„Akkora egyest kapsz, fiam, a naplóból kilóg!”
– iskolacsúfolók szeptemberre
Az iskolát pellengérre állító irodalomnak régi hagyománya van (Tanár úr kérem), és a mai napig friss – sajnos vagy hál’ istennek? – Ezektől a gyerekvers-kötetektől felrobban az iskola!
Az Imbolygó iskolabolygó versei az elfuserált és szinte kibírhatatlan tanévnyitókon való élcelődéstől kezdve először a gyerekeken verik el a port: kigúnyolják a gyerekek rendetlen cuccait, nevetség tárgyává teszik a divat-irigységet és egyéb gyermeki gyarlóságokat, úgyis mint: lustaságot, rossz tanulmányi eredményt.
De a könyv nem a gyermekek ellen esküdött fel, ezért a tanórák furcsaságait sem kíméli, külön versekben megmutatja meg a tantárgyak visszásságait. A feladatok gyakran értelmetlen(nek tűnn)ek, vagy épp olyan unalmasak, mint száz évvel ezelőtt (csendéletrajzolás), az osztályzatok pedig olykor igazságtalanok.
A könyv is igazságtalan lenne, ha itt megállna. De nem az, mert tovább megy, és a pedagógusokat sem kíméli: kicsúfolja a szétszórt tanárokat, a mereveket, a rikácsolókat, a krétás orrúakat, az arcukon anyajegyet viselőket... És picit élcelődik még más, a pedagógiai munkát segítőkön is: a nevelési tanácsadón, és az iskolapszichológuson. Aztán kap savat még a pedagógusgyerek is.
És mindez úgy igazán vicces, ha tudjuk: versek szerzője, Békés Márta gyakorló pedagógus. Ha pedig pedagógusként ilyen pontosan látja az iskola hibáit és súlyos problémáit, nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk... Inkább olvassunk! Ha az oktatási rendszeren és az embereken nem is tudunk változtatni varázsütésre, e versek egy pillanat alatt jókedvre derítenek. Külön üdítő jellegzetessége a könyvnek, hogy szakít a gyermekversek megkövesedett hagyományával, és nem erőlteti a rímelést: szabadversekben, nem nyelvi leleményekkel, hanem a témák ábrázolásával éri el a humoros hangulatot.
Lackfi János is a tanévnyitó ünnepély tébolyának és a tanárok fröcsögéseinek paródiájával robbantja fel az iskolát. A Robban az iskola időnként kevésbé kötődik az oktatási rendszer mindennapi valóságához: lehet reppelésből felelni, van tantárgy, amiért a lógósok is rajonganak, és a matekzsenik is titokban szerelmesek. Izgalmas, hogy Lackfi az iskolai környezetben számos versében mesél gúnyosan a lány- és fiúszerepekről, valamint a diákszerelemről. Tehát még azon is köszörüli nyelvét, ami az iskolában fontos, de nem az iskoláról szól...
Lackfi könyve később ezáltal ki is lábal az iskolából (sok búcsúztató vers is található benne!) – mondhatnánk, az iskolánál inkább az életre készít fel –, és nagyon kedves humorral fűszerezett különféle érzékenyítőkben beszél más kultúrákról, társadalmi problémákról és nehéz egyéni sorsokról (pl.: Népsoroló; Hittanlecke; Aki korábban érkezett c. versek) .
Aztán, mondhatnánk így is: „lelkesítő”, azaz motiváló vagy valamivel szemben az ellenszenvet felkelteni kívánó költemények jönnek (Az is egy olvasó; Mese a drogról), majd pedig a gyerekek mindennapjainak „gondjai” kerülnek a gúnyolódó költő célkeresztjébe: a gép előtt kockulás, a fürdés, evés, a karácsonyi meglepetés, a tesók... A könyv legvégén pedig – akár csak a hazudós mesékben –lehetetlen dolgok történnek, mintha maga a költő is becsavarodott volni. Talán (akaratlanul?) görbe tükröt tart a költészet elé is.
