Apablog - Egyszer volt egy tövér pót
A lányok és a mesék II.
A előző blogbejegyzésben a mesékről volt szó és igértem egy folytatást. Íme Zsófi első, kisszobánk pókhálója ihlette meséje, amelyet altatási célú dajkálások alkalmával szoktam mesélni neki és annak egy saját, zsófis változata.
Egyszer volt egy kövér pók.
Leszakadt a hálója
A pók pedig leesett* és megütötte a fenekét.
Azt mondta: „Jaj, de fáj a fenekem! Jaj, de megütöttem a fenekemet! Jaj, csak úgy sajog a fenekem!”
Mi lett aztán?
Aztán a pók felkelt és elment futni.
Csak futott, csak futott, csak futott.**
És?
És lesoványodott.
Mi lett aztán?
Aztán a pók elkezdett szőni-fonni, szőni-fonni, szőni-fonni.***
Kérdezték tőle: „Mit szősz, mit fonsz, mit szősz, mit fonsz, mit…”***
„Új hálót!”****
S mi lett aztán?
Aztán a pók beült az új háló közepébe.
S mit csinál most?
Csak eszik, csak eszik, csak eszik.
És?
Hízik!*
A *-gal jelölt helyeken a karomban fekvő Zsófi-babával huppantam egyet – a leesés átélhetőségével tréfálkozva. A két **-gal jelölt helyen Zsófi közbe szokott szólni „Mint apa!”. A három ***-os helyeken az altató séta az altatás-jellegről megfeledkezve felgyorsult és rugódzó mozdulatokkal gazdagodott. A négy ****-os megjegyzést igen pökhendin-méltatlankodva kell mondani.
A mese sokszáz, dajkálással egybekötött előadást ért meg, s hamarosan Zsófi is megtanulta, sőt ma már ő is mondogatja. De az ő szájából kicsit másképpen hangzik. Pajkosabban, zsófisan:
Egyszer volt egy tövér pót.
Leszatadt a hálója
A pót pedig leesett és megütötte a fenetét.
Azt mondta: „Jaj, de fáj a fenetem! Jaj, de megütöttem a fenetemet! Jaj, csat úgy sajog a fenetem!”
Mi lett aztán?
Aztán a pót feltelt és elment futni.
Csak futott, csak futott, csak futott.
És?
És lesoványodott.
Mi lett aztán?
Aztán a pót eltezdett szőni-fonni, szőni-fonni, szőni-fonni.
Térdeztét tőle: „Mit szősz, mit fonsz, mit szősz, mit fonsz, mit…”
„Új hálót!”
S mi lett aztán?
Aztán a pót beült az új háló tözepébe.
S mit csinál most?
Csat eszit, csat eszit, csat eszik.
És?
Hízit!
A megjegyzésekben általában múlt időt használtam, hiszen Zsófi is kinőtte már a kézben való elaltatás luxusát. Ez nem jelenti azt, hogy néha-néha még ne igényelné. Én ezt az igényt ki szoktam elégíteni – ez történt béhány hete, két egymást követő este is. A pókos mesét ezúttal nem kérte, viszont a rég megszokott, jóval a pókos mese előtti idők dallamai ellen nem tiltakozott.
Régebben dallamokat hívtam segítségül az álomba ringatáshoz, melyek megszólaltatásáért és kiválasztásukért a kezdetektől én voltam a felelős. A kezdetek alatt apaságom kezdeteit kell érteni: már Blankának is sokat dúdolgattam.
A repertoár dallamai: Beethowen Örömódája, Wagner Lohegrinjének Nászindulója, Dvorak IX. szimfónia IV. tételéé, Mozart Zerlina kettőse. Ez utóbbi Blanka altatásaikor még nem szerepelt a kínálatomban, de a többi igen. Mozartot még Blanka kedvéért vettem fel a repertoárba, nem sokkal Zsófi születése előtt, Blankát (méginkább magamat) a Városligeti fasorban kerékpározás közben szórakoztatva.
Raffay Endre
