Apablog - Nyomozunk, nyomozunk, nyomozunk...

Nos, épp elővette a pénztárcáját, belőle a pénzeket, amikor belépett az egyik kollégám. Aki elképedt a dolgon: azt hitte épp lefizetni próbálnak, jobb vizsgajegyet remélve. Vagy azt hitte: a rossz válaszokért büntetést fizettetek. Vagy: megtévesztette a hallgatót a doktori fokozatom és most épp az orvosdoktoroknak „járó” zsebpénz hálás megfizetésére készül.

Ezek után inkább megvontam a hallgatóktól a puskázási lehetőséget. Gondot is okozott ez, mert így nehéz volt kitalálni, kit is gyötört Herkules a kút tetején. Kérdeztem: vajon kit gyötörhet, ki vagy mi passzolhat a kút-témához? A sztümphaloszi madarak vérét facsarja-e Herkules épp a kúttálba? Vagy kentaurok vérét? Vagy Augeiasz istállóját mossa-e át a kút vizével? Netán a Heszperidák almája levét facsarja?

A válaszaik: igen, igen! Igen? Vér folyt a kútból!? Igen!? Trágyalé folyt a kútból!? Igen!? Almalé folyt a kútból!? No, ez utóbbi Blankának és Zsófinak is tetszett volna – nem a válasz, hanem az almalé korlátlan fogyasztásának lehetősége! A lernai hidráról mindenki megfeledkezett. Lehet: a büntető ezreseket tényleg mindenkitől be kellett volna szednem.

Amíg én a pécsi hallgatóimat vizsgáztattam, itthon kisebb figyelem volt a lányokon. Zsófi is felszabadult. Nemcsak otthon, de az óvodában is. Kileste a Matyi (pohár a jele) kukiját, amíg pisilt! De nem ám véletlenül arra járva, hanem előre eltervezetten és utána lopakodva (a lopakodás szót Zsófi használta a történet elmesélésekor). A felszabadulás még hazatértem után is tartott, sőt szemem előtt érvényesült. 

Történt a következő: Zsófiért én mentem az óvodába (ha Pesten vagyok, majdnem mindig én megyek, de ha késve fizetjük be az ebédet, biztos, hogy nekem kell mennem, s meghallgatnom a titkárnő szidalmait). Miután felöltöztünk Zsófi csókkal köszönt el a Marcitól (cseresznye a jele), majd nagy öntudattal indult hazafelé, megpróbálva a lépcsőkön egyszerre két-két fokot lelépni.

Otthon – a csókolódzás helyett pusziszkodást mondva – elmeséltem a történteket. Blankának is, aki csúfolódás lehetőségét vélte felfedezni a dologban. Mondta is azonnal: „Zsófi szerelmes!” Zsófi erre minden gondolkodás nélkül, mondhatni kapásból és kioktató hangnemben közölte: „Nem a lányok szerelmesek a fiúkba, hanem a fiúk a lányokba!”. No, ezen Blanka igencsak meglepődött és eszébe sem jutott a csúfolódás folytatása. De erre a bölcsességre az anyjuk álla is leesett ám!

Bölcsesség ide vagy oda: az óvodai búcsú víruscserével járt együtt, Zsófi megint betegszabadságra kényszerült, amint erről már írtam. És ezzel együtt sok mesenézésre. Hétfőn ki is jelentette: „Jaj, de jó ez a tévézés”.

A magyar népmesék mellett sok mást is szeret nézni. Pompomot is – nemcsak DVD-n, hanem könyvben-könyvből is. A múlt héten Pompommal is álmodott – pontosabban: azt álmodta, hogy ő a Picúr, én meg a Pompom és, hogy elvitettem magam a Cicánéhoz. (Ezek szerint Tesz-vesz mesékkel is foglalkozott.)

