Híd a generációk között
„Hidat csak úgy verhetek a mában, ha a múltat a jövővel összekötöm
Megszülettem, tehát Híd vagyok- ez biztos!
Fájón kifeszítve,- gondokkal meghintve,
hogy az Élet e rövid szakaszon
rajtam a sorsommal- áthaladjon”
A Tettenérés c. versből kiemelt sorok írója Fachet Magdolna- családi szereposztás szerint anya, egyben nagymama, sőt dédnagymama is! 87 évesen döbbenetes ajándékkal lepte meg családja minden tagját. Saját verseskötetét adta gyerekeinek, unokáinak kezébe. Nem akármilyen verseskötetet!
Mély gondolatait, sajátos látásmódját szuggesztív szimbólumokkal és finom humorral átszőtt nyelvi gazdagsággal jeleníti meg az emberi lét sorsfordító eseményeit, kapcsolatát a történelemmel, környezetével, saját múltjával, jelenével.
A család mint többgenerációs kincsesbánya lehetősége felbukkan a következő elkapott történetben is: Pár nappal ezelőtt a héven, három kamasszal utaztam együtt. Külső megjelenésük és a beszélgetésük tartalmának meglepő ellentéte magukra vonta figyelmemet. Két lány fekete ruhában, feketére festett körmökkel, és hajjal érdeklődtek magasra nőtt, hasonló öltözékben feszítő ismerősüktől, utazásának célja felől.
- A nagyszüleimhez megyek - válaszolta a fiú, mire a lányok zavart nevetgélésekkel, poénokkal reagáltak.
- Nekem nagy élmény, amikor velük vagyok - folytatta elszántan a fiú, lankadatlan lelkesedéssel. - El sem tudjátok képzelni, mi minden van bennük! Hihetetlenül érdekes történeteket mesélnek a családunkról, történelemi eseményekről, amit személyesen éltek át.
A lányok először abbahagyták a nevetgélést, majd rövid csönd után hirtelen rácsatlakoztak a témára. Felélénkültek emlékeik gyerekkorukból, nagyszülőknél töltött nyaralásokról, érzések, hangulatok, illatok elevenedtek fel.
Sokszor nem is tudjuk, milyen erőforrások rejtőznek a mélyben, generációkon keresztül, mi van a legközelebbi családtagok fejében, lelkében, amíg valaki önmagát fel nem fedi, meg nem mutatja korábban láthatatlan oldalát, tehetségét, vagy a családtagok érdeklődése felszínre nem hozza a mélyben szunnyadó, fellelhető értékeket, tapasztalatokat, összefüggéseket. A mindennapok történései, eseményei, elsodorhatja figyelmünket egymásról. Elszalaszthatjuk a lehetőséget, hogy használhatóvá, értékelhetővé, tudatossá válhassanak a közös kincseink, megmutatkozhassunk a családi szerepkörünktől függetlenül is.
Dolgoztam gyermekotthonban is, hosszú éveken keresztül. Az ott élő gyerekek keveset, vagy alig tudtak valamit szüleikről, nagyszüleikről, gyökereikről. De azt a keveset, amit kiástak valahogy ismerősöktől,távoli rokonoktól, hivatalok által csöpögtetett információkból, nagy becsben tartották. Fantáziájukkal gazdagították, legendákká kerekítették a családi karaktereket, történeteket. Így formálódott az ő családi identitásuk, megsegítve személyiségük fejlődését.
Szerencsére többségünknek elérhetőek, megismerhetőek a családi történetek a vasárnapi, ünnepi asztal körüli anekdotákból, emlékezésekből, fotóalbumok képeiből, régmúlt leveleiből. Sokszor azonban nem vagyunk tudatában, milyen meghatározó jelentőségű tudás, érték van birtokunkban.
Kisebbik fiam hónapokon keresztül járt fel rendszeresen szüleimhez diktafonnal felszerelkezve, azzal az előre meghatározott, és megbeszélt céllal, hogy felelevenítsék a nagyszülők gyermekkorát, életük kiemelkedő, sorsfordító eseményeit. Szüleim várták ezeket az alkalmakat, készültek rá. Az emlékek felidézése közben hatalmas érzelmek szabadultak fel, újból átélhették az örömteli eseményeket és elsirathatták a fájdalmasakat.
Apám azóta már nem él. De a hangja, gondolatai, vágyai megmaradtak a hangszalagon. Amit a pár napja született dédunokája –a kisebbik fiam lánya - meg fog ismerni.
