
SNI, ADHD, autizmus, Asperger – szindrómák, zavarok, nehézségek. Szakcikkeink segíthetnek az eligazodásban, hogy minél több, naprakész információ álljon a szülők, pedagógusok rendelkezésére.

Hogyan barátkoznak a bölcsis, ovis, kisiskolás gyerekek? Mit kell tudni a gyerekbarátságokról? Hogyan tudunk a visszahúzódó gyerekeknek a barátkozásban segíteni? Ötletek szülőknek.

A bizalmat, kötődést már babakortól kezdődően építgetjük ki a gyermekünkkel, ami annyit tesz, hogy a gyermekünk tisztában van azzal, hogy szeretjük őt, bármi is történik, bármit is tesz - és ezzel stabil érzelmi alapokkal indítjuk őt el az életben.

Ahány gyerek, annyiféle rajz. Ám van néhány ábrázolási forma és mód, ami bizonyos gyermektípusokra jellemző, jelentéssel bírnak a használt színek, az ábrázolás módja, az alakok elrendezése és maga a témaválasztás is. A pszichológusok régóta “olvassák” a gyerekrajzokat, de jó, ha a szülők is ismerik az alapokat.

Bűbájos tavaszi mondókákat gyűjtöttünk egy csokorba, ezúttal kifejezetten olyanokat, amelyek csupán négy rövidke sorból állnak. Rövidségük, tömörségük miatt könnyen megtaníthatók a legkisebbeknek is. A lényeg, hogy amíg ezeket a rigmusokat ismételgeted, közben tapsoljatok, grimaszoljatok, mozogjatok, és legfőképpen kacagjatok jó nagyokat.

Mikor kezd el járni a baba? Mikor kezd el rajzolni a baba, kisgyerek? Mikor tanul meg biciklizni a kisgyerek? Mit kell tudnia egy gyereknek nagycsoportos óvodás korára? Válaszok a cikkben.

Hogyan fejleszti észrevétlenül a futóbicikli a bölcsődés, óvodás korú gyerekeket? Hogyan függ össze a biciklizés a tanulási nehézségekkel? Mi történik az agyban tekerés, pedálozás közben? Mozgásterapeuta szakértő válaszol.

A Mátrát gazdagon átszövik a látványosabbnál látványosabb turistautak, amelyek kilátókat, várakat, vízeséseket, szurdokvölgyeket kereszteznek. Annyi a felfedeznivaló, hogy egy hosszú hétvége is kevés hozzá! A kedvenc kirándulóhelyeink közül válogattunk, amelyek mindegyike családi kirándulásra is alkalmas. (Kezdőfotó: Fotó: Oszter-Fekete Gréta)

Azt mindannyian érezzük, hogy a családi anekdoták és legendák mindannyiunk számára kiemelt jelentőséggel bírnak. Azt, hogy pontosan miért fontosak ezek az életmesék, dr. Kádár Annamária neves gyermekpszichológus, meseterapeuta magyarázza el.

Bár a hiperaktivitással többnyire csak iskoláskorban foglalkoznak először a szülők, mert a kisgyerek csak nehezen tud beilleszkedni az iskola rendjébe, a szakemberek szerint a legtöbb gyerek esetén már kétéves korban, sőt, bizonyos jelekből már csecsemőkorban is megállapítható lenne.
Kereki Judit gyógypedagógus írása a hiperaktivitás korai tüneteiről.