Geronimo Stilton történeteit is nagy kedvvel nézte és nézi. Ami rendben is volna. De ezeket a történeteket aztán el is kell vele játszani. Különösen a múmiás sztorit kedveli. Kedveli? Imádja! Gyakran egész napokon át ezt az egyet kell játszani! Valamelyik nap rengeteg (valószinűleg egy egész tekercsnyi) legörgetett wc-papírral vonult be a szobába és kijelentette: „Te, héka! Egy szálat pisiltem! Látod ezt a csomó wc-papírt? Azzal fogok majd múmiát csináltatni belőlem!”. Aztán jöttek az utasítások („és most” felkiáltással indítva), hogy mit kell tennem, mit kell mondanom és mindezt hogyan.

Mert a játék Zsófival nem ám csak úgy spontán alakul! Zsófi fejében minden jó előre ki van találva, amelyhez aztán rendezői szigorral ragaszkodik! Még a véletlen dolgok is megtervezettek: „Te most véletlenül gonosz vagy!”. De nemcsak a saját szerepemmel kell tisztában lennem, hanem az övével is: „És most te le látod, hogy elmegyek világgá!”.

Ha minden igaz, én voltam ilyen nagy rendező kiskoromban. Kezdetben főleg húgomat rendeztem. Nagyapám kártyapartnereinek feleségeitől (a Gizi néniktől) tudom, hogy ez úgy kezdődött, hogy rászóltam Sárára: „Mássz!” . És ő mászott. És aztán én is mindenkit rendezni akartam.

Most viszont én mászok, ha kell. De csak Zsófinak. Zsófinak nem gond ezt elérnie, hiszen: „A négy évesnek már van észe!”. Aztán nem is csoda, hogy ha hazaérek Pécsről, így fogad: „Hiányoztál nekem, amikor elmentél Pécsre!” vagy: „Én szeretem apát, én nem csapom be, nem adok neki csoki nélküli csomagot!”. Egy négyévesnek nemcsak gondolkodásbeli, hanem másféle képességei is vannak, amelyekkel szintén lehet dicsekedni. Például: „Már tudok pók lenni!”.

Ha itt a dunahelyi nagymama ő a Geronimo, ha engem tud angazsálni én vagyok. Nekem piros nyakkendőm is van a játékhoz! A házikabátom meg éppenséggel zöld, mint Geronimo öltönye. Kicsit talán sötétebb. Zsófi persze a Teát alakítja. Geronimosat lehet játszani már reggel is: már az ágyban, s aztán a lágytojás mellett. Lehet ebéd közben is: étteremben ülünk ( a szomszéd asztalnál a Nelly Rasmussen jelenik meg épp). S közben állandóan szól a telefon.

A múzeumból hívnak, maga Hieroglif professzor, ahol futkosó múmiát láttak. Geronimosat ebéd után is lehet játszani: az egerattival elhajtatunk a múzeumba (miközben nyelvünket fél oldalra kinyújtjuk, mintegy az útra koncentrálva, s miközben össze-vissza rángatjuk a kormányt, jobbra-balra dőlve, mintegy a politikusokat utánozva).

Majd nyomozunk, nyomozunk, nyomozunk (aztán nem is csoda, hogy alig győzöm összekeresni a nagyítóimat). Közben a Trappola (Blanka szokta a szerepet játszani, miután hazaér az iskolából) mindenféle bajt okoz. Sötétben érdekes igazán a játék – kislámpával világítva. (A sötétségben való játékot és a kislámpa használatát bújócskákhoz vezettük be.)

A lámpaoltás persze, csak akkor jöhet, ha van hozzá bátorság. Ami aztán pillanatok alatt elszáll - Zsófi továbbra is igen gyáva. Ha újra fény gyúl, s eltűnt a múmia, Zsófi újra magára (és a játékra) talál és közli: „Most te vagy a Geronimo!” „Most?” Már jó ideje az vagyok! Az is voltam, az is maradtam! Rágcsália sztárírója! Kár, hogy nekem nincs olyan átlátszó képernyőjű laptopom, mint a mesebeli Geronimonak: akkor írás közben is élvezném íróasztalom bolhapiaci kirakodóvásárát.

No, majd ha a blogírók sztárja leszek!

Raffay Endre