Mobilért nyúz a gyerek!
Húsz évvel ezelőtt nagy szó volt, ha valaki sok évnyi várakozás után végre vezetékes telefonhoz jutott. Tíz-tizenöt éve csodálkozva nézegettük, ha valakinek mobiltelefonja volt. Kezdetben az üzletemberek kiváltsága volt, ma meg már az óvodás is az éppen aktuális mesefigurával díszített mobil után vágyakozik. De hány éves kortól van szüksége egy gyereknek saját készülékre? Mi tegyünk, ha nem vagyunk elég "korszerű" szülők, és nem akarunk mobilt venni a kisiskolásnak? Cikkünkben egy édesanya küzdelmeiről olvashatnak.
Évek óta műsoron van a mobiltelefonért folytatott harc a lányom részéről, pedig még csak most megy majd felső tagozatba. Egész pontosan már az első osztályban felmerült benne az igény, hiszen az osztálytársak közül több gyereknek már volt mobiltelefonja. A gyerek azóta is időről időre megpróbál meggyőzni, én pedig ilyenkor előveszem az érveimet, és megtárgyalom vele, miért is tartom feleslegesnek, hogy mobilja legyen. Egyelőre.
Digitális társadalomban élünk, nincs mit tenni: életünk részévé váltak az olyan eszközök, mint a számítógép, a televízió, a GPS és a mobiltelefon. Az internettel egy kattintással kitágul a világ, de ugyanakkor közelebb is hozhat egymáshoz, hiszen a neten keresztül számtalan olyan emberrel is tarthatjuk a kapcsolatot, akikkel a személyes találkozásnak semmi realitása sincs. A mobiltelefon is roppant praktikus eszköz – ugyanakkor hatalmas púp is lehet a hátunkon.
A gyerek meg persze vágyik rá, hiszen másoknak is van. Ugyanakkor belátja azt is, hogy egyelőre nem elengedhetetlen számára. De olyasfajta státusz-szimbólum lett ez mára a kisiskolások között, mint a mi korunkban a szagos radír és az emeletes tolltartó. A gyerekek között éppolyan versengés van e téren: nem csak az a fontos, hogy legyen mobiljuk, de az sem mindegy, hogy milyen. Nem egy alsó tagozatos diák a legújabb modellekkel jár az iskolába.
De miért is? Mert a szülők megveszik. Pedig a gyereknek semmi szüksége rá: a szülők az iskoláig kísérik, és érte is mennek, a különórákra még ők szállítják, és ha gond lenne a tanítás alatt a gyerekkel, az iskola úgyis köteles értesíteni a szülőt. Hogy a szülő részéről a döntés mögött miféle hátsó indíttatások dolgoznak, az teljesen egyéni lehet.
Ráadásul – legalábbis a mi iskolánkban – nagyon gyakori, hogy ellopják a diákok telefonjait: a szünet végét jelző becsengetés vagy tornaóra után derül ki, hogy hiányzik a készülék a táskából-padból. Persze, van, akinek ez sem gond: volt olyan kislány, aki harmadik osztályos korára már a negyedik készülékét koptatta.
Annak nem látom semmi értelmét, hogy a gyerek kezében úgy legyen ott ez az eszköz, hogy valódi funkcióját nem is kell ellátnia. Csak azért, hogy felvághassanak egymás előtt, hogy zenét hallgassanak rajta - kihangosítva -, hogy óra közben nyomkodják a gombokat, netán telefonáljanak, sms-t írjanak, én nem adnám a gyerek kezébe.
Pedig nagyon sok esetben pontosan erre használják a gyerekek a mobilt. Nincs a készülékhez csatolva a használatához szükséges kultúra, és sajnos az a tapasztalatom, hogy ez ügyben követendő mintájuk sincs a gyerekeknek. Mert mi, felnőttek sem tudunk kulturáltan élni a mobil kínálta lehetőségekkel, előnyökkel. Nemcsak a szülői értekezleten hallom a szülőtársak mobiljának pittyegését, de előfordult, hogy az anyák napi ünnepség fennkölt pillanataiban szólalt meg egy cirádás csengőhang.
Miért is lenne olyan illúziónk, hogy a gyerekek a házirendben előírtak és az elvárások szerint kikapcsolják az órák kezdetekor a telefonjaikat?
Úgyhogy szegény gyerekem egyelőre alulmarad a vitában. Pontosabban arra a kompromisszumra jutottunk, hogy ha most nem is, később kap majd telefont. Akkor, ha már egyedül indul útnak, és egyedül jön haza is. Hiszen ilyenkor nemhogy felesleges lenne ez a kis kütyü, de biztonságérzetet ad majd neki is, és nekem is. Hogy utolér, ha baj van, és utolérhetem, ha aggódom, hogy hol marad.
Persze, akkor sem valami okostelefont fog kapni, ezt már megbeszéltem vele. Egy olyan készüléket szeretnék majd választani, ami tetszik neki is, de leginkább az alapvető funkcióknak felel meg. Akkor talán attól sem kell félnünk, hogy lába kél. És hogy megelőzzük majd a meglepetésszerű, bosszantóan magas számlákat: feltöltőkártyás csomagot kap majd mellé, amire minden hónapban feltöltünk egy adott összeget. Ezt bátran lebeszélheti, elüzengetheti majd, de ha elfogy, magának kell gondoskodnia az utánpótlásról – addig maximum majd csak hívásokat lesz képes fogadni.
Önök mikor vettek mobiltelefont a gyereknek? És hogyan kezelik ezt a dolgot a családban?
