Külső és belső rend

„ A rendet belülről kell elindítani- az egyén és a család belső világából-, és ha ezt megtettük, először a környezetünk, majd az életünk is rendbe jön.”(Polcz Alaine)

Kamaszokat nevelő szülők szinte kivétel nélkül elviselhetetlennek tartják a serdülők szobáját, asztalát, környezetét. „Legalább maga körül rakna rendet! Legalább vetné be az ágyát! A szennyesét vinné ki a fürdőszobába!” Ugye ismerős fohászok ezek?

Saját korabeli emlékeimben is könnyen felidézhetőek a szüleimmel folytatott csaták, és gyermekeim kamaszkorában is hangsúlyos probléma volt. Naponta ment a harc, néha kivártam, néha nem bírtam tovább, és elpakoltam helyettük. Új szabályokat alkottunk, amelyet időnként szigorú következetességgel felügyeltem, máskor pedig beletörődő közönnyel vettem tudomásul a megváltozhatatlant.

Miért is olyan sarkalatos kérdés ez? Miről is szól ez? Mit tehetünk érte, hogy ne következzen be a káosz? Hogyan tehetünk magunkban és magunk körül rendet?

Kisgyermekkorban, de leginkább óvodáskortól hatalmas igénye van a gyereknek arra, hogy mindennek meglegyen a helye. Szinte ő az, aki ránk pirít, ha nem oda tesszük a tárgyakat, ahonnan elvettük. Ő a rend őre. Ez ad neki biztonságot az eligazodásban.

A gyerekek nagyon korán tudnak alkalmazkodni a környezet igényeihez, szokásaihoz. Személyes tárgyaik, játékaik elrakása már pár éves korban megkívánható. Szerencsére ebben és ekkor még a „külvilág” is partner. Az óvodában is hangsúlyos a tárgyak, tevékenységek helye, a gyerekek feladata, szerepe. Mindenki tudja, mi a jele, mi a napos feladata, hol a cipő, kabát, tornaruha helye. Erre büszkék is a kicsik, öntudatosan pakolnak.

Nagyon fontos, hogy otthon is legyen a gyereknek saját fogasa, cipőjének, törülközőjének, rajzeszközeinek, játékainak helye, feladata, ismétlődő napirendje. Legyen visszatérő, ismétlődő rituáléja az étkezéseknek, esti fürdésnek, lefektetésnek.

Nagymamák, ismerősök gyakran megkapják, ha nem jól csinálnak valamit. „Ezt nem így szoktuk!”- halljuk a kicsi felháborodott tiltakozását. Mi megmosolyogjuk, de ő nagyon komolyan veszi a tévedést. A szokásrend nála megmásíthatatlan. Ezért ebben a korban könnyű dolgunk van, ha rendre akarjuk szoktatni gyermekünket.

Fokozatosan segíthet a háztartásban is. A legkedvesebb játékok utánzásból alakulnak ki. Nagy lelkesedéssel törölgetik fel - maszatolják szét - a kilöttyintett kakaót, söprögetik össze a morzsákat, segítenek a sütikészítésben, ablakmosásban, kisebb ruhadarabok kimosásában. Igaz, először sok galibát okoznak igyekezetükkel. Időt kell fordítani arra, míg valódi segítség lesz belőle.

De nagyon fontos, hogy adjuk meg a gyereknek a gyakorlás lehetőségét, hogy megszokja: maga után el kell pakolnia, és részt kell vállalnia a közös feladatokból. Addig a legkönnyebb ennek kialakítása, amíg ezt élvezettel teszi, belső igénye a rendrakás és a felnőttes tevékenységek utánzása. Ha ezt a természetes, alapvető igényét akadályozzuk, vagy mi sem vagyunk következetesek, nem alakítjuk ki az otthon rendjét, nehezebben tud igazodási pontokat találni gyermekünk, könnyen összezavarodik, elbizonytalanodik. A családban kialakított egyértelmű határok, szerepek, szabályok, rend, korlátok védenek, és segítenek az élet rendjébe való beilleszkedésben.

Már hallom a szülők hangját: „Ez így volt, amíg kicsi volt, aranyos, rendszerető, mi is erre szoktattuk, most mégis disznóól van körülötte.”  Valóban, szinte kortünet kamaszkorban. De az is, hogy a belső rend is felborul. Teljes átalakulásban van teste-lelke. Szinte tükörképe lehet a körülötte levő felfordulás annak a lelki kuszaságnak, ami dúl benne. Az eddigi biztos pontok bizonytalanná válnak, új ideálok, értékrendek, személyek hatnak. Máshová, mások felé helyeződik a fókusz.

Ez az időszak a családról való leválás kezdete. Ellenállás, ellenkezés, kritika kíséri a fiatal viselkedését. Ez csak egy átmeneti állapot, amíg ki nem alakul az új rend. Rendet kell tenni a fejben, a lélekben, a kapcsolatok, életfeladatok terén. Ahhoz hogy kialakuljon egy új ritmus, türelem kell.

Felnőttkorban sem könnyű kívül-belül harmóniát teremteni. A fogyasztásra ösztönző társadalom hatására olyan tárgyakat halmozunk fel, olyan szokásokat veszünk fel, olyan szolgáltatásokat veszünk igénybe, amikre ilyen mértékben nincs szükségünk. Időnként végig kell gondolnunk, mik azok a dolgok, amire szükségünk van, és mik azok, amik akadályoznak minket, amiktől már alig lehet lépni, élni…Mi a fontos, ki, vagy kik a fontosak számunkra?

A nagy kapkodásban, rohanásban, a kapcsolatainkban is rendet kell tenni. Egymás életterének tiszteletben tartása, a férfi-női, szülői, felnőtt-gyerek szerepek elkülönülése, meghatározása, a feladatok megosztása, értékrend kialakítása mind összetevői a család rendjének. A külső és belső rend kölcsönösen hat egymásra. A harmonikus személyiség tükröződik környezetben, ahogyan a káosz is üzenet…

Nagy különbségek lehetnek családonként, egyénenként abban, ki hogyan alakítja ki otthonát, milyen rendszer mentén tud tájékozódni, hogyan és hol érzi jól magát. Ugyan eltérően határozzuk meg a harmónia és a rend fogalmát, de a harmonikus környezet mindig személyes, bensőséges, ahol a rend rugalmas, nem pedig merev, rideg.

Azonban ebben a kérdésben is megjelenhetnek szélsőséges megnyilvánulások. A túlzott, katonás, szinte kényszeres rend inkább a bizonytalanság, gyengeség jele, ugyanakkor bizonyos helyzetekben szükséges segédeszköz (pl. az addiktív betegeknél). A belső bizonytalanság, a szétesés ellen kapaszkodók kellenek. Ezeknek a kapaszkodóknak a kialakítását szigorú szabályok, állandó napirendi pontok segítik. Ugyanúgy, ahogy kisgyermekkorban, a szenvedélybetegek számára is a tárgyak, időpontok, a napirend állandósága adhatja meg a biztonságot, és segítheti őket a gyógyulásban.