Kárpáti Tibor: Csókolom, Pókmajom!
Talán az egyik legviccesebb gyerekkönyv ez, amit valaha láttam! Nem szokványos, annyi biztos, de nagyon-nagyon mulatságos.
A gyerekkel közös egyik játékunkra emlékeztet: szabad velem szemtelenkedni, de csakis rímekbe szedve. A gyerek imádja, közben kreatívkodik is, én megkapom a magam kritikáját, és halálra röhögjük magunkat. Kárpáti Tibor könyvével is hasonló a tapasztalatom.
Ő ugyan nem a szemtelenkedést választotta – bár, de, az is van a könyvben -, hanem a köszönést. Ami sok gyereknek egy adott időszakban nem egyszerű feladat. Kárpáti könyvével viszont talán le lehet építeni a gyerekben felgyűlt gátakat, miközben lehet kacarászni, és persze arról is elbeszélgetni, vajon melyik köszönéssel kit illethet, és kit nem.
Hogy a vicces szövegek mellé Kárpáti egész oldalas, fantasztikus illusztrációi adnak felütést, az már csak a hab a tortán. Csak vigyázzunk, nehogy rászokjunk az olyan köszönési formákra, mint hogy: „Örvendek a szerencsének, fába szorult fonálféreg!” vagy „Hasta la vista, vizsla!”, esetleg „Engedje, hogy köszöntsem, igen tisztelt ökörszem!”.
(Csodaceruza Könyvek)
