Bolondok a porondon

A pécsi eset elkövetőjét először látens szkizofrénnek nyilvánították, s szárnyra kapott a hír, hogy járt pszichiáternél, és kapott kezelést. Ezt a Pécsett dolgozó pszichiáterek meg is erősítették, bár pszichózisra utaló jelet nem észleltek. Azóta Salgótarjánban is történt egy szörnyű mészárlás, ahol az elkövető előzőleg pszichiátriai kezelés alatt állt. A tényői családi tragédiát okozó férfi pedig pszichológusnál járt előzőleg. 

Ezek az ügyek könnyen interpretálhatóak úgy, hogy a pszichiátriai kezelés olyan pszichiátriai zavar, betegség miatt történt, amely közvetlen összefüggésben áll a gyilkosságokkal. Ilyenkor adódik az a következtetés is, hogy az elmebetegeket be kell zárni, a pszichiátereknek ezt vagy azt kell velük tenni. Erre rá is játszanak azok az interjúk, ahol maguk a szakemberek vetik fel a Lipót (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) bezárása és a tragédiák közti kapcsolatot, azt sugallva, hogy a kórházi ellátás megoldja, illetve megelőzi ezeket a problémákat...

Egyre többször találkozni a sajtóban olyan hírekkel, hogy az OPNI bezárása után elözönlötték az utcát a betegek, és sokan nem jelennek meg a kezeléseken. Szabó Máté még 2008 elején alapjogi szempontok szerint vizsgálta az intézet bezárása miatt kialakult helyzetet. Akkor azonnali intézkedéseket kért az egészségügyi minisztertől, mivel nem látta biztosítottnak, hogy az új rendszer képes ellensúlyozni az ellátások színvonalának – egyes szakterületeken kritikus – csökkenését, aminek következtében betegek százai kerülhettek veszélybe.

Hiányosságok az ellátórendszerben

A biztos a fogyatékossággal élők jogainak védelmével foglalkozó projektje keretében 2009-ben indított hivatalból utóvizsgálatot a helyzet értékelésére, amely fél évig tartott. Összegző jelentésében az ombudsman megállapította, hogy a pszichiátriai ellátás valamennyi területén jelentős a kapacitáscsökkenés, illetve a kapacitáshiány. A hiányosságok közé sorolta, hogy a rehabilitációs ágyak alacsony száma akadályozza a pszichiátriában gyakorta szükséges folyamatos és hosszú távú utókezelést, enélkül pedig nő a visszaesés veszélye a betegeknél. Nem megoldott az agresszív magatartású, önmagukra vagy másokra veszélyt jelentő, illetve az egyéb – fertőző, belgyógyászati – betegségekkel küzdő pszichiátriai betegek elhelyezése és kezelése sem. Az ellátás területi aránytalanságait csak részben sikerült megoldani, a fekvőbeteg-ellátóhelyek és ágyak különösen a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, valamint az addiktológiai ellátásból hiányoznak.

Látszólag ezek az adatok alátámasztják a „pszichiátriai betegek kezeletlenségük miatt bűnözőkké válnak az ellátás hiányában”, média sugallta hipotézisét. Azonban egy friss kutatás eredményei szerint nincs általános érvényű összefüggés a pszichiátriai betegség és a kriminalizálódás között.
Nagyon jelentőségteljes Eric B. Elbogen most megjelent kutatása, mely kimondja: a súlyos pszichiátriai betegség nem jelzi előre a későbbi veszélyes, agresszív viselkedést.

Árnyaltabb a kép!

A kutatók az Amerikai Egyesült Államokban felvett adatokkal dolgoztak. Egy hosszabb időtartam eredményeit rögzítve és elemezve igyekeztek annak utánajárni, vajon hogyan vezetnek az olyan súlyos pszichiátriai betegségek, mint a szkizofrénia, a bipoláris személyiségzavar és a major depresszió veszélyes viselkedéshez.

Az adatokat a NESARC (National Epidemiologic Survey on Alcohol and Related Conditions), első és második fázisa folyamán gyűjtötték be, melynek során összesen 34 653 alany vett részt személyes interjún. Az első fázisból vették a súlyos pszichiátriai betegséggel és annak rizikófaktoraival kapcsolatos adatokat, és ezeket vetették össze a második fázis során tapasztalt agresszivitás-mutatókkal.

Az elemzés meglepő eredményeket hozott, melyek alapjában rengethetik meg sokak vélekedését a pszichiátriai betegségekkel élőkről. A vizsgálat szerint az agresszivitás, erőszakosság csupán azoknál a súlyos mentális betegséggel élőknél volt szignifikánsan magasabb az össztársadalmi átlagnál, akiknek problémájához szerhasználat, illetve -függőség is társult. Ez utóbbi csoport esetében valóban gyakoribbak voltak az erőszakos cselekedetek, mint a „csupán” szerfüggőséggel élők esetében.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint ma a fejlett országokban minden negyedik ember legalább egyszer olyan nehéz élethelyzetbe kerül, amikor mentális problémájával szaksegítséghez fordul: pszichológust, pszichiátert keres fel.

