznél legyen, amire szükség lehet. Zárjuk el a tévét, kapcsoljuk ki a számítógépet.

Bemelegítő szertartás lehet például a kézmosás, a táska kipakolása, a ceruzák kihegyezése. Közben már megindulhat egy nyugodt hangulatú beszélgetés arról, mi is történt aznap az iskolában. Fontos, hogy a beszélgetés ne legyen számonkérő, ne a piros vagy fekete pontok álljanak a középpontban, hanem a történések.

Ha túl sokat foglalkozunk magával a teljesítménnyel, a dicsérettel, pontokkal meg jegyekkel, elültetjük a gyerekben a meggyőződést, hogy nem a tanulás vagy a tudás a fontos, hanem a tanító néni ítéletei, ez pedig szinte kizárja, hogy később valódi örömöt, élvezetet találjon a tanulásban.

Olyan ez, mint amikor a felnőttek megbeszélik, mi történt aznap a munkahelyen. Ne büszkék vagy dühösek akarjunk lenni – egyszerűen csak figyeljünk. Mire emlékszik a gyerek? Miről hallott aznap? Mi volt a legérdekesebb, legizgalmasabb? Mi az, ami furcsa volt, amit nem értett, ami miatt dühös vagy szomorú volt? Ha – röviden – sorba vesszük, melyik órán mi is történt (ez könnyebb az aznapi füzetek fölött, mint mondjuk ebéd közben), ezzel a felidézéssel megkönnyítjük a tanultak későbbi rögzítését, és megszabadítjuk a gyereket az esetleges feszültségektől.

Az aznap történtek megbeszélése után vegyük elő a holnapi könyveket, füzeteket. Döntse el a gyerek, mivel akar kezdeni. Van, aki a nehezebb tárgyon szeret előbb túlesni, és van, aki a könnyebb tárgyakkal „vesz lendületet”. Ha azonban a gyerek fáradékony, vagy bizonyos feladatok nehezen mennek, akkor előbb a nagyobb erőfeszítést igénylő munkát végezzük el. Célszerűbb az egy tárggyal kapcsolatos feladatokat egymás után elvégezni, mint mondjuk az összes írásbelit csinálni meg előbb. Így nem kell ide-oda „kapcsolni” a tárgyak között.

Ha így járunk el, akkor a gyerek az órán megismeri, aznap délután felfrissíti, a következő óra előtti délutánon pedig bevési az aktuális tananyagot. Ez különösen kisebb korban hasznos, amikor a memóriája még fejletlen ahhoz, hogy akkor is emlékezzen az információkra, ha közben napok teltek el.

Nagyon fontos azonban, hogy ez nem jelenthet dupla tanulást: a felfrissítés valóban csak arról szóljon, amit ez a szó is takar. Persze a legkisebbeknél a fő tantárgyak úgyis minden nap szerepelnek az órarendben, ezért az írás, olvasás, a matematika minden délután előkerül.

A befejezéshez is köthetünk „szertartást”. Ne pattanjunk fel egyszerűen a tanulás végeztével. Pakoljuk be a táskát, hogy később ezzel már ne legyen gond. Szoktassuk rá a gyereket, hogy ő ellenőrizze, minden rendben van-e. A munka végén várhat valami jutalom: finom uzsonna vagy valami élvezetes tevékenység. Saját magunk megérdemelt jutalmazása fontos önmotivációs eszköz, ami lehetővé teszi a külső kényszerektől való függetlenedést.

Milyen a „jó” tanulás?

Az alsó tagozatos gyerekeknek még nehéz a tankönyv szövegét átfogalmazni, ezért hajlamosak arra, hogy szó szerint tanuljanak, „magoljanak”. Jó, ha már ebben az életkorban is késztetjük őket arra, hogy a tanultakat mondják el másképpen is.

Nagyon hasznos a tanulás eredményessége szempontjából, ha kérdések megfogalmazásával próbálkoznak . Játszhatunk mondjuk „tanító néniset” – vajon holnap a tanító néni mit fog kérdezni ezzel kapcsolatban? Hasonlóan hatásos játék, ha mi vagyunk a nagyon buta diák, akinek el kell magyarázni a leckét. Kísérletek támasztják alá, hogy hatékonyabb tanulást eredményez a társ tanítása, mint a gyakorlás!

Fontos tanulási technikákat alapozhatunk meg azzal, ha a lényeges és kevésbé lényeges megkülönböztetésére is figyelmet fordítunk. Emelje ki a szövegből a legfontosabb szavakat, a legfontosabb mondatot. Ez az eljárás segíti a kulcsszavak memorizálását, előkészíti a vázlatírás technikáját.

A lecke kulcsszavaiból készíthetünk rajzot is – ezzel vizuálisan is megtámogatjuk az emlékezet működését. Hasonló okokból fontos, hogy a tankönyv, munkafüzet illusztrációival is foglalkozzunk, beszélgessünk róluk.

A gyerekek értelmi folyamatai ebben az életkorban válnak tudatossá – részben fejlődés-lélektani okokból, az idegrendszer érési folyamatai következtében, részben éppen az iskolai munka hatására. Ha az iskolai feladatokat nem egyszerűen leckeként kezeljük, hanem igyekszünk több oldalról körbejárni a tanultakat, elősegítjük azt a folyamatot, melynek eredményeképpen a gyerek megtanulja, hogyan is működik az észlelése, az emlékezete, milyen a megfigyelőképessége, a gondolkodása, és egyre inkább uralni, sőt, fejleszteni is képes ezeket.

És ha nem megy?…

A gyerekkel való tanulás mindkét félnek fontos, értékes tapasztalat, de csak akkor van értelme, ha a szülő képes derűsen és nyugodtan együtt dolgozni csemetéjével. Ez nem mindenkinek sikerül. Ezért például érdemes megbeszélni, vajon apának vagy anyának, esetleg a nagymamának megy könnyebben ez a hozzáállás.

Előfordul, hogy túlságosan felizgat bennünket, ahogyan a gyermekünk működik a tanulási helyzetben – talán mert túlságosan aggódunk, talán mert többet, mást várunk el tőle, mert türelmetlenek vagyunk, vagy ezer más okból.

Ha nem sikerül ezen túllépni, akkor fogadjuk el a tényt, hogy nem tudunk együtt tanulni a gyerekkel. Ha a közös tanulás rendre idegeskedésbe, kiabálásba, sírásba torkollik, akkor bölcsebb dolog a napközit választani. Nem lehetünk mindenben tökéletesek – de sokféleképpen lehetünk jó szülők.