Végzetes szerelem

Vicces és tanulságos annak az anyának az esete, aki gyermekének igen kicsi korától kezdve nyíltan beszélt a nemiség dolgairól, ám igen későn esett le neki: elfelejtette megemlíteni, hogy az emberek legtöbbször nem a gyermeknemzés miatt szexelnek, hanem mert jó érzés. Az élet néha mókás helyzeteket szül.

De vajon hogyan számolhat be, hogyan számoljon be egy rajzfilm a testiségünkről és nemiségünkről a maga természetességében anélkül, hogy ne legyen se oktatófilm, se pornográfia, se puszta porzó-bibe-méhecske-típusú szimbolizmus?

KIRIKOU ÉS A BOSZORKÁNY

A fekete-afrikai környezetben játszódó Kirikou és a boszorkány című francia-belga-luxemburgi animációs filmben az első pillanatban szembeszökően kendőzetlen az emberi meztelenség. (Két nagyobb gyermekem egy szót sem pazarolt erre, még szopizó kistestvérük van, nekik fel se tűnt a fedetlen mellek látványa.) De ha meggondoljuk, hogy a főhősünk, a kicsi Kirikou egyedül születik eltépve önnön köldökzsinórját (ezen már eltűnődtek gyermekeim), és egyedül mosdik meg, majd első gondolata, hogy pucér kisbaba létére nagybátyja oldalán harcba induljon, már nem is meglepő, hogy kis hősünk egy testi létezéssel eleve átitatott világba születik.

Egyébként éppen úgy, ahogy a magyar táltosmesék hősei is, akik rettenetes erővel, emberfeletti étvággyal születnek, vagy éppenséggel napok alatt serdülnek fel, és rögvest útnak indulnak. A fekete-afrikai kulturális vonatkozások ellenére ezért nagyon ismerős és jól érthető a történet, mert gyermekeink a figurákat és helyezeteket bármely meséből jól ismerik. Talán részben ez is segíti, hogy a csodás és végtelenül természetes elemeket egyaránt valóságosnak és természetesnek fogadjon el a gyermeki néző.

Ebből a természetes világból aztán nem hiányozhat a halál sem (ahogyan nem hiányzik a magyar mesékből sem), hiszen az élet része:  a rajzfilm nagyon megrendítő perce a  csecsemő Kirikou kis holttestének meggyászolása. És persze a dal, a közös éneklés* mágikus erejével való feltámasztása; később pedig Kirikou varázslat általi, gyors férfivá válása és szerelemre érése, párjának megtalálása is.

A VÖRÖS TEKNŐS

A vörös teknős című japán-francia animációs filmben, mely voltaképpen egy robinzonád, már egészen más szerepe van a zenének, ez ugyanis nagyobbaknak való alkotás. Például nincs benne beszéd, a történet értő követése tehát csakis a képi megértés révén lehetséges – itt már fontosabb, hogy a gyermek gyakorlott és tudatosabb filmnéző legyen. Ennek során a zenei kulissza is a varázslatos események és a hallucinációk megértését segíti elő, nem pedig a szereplőkkel megtörténő eleményeket beszéli el. Így aztán egy néma jeleneteken keresztül kísérjük végig egy lakatlan szigetre sodródott féri hányattatásait és társra találását, aki egy vörös teknőssé változott nő (vagy nővé változott teknőstündér?) képében érkezik el hozzá.

Ez a film is plasztikusan beszél a testi létről (éhségről, a tengerrel viaskodásról), a természeti erők pusztítása kapcsán pedig egészen naturalisztikusan jeleníti meg az embert a természetben, így aztán helyenként visszafogottan ugyan, de nyíltan, vagy legalábbis nagyon nyílvánvaló utalásokkal beszél a halálról és az együttlétről is – és ezt most nagyon tágan kell értenünk: a hatalmas, lakatlan természetbe, fenséges tájba vetett emberek egyszerűen egymás közelségére vannak utalva. Összebújnak, így óvják magukat és egymást az elemek erőitől, és a szótlan természetben megtapasztalható magánytól. Ebben a közegben pedig felébred az emberben a szerelem érzése is. A vörös teknősben is megjelenik tehát a szexualitás témája, és egyenes következménye ennek a születésről és gyermeki fejlődésről való beszéd is. Középpontba kerül a hajótörött férfi és a nővé lett teknős gyermekének születése, szimbolikus halála és felnövése, majd varázslatos képességeinek ébredése is.

Az élet természetességének és varázslatosságának bemutatásához tehát nagyszerű eszköz ez a két film. Ha gyermekeinkkel együtt megnézve el is felejtenénk nekik megemlíteni, hogy a szexualitás nemcsak praktikus, hanem nagyszerű dolog, a halál pedig az élet szerves része, ez a két animációs film – ha áttételesen is – szép benyomást fog közvetíteni erről a témáról számukra.

_

* A Kirikou és a boszorkány arra is szép példa, hogy a világ minden régi népi kultúrájában a dalnak közlő („nem pedig díszítő”) jellege volt (lásd ballada). A dal, az ének mindig közösségi cselekvés is (lásd munkadal, toborzó dalok, gyászénekek), melyek a közös történetünket követik nyomon, és adják hírül később. A minket körülvevő események megértésében segítenek, és később lehetővé teszik, hogy emlékezzünk is rájuk. A dalnak ezt a tulajdonságát a mi iskolai zenei nevelésünk elmulasztotta kihangsúlyozni (ki tudná elmondani, hogy miről szól a „Béreslegény, jól megrakd a szekeret” című dal?), ezért a legtöbb áltaunk ismert népdal szövege csupán „antanténusz” számunkra. Nem így Kirikou és a boszorkányban, ahol a cseleményt végigkíséri és befolyásolja a dal!

Kele Fodor Ákos