Tudjuk, hogy előfordul, hogy valaki pszichiátriai betegségével összefüggésben, például téveszmék hatására követ el kriminális cselekményt. Ennek a valószínűsége nagyon kicsi: a hazai igazságügyi adatok szerint a szkizofréniával élők körében nem nagyobb a kriminalitás, mint ami a lakossági arányaiknak (1%) megfelelő. Más, nemzetközi vizsgálatok nagyon ellentmondásos adatokkal szolgálnak, pont azért, mert számos más tényező ad hozzá, vagy vesz el a kriminalitás kockázatából (például az alkohol- vagy drogfogyasztás megnöveli, a jó gondozás, korai szűrés és intervenció csökkenti a kockázatot).

Az ilyen ritka események, ha igazolhatóan pszichiátriai betegséggel összefüggésben következnek be, akkor is tudnunk kell, hogy az elkövető is áldozat: áldozata egy olyan betegségnek, amelyben zavart szenved a realitás helyes megítélése. Azt is tudnunk kell továbbá, hogy a pszichiátriai betegek ilyenkor is leginkább önmagukra veszélyesek.

Emberi jogok a fogyatékosellátásban

:

Magyarországon még ma is 23 ezer fogyatékos ember él elszigetelve a társadalomtól nagy létszámú tömegintézményekben. A nagy létszámú intézményekben súlyosan sérülnek a lakók emberi jogai, sokszor szélsőségesen kiszolgáltatott helyzetben élnek, a fizikai erőszak és az elhanyagolás áldozataként.

Magyarország 1998-ban törvényben vállalta, hogy a fogyatékos személyeket elzáró tömegintézmények legnagyobb részét 2010 január 1-ig megszünteti, s ekkorra biztosítja, hogy az érintettek emberléptékű, kiscsoportos lakóközösségekben éljenek; vagyis azt, hogy az államszocializmus által a társadalom láthatatlan és eldugott zugaiba száműzött emberek visszatérhessenek a hétköznapi élet megszokott színtereire: a szomszédságunkba.

A köztársasági elnök most aláírta a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról rendelkező jogszabályt. Ezzel véglegessé vált: az intézmények felszámolásáról a következő kormánynak kell stratégiát alkotnia, egyszersmind döntenie kell az intézményrendszer megreformálásának végső határidejéről. A most eltörölt határidő 12 éves volt.

A módosított jogszabály szerint 2013-ig 1500 nagylétszámú bentlakásos intézményi férőhelyet kell megszüntetni az európai fejlesztési források terhére, s ugyanennyi fogyatékossággal és mentális zavarral élő ember számára kell emberléptékű lakhatást biztosítani. Az életbe lépett módosítás támogatásra érdemes elemét azok a szociális törvénybe ágyazott rendelkezések jelentik, amelyek megtiltják, hogy a központi források (címzett támogatások) terhére újabb intézményeket hozzanak létre, továbbá azt, hogy új férőhelyek beépítésével még zsúfoltabbá tegyék a meglévő intézményeket.

Mindazonáltal a jogalkotó sem határidőt, sem forrásokat, sem felelősöket nem rendelt az intézményrendszer tényleges reformjához, sem korábban, sem most. A törvény jelenlegi változata már nem rendel céldátumot a reformhoz, de egy újabb határidő mégis olvasható benne: a jogszabály szerint a kormányzati stratégia elkészítését és az új határidő kijelölését 2010. december 31-ig kell elvégeznie a jogalkotónak. A civilekkel történt egyeztetés értelmében az intézmények kiváltását célzó konstrukcióban nagy létszámú, 50 főnél több embert befogadó intézmények megszüntetésére, és kiscsoportos, legfeljebb 12 főt befogadó bentlakásos szociális szolgáltatások kialakítására használhatók fel források. Ezek új, kiscsoportos, közösségi alapú lakhatási szolgáltatások: hétköznapi házakról és lakásokról van szó, amelyeket a nagylétszámú intézményekből kiköltöző egykori bentlakók vehetnek igénybe.

Megaintézmények helyett közösségi ellátás

Látjuk tehát, hogy van két tendencia Magyarországon: szaporodnak az erőszakos bűncselekmények, melyeket a média interpretációjában őrültek (betegek) követnek el, másrészt ezzel együtt zajlik egy „intézménytelenítési” folyamat (nagy eseménye a Lipót bezárása volt), amely kis létszámú, bentlakásos intézményekkel váltaná ki a nagy államszocialista elmeosztályokat, megerősítve ugyanakkor a közösségi pszichiátriai ellátásokat, melyek a érintett lakókörnyezetében próbálják megadni a megfelelő szociális, egészségügyi segítséget. Ez a második folyamat valóban nagyon lassan, döcögve halad.

A két folyamatnak azonban szinte semmi köze egymáshoz. Valamiért mégis az oktulajdonító, bűnbakkeltő gondolkodás érvényesül, amiben a tragikus események kapcsán nem a konkrét eset kerül elemzésre és megértésre, az egyéni és összetett tényezők vizsgálata helyett a nagy általánosítások, az egyszerű bűnbakképzés mechanizmusa érvényesül, és ebben élen járnak a médiamunkások.

És akkor mit gondoljon az, aki az egészről csak az ő interpretácikójukat hallja. Elsajátítja, és evvel növeli az előítéletes gondolkodók amúgy sem kis táborát.