Gyerekszerelem
Milyen megmosolyogtató, amikor a csepp fiúgyerek azzal jön haza az óvodából, hogy szerelmes! A lánynak neve is van, és persze ő a legszebb az óvodában. Jó, ha komolyan vesszük ezeket az érzelmeket, mert a gyerekkori szerelem megélése és kifejezése fontos alapköve a későbbi érzelmi életnek.
A kezdeti anya-baba egység hároméves korra fokozatosan átalakul, és az anya mellett megjelennek más fontos szereplők is a gyerek életében. Az apának ebben az életkorban növekszik meg igazán a szerepe, ugyanis a külvilág szabályait és határait legtöbbször erőteljesebben képviseli, mint az anya.
Ez pedig tovább tetőzi azt a konfliktust, ami abból ered, hogy a fiúgyermekek ebben az életkorban igazi vonzalmat éreznek az anyjuk iránt. Ezt a szerelmet nevezi Sigmund Freud Ödipusz-komplexusnak. Az elnevezés onnan ered, hogy Ödipusz király a thébai monda szerint - anélkül, hogy tudomása lenne róla - megöli édesapját, majd elveszi feleségül annak özvegyét, a saját édesanyját.
Anyut elveszem feleségül
Az ovis életkorban az addig jelenlévő erős szeretet a szülők felé kissé átalakul, megjelenik benne a szexualitás érzése. Mindez az érési folyamat természetes velejárója, a nemi identitás kialakulásának kezdete. Ilyenkor nézegetik a gyerekek egymás nemi szervét az óvodában, s rájönnek, hogy az övéké kisebb és csupaszabb, mint anyáé vagy apáé.
A szexuális érdeklődés és viszonyítás elsődleges tárgya az ellenkező nemű szülő, hiszen ő a legfontosabb nő vagy férfi a gyerek életében. Ezért ne lepődjünk meg, amikor fiúgyermekünk rivalizálni kezd az édesapával, lánygyermekünk pedig az édesanyával. Mi sem természetesebb, mint hogy a kisfiúk szeretnék feleségül venni édesanyjukat, a kislányok pedig biztosan az édesapjukhoz mennek feleségül.
Ilyenkor az azonos nemű szülő útban van, a gyermek azt kívánja, bárcsak egyáltalán ne lenne. E tudattalan érzés miatt erőteljes bűntudatot érezhetnek a kisgyerekek, sőt félhetnek is attól, hogy a vágyuk - az azonos nemű szülő tűnjön el, haljon meg - valóra válik. Az egészséges fejlődést elősegíti, ha a gyerek számára egyértelmű, hogy az apa párja az anya, ők alszanak egy ágyban, de őt mindketten nagyon szeretik. Az Ödipusz-komplexus kislányok esetében is megjelenik, ezt Elektra-komplexusnak szokta nevezni a szakirodalom.
Ennek a fejlődési pontnak a megjelenése egyáltalán nem törvényszerű, de a legtöbb gyermek esetében megfigyelhető. Teljesen természetes jelenségről van szó, de segítenünk kell túljutni rajta a gyereket. Hiszen akinél rögzül az ellenkező nemű szülő idealizálása, imádata, az bizony nem lesz könnyű helyzetben a párválasztásnál, és még nehezebb helyzetbe kerülnek a potenciális párjelöltek.
Szerelmes ovisok
Az óvodában a legszembetűnőbb a gyerekszerelem kibontakozása. A fiúk és a lányok felváltva kergetik egymást egy véget nem érő fogócskában, ahol a szerepek cserélődnek, az arcok kipirulnak és a kezek összeérnek. A testi kontaktusnak egyre nagyobb szerepe lesz; a kisfiúk és kislányok a szekrény mögött puszilkodnak. Egyszerre több választottja is lehet a gyermeknek, az érzelmek erőssége mindig attól függ, hogy éppen kivel találkozott, kivel beszélgetett utoljára.
Szülőként soha ne hozzuk gyermekünket a szerelme előtt zavarba, ne szégyenítsük meg, különösen akkor ne, ha a találkozás során szégyenlősen bújik a szoknyánk mögé. Tartsuk tiszteletben az érzéseit, pontosan ugyanúgy, ahogyan ezt mi is elvárjuk a rokonainktól, barátainktól.
Kisiskolás korban a fiúk és a lányok egymás ádáz ellenségei lesznek, mindkét nem bandába verődve az azonos nemű társaival játszik. A barátságok is fiú-fiú vagy lány-lány között alakulnak.
Sötét verem...
Prepubertás korban azonban egyre erőteljesebb lesz a másik nem iránti vonzalom, és a szerelem egy fejlettebb szintjére érkezünk. Dúlnak az érzelmek, egyre inkább jelen van a szexualitás, de még nem alakulnak komoly párkapcsolatok. Ebben az életkorban gyakori az ábrándozás egy távoli, elérhetetlen másikról (tanár, énekes, színész). A fantáziálást is meg kell tanulni, és át kell élni. Ezzel gyakorolja a kiskamasz az érzelmek megélését, ezért ne dörgöljük az orra alá, hogy „Ugyan már! Úgysem lehet a tiéd soha!”
A kamaszkori érzelmek tombolnak a fiatalban. Ezek az érzések ambivalensek: egyrészről élvezi a szerelem megélését, másrészről csalódik, ha szíve választottja nem viszonozza az érzéseit. Barátai előtt kezdetben nem vállalja fel, mert attól tart, hogy kigúnyolják. Ebben az időszakban az érzelmek még nem tisztultak le; a kamasznak meg kell élnie, hogy a szeretet tárgya már nem egy elérhetetlen bálvány, hanem elérhető közelségben van, és éppen ettől ijesztő is.
Már elég bátor ahhoz, hogy a kortársai közül válasszon szerelmet, de nem elég bátor ahhoz, hogy ezt kifejezze. Idővel barátainak, sőt szüleinek is elárulja, hogy ki iránt érez szerelmet. Jó, ha ekkor a szülő és a barátok szerepe csupán az, hogy meghallgatják, megerősítik és együtt éreznek, magát a választást nem érdemes befolyásolni. Amennyiben a fiatal énképe elég erős, a visszautasításokat képes lesz átvészelni, a csalódottság rövid ideig tart.
A fejlődés előre haladtával elég önbizalmat gyűjt majd ahhoz, hogy jeleket is küldjön szerelmének, aki jó esetben ezeket viszonozni fogja. Szülőként öröm látnunk kéz a kézben korcsolyázni a fiatalokat, a titokban váltott csókokat, és a szívünk szakad meg, amikor éjszaka a takaró alatt zokog egy szakítás után. Ilyenkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy támogatjuk és osztozunk az érzéseiben.
