Több ezer gyógypedagógus hiányzik, mégsem engedik őket a főiskolára
Az Abcúg cikkét ajánljuk
A súlyosan, halmozottan sérült gyerekek fejlesztésének kulcsszereplői a gyógypedagógusok. Sokszor ők az egyetlenek, akik hidat képeznek a fogyatékossággal élő gyerekek és a közoktatás között. Szerepük felbecsülhetetlen, mégis több ezren hiányoznak ma Magyarországon a munkaerőpiacról. Az üres álláshelyeket annak ellenére sem tudják betölteni, hogy évről-évre háromszor annyian szeretnének gyógypedagógusi diplomát, mint ahány felsőoktatási férőhely van. Hogyan látják saját szakmájuk helyzetét a benne dolgozók, és mitől megy tönkre idővel a gerince egy gyógypedagógusnak?
Legyen szó egy súlyosan sérült, ápolási díjas édesanyjával otthon fekvő gyerekről, vagy egy integrált nappali intézményben tanuló látássérült diákról, kettejük történetében szinte biztosan közös, hogy fejlesztésüket valamilyen formában gyógypedagógus végzi. Amikor róluk hallunk, legtöbbször az a téma, hogy milyen kevesen vannak, aki pedig még a pályán van, azt sem tudja, hol áll a feje, mert annyi családhoz és iskolába kell egyszerre kijárnia. De hogyan látják saját helyzetüket a hosszú évtizedek óta benne dolgozók, és mit gondol az, aki pár év után már rá is jött, itthon ebből a szakmából megélni nagyon nehezen lehet?
Biztos állás
Egy pár évvel ezelőtt készített, 14 hónapot végigkövető adatgyűjtés kimutatta, hogy a közigállás.hu állásportálon több mint 2800 hirdetésben kerestek összesen 3500 gyógypedagógust. Volt olyan hirdetés, amiben egyszerre tizet is. És ezek csak az állami állások, ebben nincsenek benne az egyházi és a civil fenntartású intézmények – kezdi Márkus Eszter, az Elte Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatási ügyekért felelős dékánhelyettese.
Ez jelenleg egy olyan szakma Magyarországon, amivel biztosan el tud helyezkedni, aki kikerül a képzésből. De ez nem feltétlenül jó a minőség szempontjából, mert gyakorlatilag nincs versenyhelyzet – mondja Márkus Eszter.
Szerinte több minden is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen mértékű legyen mára a gyógypedagógus-hiány. Az egyik ilyen, az új köznevelési törvény, ami külön választotta a nevelési-oktatási intézmények és a pedagógiai szakszolgálatok munkáját. Míg korábban egy gyógypedagóus akár 2-3 munkakörben is tudott egyszerre dolgozni, és így sokkal több feladatot ellátni, addig a jogszabályi változások után el kellett döntenie, hogy a kettő közül hova akar tartozni, és azon az egy helyen dolgozhatott a továbbiakban.
Hiába telnek be évről-évre a gyógypedagógiai szakok az országban, (országosan háromszor annyian jelentkeznek, mint amennyi hallgatói hely van), a kimeneti oldalon ez mégsem új munkaerőként jelenik meg. “A levelezősök között nagyon sok, de még a nappalisok között is előfordul diplomás hallgató, aki már eleve dolgozik valahol, adott esetben már gyógypedagógusi munkakörben, csak kell neki a papír. Ők hiába jönnek ki a képzés végeztével, nem lesz belőlük új munkaerőpiaci szereplő” – mondja a dékánhelyettes.
Annak ellenére, hogy jóval többen szeretnének bekerülni a képzésbe, mint ahány hely van, Márkus Eszter úgy látja: az elmúlt években elindult valami pozitív ezen a téren. “Az utóbbi két évben országosan jelentősen emelkedett a meghirdetett felvehető létszámkeret, idén már közel 1800 hallgató kezdte meg gyógypedagógiai tanulmányait. Négy év múlva már varható az is, hogy a szakember-hiány elkezd kissé enyhülni” – mondja.
A hiányt tetézi szerinte az is, hogy a Ratkó generáció lányai közül nagyon sokan lettek pedagógusok, és ők egyszerre mennek nyugdíjba. “Amikor 700-800 diákot veszünk fel országosan, belőlük maximum négyszázan jelennek meg új munkaerőként. Ez éppen, hogy lefedi a nyugdíjba vonulókat”. (A Ratkó-gyerekek és a Ratkó-korszak elnevezés Ratkó Anna népesedéspolitikájára utal, aki 1949 és 1953 között volt népjóléti, majd egészségügyi miniszter. Ebben az időben tilos volt az abortusz és a gyermektelenekre különadót vetettek ki. Az intézkedések miatt jelentősen megnőtt a születések száma, az ezekben az években született gyermekeket nevezik Ratkó-gyerekeknek).
Minek kettő, ha egy is megcsinálja?
A szakemberek hiányát nem csak a gyerekek, de a gyógypedagógusok is megérzik a munkájuk során. Mint a fiatal gyógypedagógus-asszisztens, Dániel, aki alig pár éve lépett erre a pályára, de már úgy döntött: inkább külföldön folytatja. Azt mondja, akinek van némi önbecsülése és szeretne megélni, az már rég nincs az országban, mint gyógypedagógus.
Korábban egy fejlesztő intézményben dolgozott, feladata pedig a gyógypedagógus munkájának megkönnyítése volt, ami azt jelentette, hogy a lemaradó és az SNI-s diákoknak segített az órán, vagy ha nagyrészt sérültekből állt egy osztály, akkor folyamatosan jelen volt, ezen kívül segített a mosdóhasználatban és az etetésben is.
A teljes cikk az Abcúgon olvasható.