Minden napra egy kreatív feladat! A méltán híres, Minden napra egy mese című könyv mintájára, a Kreatív Partnerség Magyarország Program Facebook oldalán naponta kerülnek megosztásra művészek és kreatív szakemberek tanulással kapcsolatos ötletei. Miként könnyíthetjük meg a gyerekek tanulását?
Szakértőink
Villányi Györgyné Jutka
Óvodapedagógus
Brunszvik Teréz-díjas óvodapedagógus vagyok és pedagógia szakos egyetemi végzettségem is van. Jelenleg óvodapedagógus hallgatókat tanítok, és szakvizsgás képzéseken óvodapedagógusokat.
Lannert Judit
Oktatáskutató
Közgazdász-szociológus végzettséggel oktatáskutatóként dolgozom. Fontos számomra, hogy a szakma és a civil oldal között termékeny, korrekt információkon és pozitív kommunikáción alapuló kapcsolat alakuljon ki.
Varga Mónika
nyelvtanár, a „Beírás felnőtteknek” című könyv sze
Több mint 30 éve dolgozom nyelvtanárként, többnyire, mint magántanár. Így egy szokatlan nézőpontból is betekintést nyertem a diákok életébe. Egyszerre követhettem végig számtalan gyermek teljes iskolai pályafutását, családi viszonyainak alakulását, szüleikkel való kapcsolatukat. Több könyvre való tapasztalatot gyűjtöttem a gyermekek iskolai vesszőfutásáról, valamint a szülők és az oktatás „működéséről”.
Miben tudok segíteni:
• nyelvtanulás kérdései, nehézségei
• tanulással kapcsolatos gyermek-szülő konfliktusok
• az élhető gyermekkor megteremtése
• a gyermek útkeresése, intézményválasztás
• ami egy harmonikus szülő-gyerek kapcsolathoz kell
• az iskolai történések okozta „károk” enyhítése
Gyarmati Katalin Anna
megoldásfókuszú tréner, mediátor, coach
Megoldásfókuszú szakemberként az erőforrásokra és arra fókuszálok, hogy hogyan néz ki az az élet, ami felé az ügyfelem haladni szeretne. Mediátori munkámban sokat dolgozom családokkal, akik arra kapnak lehetőséget, hogy a köztük lévő kapcsolatot egy biztonságos közegben erősítsék meg. Ez különösen fontos akkor, amikor a gyermek kamasz korba lép. 2016 óta tartom a Megoldásfókuszú mediátor képzést, ahol a résztvevők megtanulhatnak egy jól működő és hatékony eszköztárat. Kamaszmentő című könyvemben konkrét, gyakorlati helyzeteket dolgozok fel, amiket akár már aznap ki is próbálhatnak az olvasók.
Szalai-Lászlók Kitti
gyógypedagógus
Több mint egy évtizede dolgozom utazó gyógypedagógusként. Munkám során elsősorban olyan gyermeknek segítek, akik magatartás problémákkal, figyelemzavarral, diszlexiával és/vagy tanulási nehézségekkel küzdenek. Célom, hogy a gyermekek örömmel és sikerélménnyel tanuljanak – hiszen minden gyermek képes fejlődni, ha megtaláljuk számára a megfelelő utat.
Miben tudok segíteni:
• beszédértés és beszédészlelési nehézség
• diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia
• figyelemzavar
• mozgásfejlesztés
• hiperaktivitás
• magatartászavar
• tanulási motiváció hiánya
• stresszkezelés
• önbizalomhiány
• szülő-gyermek kapcsolati nehézségek
Tóth Dániel
digitális nevelés szakértő, pszichológus, gamer-in
A digitális nevelés az újszülöttnél kezdődik, és élethosszig tart. Bármerre tartottam előadásokat, mindenhol azt láttam, hogy nagyon sok a kérdőjel, a félreértés vagy előítélet a digitális világgal kapcsolatban. Digitális nevelés című könyvemben ezeket járom körbe.
Miben tudok segíteni?
A net, játékok és kütyük pozitív-negatív hatásaiban nevelési kérdései kapcsán tudok segíteni a szerkeszto@koloknet.hu emailcímre megírt kérdésekben.
Évtizedek óta pedagógusokat és pedagógus-hallgatókat tanítok. Kutatóként az osztályfőnökök munkájával és a konfliktusok kezelésével foglalkozom a legtöbbet.
Peer Krisztina
Klinikai gyermek szakpszichológus
Pszichológusként és meseterapeutaként dolgozom gyermekekkel, kamaszokkal és fiatal felnőttekkel, mellette felnőttképzésben tanítok pszichológiát, valamint rendszeresen tartok önismereti, készségfejlesztő, kommunikációs és konfliktuskezelő tréningeket.
Tanár alapvégzettséggel oktatáskutatóként dolgozom. Leginkább a közoktatási intézmények működése és eredményessége foglalkoztat.
Horváth Magdolna
Család- és párterapeuta, mediátor, tréner.
Máté Zita
Többnyelvűségre szakosodott kutató nyelvtanár és t
Szülőknek és pedagógusoknak segítek, hogy megfelelő támogatást tudjanak nyújtani gyermeküknek, tanítványuknak. Munkám során a gyakorlati megoldásokra fókuszálok, nem a nehézségekre vagy hiányosságokra, hanem a lehetőségekre. A tanácsadáson és workshopok tartásán kívül egy három tannyelvű iskolában tanítok, és gyermekeim 4 nyelven nőttek fel.
Főképp családjoggal, ingatlanjoggal, öröklési joggal, társasági joggal, peres képviselettel foglalkozom.
Az oldal támogatója:
