„Anya, csak még egyszer ellenőrizd át a leckémet!” – A gyermekkori kényszerek rabságában
A kényszerbetegség a gyermekek és serdülők körülbelül egy–három százalékát érinti, kialakulásában számos tényező játszik szerepet. Fontos azonban különbséget tenni szokás, rossz szokás és kényszer között. Ennek oka, hogy a normál fejlődés során is gyakran találkozhatunk a biztonságra való fokozott törekvéssel, kényszeres jellegű szokásokkal, ezek azonban mégsem okoznak gondot a mindennapokban. De akkor mit is értünk OCD alatt? – a mindset cikkét ajánljuk.
Az obszesszív-kompulzív zavar (obsessive-compulsive disorder = OCD) vagy másnéven kényszerbetegség kialakulása mind biológiai (genetikai, neuroanatómiai, neurokémiai), mind pszichológia tényezőkre visszavezethető. Kutatások alapján azt láthatjuk, a családi halmozódás gyakori. A kényszerbetegek elsőfokú rokonai körében tizenhét–huszonöt százalékban találunk szintén ezzel küzdő személyt, pontos genetikai háttere azonban egyelőre nem ismert. Neuroanatómiai hátterében agyi területek komplex kóros működése áll, míg neurokémiai szempontból a vizsgálatok az érintett agyi területek szerotonerg és dopaminerg rendszer funkciózavarát bizonyították.
A felnőtt betegek döntő többsége, közel kétharmada első tüneteit tizenöt éves kora előtt tapasztalta. Nemi megoszlást tekintve a gyermekkori OCD kétszer annyi fiút érint, mint lányt. A fiúknál átlagosan kilenc, míg a lányoknál tizenegy éves kor körül jelentkeznek az első tünetek.
De milyen tünetek is lehetnek figyelemfelketők?
A kórképet alapvetően két nagy tünetcsoportra oszthatjuk:
KÉNYSZERGONDOLATOKRA (OBSZESSZIÓK) ÉS KÉNYSZERCSELEKVÉSEK (KOMPULZIÓK).
Az obszessziók olyan visszatérő, a gondolkodásba sokszor a személy akarata ellenére betörő gondolatok vagy képek, amelyek szorongást, szenvedésnyomást eredményeznek. A beteg tisztában van azzal, hogy ezek a gondolatok irracionálisak, éppen ezért igyekszik elnyomni azokat más gondolatokkal vagy cselekvésekkel, amelyek a kényszercselekvések formájában jelennek meg. Ezek túlzott mértékű, repetitív cselekvések (pl. mosakodás, rendezgetés, ellenőrizgetés) vagy mentális rituálék, amelyek arra hivatottak, hogy a rettegett eseménytől megkíméljék a személyt (pl. ha minden kézmosás alkalmával tízszer forgatja meg a szappant a kezében, nem fog senkinek baja esni a családban). A gyermekeknél – a felnőttekkel ellentétben – nem kritérium a betegségbelátás, sokan nem érzik zavarónak a kényszeres tüneteket. A kompulziók közül leggyakoribbak a mosakodási, tisztálkodási, ismétlési, ellenőrzési, érintési, számolási, felhalmozási kényszercselekvések, míg a kényszergondolatok közül a szennyeződéssel összefüggő, a katasztrófákkal és a szimmetriával kapcsolatosak fordulnak elő leggyakrabban.
Miért okoznak problémát a tünetek a mindennapokban?
Az iskolás gyermekek esetében a legnagyobb problémát a reggeli teendők (öltözködés, bepakolás és ezeknek sokszori ellenőrzése), valamint az esti lefekvéshez készülődés elhúzódása okozza, amely akár alvásproblémákhoz is vezethet. Komoly családon belüli konfliktusokhoz vezethet az, amikor a gyermek a kényszereit kiterjeszti az egyik vagy másik szülőre, esetleg az egész családra. Például a gyermek követeli, hogy ötödjére is ellenőrizze le a szülő a házi feladatot. Ha a szülő visszautasítja a gyermek ezen irányú kéréseit, a meghitt családi este komoly dührohamba fulladhat, éppen ezért fontos megtalálni az arany középutat, pl. empatikus konfrontáció formájában.
A szülőkkel való kapcsolat mellett a kortársi kapcsolatok is jelentősen sérülhetnek, ha mondjuk a gyermek a kényszerek miatt elkésik a baráti találkozókról. Ha tünetei miatt csúfolni kezdik és azt éli meg, hogy másmilyen, mint a többiek, az önértékelésen is csorba eshet.
A teljes cikk a mindseten olvasható.
