Oscart kaptak a gyerekek – MINDENKI az Élet iskolájába kalauzol el

Deák Kristófon nem láttam a filmben szereplő „szerencsekarkötőt”, de hiszem, hogy azért is került díjazásra kreatív fiatal korában, hogy kimondhassa a világ előtt az Oscar-díjazás színpadán a gyerekek érdekében azt, hogy jobbá tehetik a világot! Bár Svédországba nem utazott el a filmbeli kórus, de az Oscar-díj színpadára eljutott a magyar gyerekek hangja az „Apacuka fundaluka” mondókán keresztül! A híres magyar kreatív ritmusvers, amelynek megértése a képzeletedre van bízva! Miért volt képes ez a téma így berobbanni a világ elé? Milyen egyetemes dilemmát tár elénk? Miért nehéz kapcsolódni és kapcsolatokban maradni felnőttnek és gyereknek egyaránt ma? Gondolkodjunk együtt!

MINDENKi SZEREPLŐ (LETT) AZ „ÉLET-SZÍNPADÁN!!!!

Amikor a magyar „kórusok országban” egy gyermekhang kimond egy alapvető igazságot, akkor mindannyiunk szívében olyan rész érintődik meg, amely az ösztönvilágunkban gyökeredzik. Vagyis ott, ahol a múlt és a jövő találkozik a jelen hídján, a lehetőségek kreatív talaján.  Az Oscar-díjas rövidfilm elvezet egy olyan kimondatlan tabu- titkos világhoz, amely komoly témákat és problémákat vet fel.  A TABUKKAL foglalkozik a március 10-i eseményünk is a „Tabu-Titkok az Élet Színpadán”, ahova mindenkit várunk szeretettel, hogy közösen döntögessük a tabuk körül gondolatokat.

Úgy tűnik már a filmek is foglalkoznak az oktatás pszichés elfojtásaival és tartalmaival. Talán mert egyetemes dilemmákat vet fel és rávilágít a mai nagy kortársproblémákra, a tartalmas és tartalmatlan  kapcsolódásokra, a versenyszférára nevelt  sikerorientált egyéni oktatás kudarcaira. Hisszük, hogy lehet élmény a tanulás, vannak példaképek és, hogy lehet a boldog a gyermekkor.  Mindenki alapvetően jót akar, ahogy a filmben is. Viszont célunk azt generálni, hogy MINDENKI-nek tennie kell a szeretet és elfogadás területein a  gyerekekért és a fiatalokért. Nemcsak a pedagógus és a család oktat, nevel, hanem az iskolai takarító, az igazgató, a portás,a dajka, a szomszéd, a bolti eladó, a vállalkozó, a segítő szakember, az üzletember és mindenki, aki találkozik fiatalokkal a nap folyamán. Egy kedves mosoly, egy gesztus, egy simogatás vagy papír zsebkendő, egy vígasz, egy bátorítás nyújtása is a nevelés része lehet. Ez a napi szocializációja a fiataloknak és az oktatás szerves alkotó eleme, amiben MINDENKI résztvevő, szereplő és nyertes is!  Ezen témát boncolgatja és ad támaszkodót a Legyen élmény  a tanulás – edukációs expo is, mely alkalmával a gyermek oktatás ajtajához keressük a megfelelő kulcsot április elsején.

„NE ÉNEKELJ HANGOSAN, CSAK TÁTIKÁZZ! NEM VAGY ELÉG JÓ!”  (részlet a filmből)

A siker és a produktum érdekében  pedagógiai megoldásként sokszor használták egy jó cél érdekében ezt a módszert. Amikor versenyre készült egy csapat, abban nem nyert mindenki, csak az, aki aktív résztvevője lehetett. Vagyis csak valakinek/valakiknek hozott valós nyereséget. A többiek csak szemlélődők vagy a lépcsőnek a fokai, akiken keresztül eljuthatnak páran a csúcsra. Ez nem team munka, ahol mindenki aktív résztvevője mindennek! Ezzel a filmmel azonban mindenki nyert, mert minden nézőt számára  rávilágít arra, amikor egy „jót akaró” hatalom a közösségen belül izolációra nevel, amely a kirekesztettség érzését támasztja fel a fiatalokban. Ha az a gondolat és érzés áramlik, hogy „nem lehetünk elég jók, amilyenek vagyunk” vagy ha valamiben kevésbé vagyunk ügyesek, az szégyellni való és titokban kell tartani, ez pusztító és káoszhoz vezet a lelki világban. Így aztán csodálkozunk , ha tömegesen épül le ma a fiatalokban a motiváció, az érdeklődés és a kreatív világ.  Megjelenik az érdektelenség és a későbbi agresszív lázadás, függőséghasználat vagy túl korai kiégés!!!! Az izolációs módszerben valós nyereség nem születik, de főleg kreatív élet, amelyre a hivatást később lehetne alapozni.

Deák Kristóf Oscar-díjas rendező köszönetnyilvánításában hallhattuk azt, ahogy a kreativitásra való nevelést megköszönte a pedagógusoknak. Vagyis, hogy azon a kreatív úton járhatott, ahol a képzeletével megálmodhatta az Oscar-díjas kisfilmet. Ha az álmokból valóságot kreálunk, akkor a saját életfeladatunkat végezzük. Nos, a kreativitás mindenkinek megadatik, csak alkotni kell tudni belőle! Ha nem egymás utánzására vagy mások álmainak a leképzésére  törekszünk, akkor megalkothatjuk a saját utunkat, ami valódi boldog pillanatokat teremthet! De ha elhitetik velünk, hogy „nem vagyunk elég jók” valamiben, akkor a pszichénk erre a hitetlenségre fog reagálni. A film kis főszereplője nem hitte el, hogy a többiek gyengébbek nála és mivel mindenki a kegyeiért és barátságáért versengett, ezt felhasználta arra, hogy kiálljanak egymásért titokban. Egy mindenkiért, mindenki egyért elvet alkalmazva. Ez a generáció ki is tudná vitelezni, csak eszközöket nehezen találnak hozzá. Néha talán rosszul döntenek, de jót és jól akarják a tabukat feldönteni!

„EGY GYEREK, EGY CSOKI”

Az „egy gyerek egy csoki” motivációs szabály ma már nem hat a fiatalokra.. Az a generáció, akire hatott, ma már felnőtt, így nem csoda, ha a munkahelyeken sokszor csak a fizetés motivációja végezteti a munkát és a kreativitást nem tudják beletenni az emberek a munkájukba. Komoly tréningekkel próbáljuk azt beépíteni, ami annak idején kimaradt az oktatásból.  Ebből kifolyólag pedig nem élvezik a felnőttek, nem szeretnek jelen lenni, nem válnak hasznos tagjai a munkahelyüknek.  Pedig a munka közös öröme és eredményei élvezhetőek, csak így történt a szocializációnk, jobban örülünk az egyéni sikereknek. Egy gyerek, egy csoki, egy felnőtt, egy fizetés eredménye így megszületett. De a most nevelkedő generáció nem hajlandó így gondolkodni. A csokiért már nem fog semmit megtenni! De a közösségi örömökért és közös sikerekért viszont igen! Lázad az egyéni versenyszellem ellen, emiatt kudarcos sok okos és intelligens gyermek egyéni produktuma az iskolapadokban! A teljesítményük nem fedi a valós tudásukat vagy képességeiket!

A cikk további folytatása: a Felelős szülők iskolája oldalán