Apablog - Operára táncolni csúszásmentes szőnyegen

Persze azt sem bánom már, hogy a család Dunahelyen tartózkodó további hölgytagjai idejekorán fedezékbe menekültek. Zsófinak viszont annyira tetszett a tánc, hogy azóta is követeli.

Itt Pesten ez nemcsak a derekam jelentette nehézségbe ütközik, hanem a lakásunk már említett méreteit is komolyan kell vennünk. Félfordulat Zsófival, s máris kinn vagyunk az előszobában, egy további lépés, és máris a konyhában találjuk magunkat – ami még mindig jobb, mintha a porcelánok közé keverednénk. Egy dologban viszont jobb itthon a tánc, mint a nagyszülői eredetű házban: az itthoni szőnyeg nem csúszik, az ottani padlón viszont életveszélyes a forgás.

Itthon egyébként nemcsak bécsi keringőkre szoktunk táncolni, de például operákra is, sőt misékre is – anélkül, hogy szentségtörést követnénk el, de Dávid királyt sem keverjük a dologba. Az operák, méginkább a misék tekintetében az olaszokat részesítjük előnyben.

Zsófi kedvence továbbra is vitathatatlanul Rossini. Őt már pici kora óta kedveli. Heteken belül lesz négy éve annak, hogy az anyja épp azon izgult: nem figyel a pici baba, mert biztosan nem hall jól, amikor a rádióban Rossini zenéje szólalt meg. A kicsi Zsófi majd kiugrott az anyai karból. Rossinit azóta is karban hallgat, apaiban, fergeteges tánc közben.

A táncolást persze, mondtam is már, Blankával alapoztuk meg. Akkoriban nemcsak a szobában, de, hogy semmiről sem maradjunk le a kitáncolás közben, a konyhában és a fürdőszobában is (lehet mondani: a vízcsapból is ez folyt) a komolyzenei adónk szólt.

Azóta kissé visszafogtam zenei diktatúrámat, de nem a tinglitanglik előretörése miatt. Csak elment a kedvem attól, hogy egy-egy nagyszerű darabot hetente többször kell meghallgatnom, meg attól, hogy a remek darabok közben híreket is szoktak mondani, meg attól is, hogy például Haydn Szent Cecília miséjére beronthat feleségem és Demjént kezdi el éltetni, meg attól, hogy a legszebb részekkor kezdenek a lányok üvöltözni. Persze, ha táncolunk, nem üvöltöznek. De feleségem tánc közben is beronthat, a táncba is beleszól a politika, stb.

Az olaszos dallamokról jut eszembe a már említett történet a rodoszi elárusítónőről, pontosabban arról, hogy olasznak nézett bennünket. Nos, nemcsak a görögök szemében tűnhetünk olasznak, és nemcsak nyáron, de télen is. Ennek az a jele, hogy hozzánk is eljár az olasz kiskölykök ajándékosztó Befanája, a jólelkű boszorkány.

Azóta várjuk őt, hogy Blanka négyéves korában az ő napja (január hatodika) is kinntartózkodásunk idejére esett és Blanka sem maradhatott ki az ottani gyerektársai öröméből. A Befana tehát Pesten is ellátogat hozzánk, anélkül, hogy évente járnánk szűkebb pátriája táján és figyelmeztethetnénk felettébb nemes hagyományainak ápolására.

Sőt: Zsófi születéséről sem kellett őt külön értesítenünk, és Zsófi néhány napos kora óta mégis részese a vízkereszti ajándékozásnak. Zsófi első Befanája kis babacsörgő volt, és akkor Blanka is ilyennel lett megtréfálva. Ezeket a lányok még ma is használják: énekes-táncos játékaikhoz mikrofonként, mint megkérdőjelezhetetlen faktorok.

A Befanával való közelebbi megismerkedést eredményező firenzei kinntartózkodásunknak egy további, érdekes mozzanatáról sem szabad megfeledkeznünk.

Történt abban az időben, amikor Blanka épp annyi idős volt, mint most Zsófi, hogy megismertük az olaszos vérmérséklet lehűtésének egy kitűnő, különösen télen hatásos lehetőségét. A helyszín tehát Firenze, közelebbről a Piazza Santissima Annunziata – háttérben a tér névadó templomával, meg Brunelleschi Ospedale degli Innocenti-palotájával, előtérben a Medici-lovsszoborral.

No, ezen a helyszínen Blanka igen nagy hangulatban volt – talán annak köszönhetően, hogy a nagyhercegi lovasszobrot az a Gianbologna készítette, aki a Szabin nők elrablását is, amely pedig a legnagyobb hatású műalkotás, amellyel Blanka találkozott.

Blanka a felvillanyozott állapota nemcsak a Gianbolognának volt betudható, de az nem lehetett független attól sem, hogy épp elköszöntem tőle és anyjától, majd a templom melletti utcában el is tűntem a látókörből. Gianbologna ide vagy oda, Blanka nem a lovasszoborra vetett szemet, ő a lovakat egyébként sem szerette annyira, mint most Zsófi, aki eddig is lovacskával aludt, s aki most ez állatfajtának a Télapótól kapott szárnyas és egyszarvú változatát vonszolja magával mindenfelé.

Szóval Blanka nem a ló megmászását, hanem a szökőkútét vette a bojtokkal díszes sapka alá rejtett fejébe. A nagyszerű ötlet kivitelezéséhez elkezdte körbejárni a kutat. Aztán szépen megcsusszant és zsuppsz az alsó medence üdítően hideg vizében találta magát. Az olaszos hangulata azonnal elszállt. Pontosabban az átszállhatott az anyjára.

Igaz, nem voltam ott, de ezt az átszállást nem tudom nem feltételezni, azt persze nem gondolom, hogy a gyereket fel is pofozta volna. Arra nem volt idő – ha perceken belül haza akartak érni. Márpedig akartak: a kicsinek a csuromvizes érzés nyilván nem tetszett, az anyja meg a megfázással indult versenyt futni, amelyet szerencsére meg is nyert. Ilyen futóversenyekben azóta is részt vesz – lényegesen kedvezőbb körülmények mellett és kevésbé veszélyes körülmények ellenére: plusz 25 fokos hőmérsékletben, néhány vízcsepp okozta nedvesedés miatt is.

Amíg ezeket a sorokat írom: megjött a Befana, pontosabban: Zsófi felfedezte ittjártának nyomait. Épp lefekvéshez készült, s a kis takarója alatt meglelte a nyalánkságokat. Erre Blanka is nekiállt ágyneműinek feltárására. Első nekifutásra semmit sem talált – ügyesen leplezte csalódottságát. De aztán ebbe nem nyugodott bele és újra feltúrta az ágyakat. Ezúttal ezt siker koronázta.

Raffay Endre