Szülők a bántalmazás határán – a pszichológiai túlvédésről
Cikkünkből kiderül, hogy milyen „mama típusokat” különíthetünk el, mi az a momizmus, és hogy egyáltalán miért probléma a szülő túlvédő magatartása hosszú távon?
A szülői túlvédés az egyik legelterjedtebb szülő-gyermek kapcsolati zavar, amelyről az utóbbi években többet olvashattunk a különböző nevelési kérdések kapcsán. A kifejezés hallatán gondolhatunk arra, hogy a szülők biztosan elkényeztetik gyermeküket vagy a „széltől is óvják” őket, azonban a pszichológiai túlvédés sokszínűbb ennél.
Akkor beszélhetünk túlvédésről, amikor a szülő szélsőségesen alkalmazza azokat a támogató magatartásformákat és kontrollfunkciókat, amelyeket a nevelés kapcsán használ. Így ennek következményeként ezek túlsúlyba kerülnek a gyermekük autonómiájának, önállóságának támogatásával szemben. Fontos továbbá kiemelni azt is, hogy a fent leírt oltalmazás teljesen természetes bizonytalanságok és veszélyek esetében jelenik meg a mindennapokban. Mi állhat ennek a hátterében? Sebald megfogalmazásában a szülő gyermekét használja arra, hogy elkerülje saját kiürült identitásérzését, így az ő léte válik szorongásának feloldásává (Csomortáni, 2004).
Más szavakkal, a túlvédés valójában nem a gyermek érdekeit szolgálja, hanem a szülő igényeit elégíti ki.
A túlvédés koncepcióját Levy (1966, In: Thomasgard és Metz, 1997) írta le a következő négy fő dimenzió elkülönítésével:
1. A szülő gyermekével határtalan és eltúlzott fizikai vagy szociális kapcsolatot tart.
2. A gyermek nem a korának megfelelő bánásmódban részesül, vagy egyfajta elnyújtott gyerekszerepben marad.
3. Visszafogják és elbátortalanítják függetlenségében és távol tartják azoktól a helyzetektől, amelyekben fejlődhetne önállósága.
4. Végül pedig a szülői kontroll végletei, vagyis ezen kontroll eltúlzása vagy teljes hiánya jelenik meg. Eszerint bizonyos szülők képtelenek gyermekük viselkedését korlátok közé szorítani, míg mások túl domináns módon viselkednek.
A „momizmus” tulajdonképpen a túlvédés fogalmi előzménye. Egyes szerzők szemléletes szófordulatokat használtak a szülői feladatok eltúlzására, például „sólyomszerű tyúkanyó” vagy „pszichés magzatvízben ringató” anya. De milyenek is pontosan ezek az anyák? Sebald csoportosításában négy típust mutat be:
1. A „túlvédő mama” akadályozza gyermeke autonóm törekvéseit azáltal, hogy nem hagyja, hogy nehézségekkel találkozzon. Ezek a gyerekek később nehezen válnak függetlenné.
2. A „túl engedékeny mama” életének középpontjában gyermeke szeretete áll, akinek életében nehézséget okozhat másoknak adni vagy felelősséget vállalni.
3. A következő csoportba tartozó „mártír mama” a manipuláció eszköztárával dolgozik. Bármi áron megtartja gyermeke lojalitását, bűntudatot vagy szánalmat kelt akár betegségével vagy magányával.
4. Végezetül pedig az ítélkező és követelő „domináns mamát” emeli ki a szerző, akik alapvetően elutasítóak gyermekükkel szemben (Sebald, 1976, in: Csomortáni, 2004).
Más csoportosításokban (Strecker) olvashatunk többek között a „pszeudo-intellektuális anyáról”, aki tudásával nyűgözi le gyermekét, vagy az „önfeláldozó anyáról”, aki látszólag mindent elkövet gyermeke jóllétéért, valójában azonban saját önbecsülését erősíti a nevelés álcája mögött.
A cikk teljes terjedelmében a mindsetpszichologia.hu -n olvasható.
