Ne anya, ne hagyj magamra! – Avagy a szeparációs szorongásos zavar
A gyermekek 3-7 százaléka érintett valamilyen szorongásos zavarban. Ezt sajnos sokszor a környezet nem veszi észre, és ezért csak később kerülnek a megfelelő ellátásba. Mit kell észben tartanunk, ha a gyermeki szorongás témakörét járjuk körül? Mikortól mondhatjuk gyermekünk hozzánk való nagy mértékű ragaszkodását szeparációs szorongásos zavarnak? – a mindset cikkét ajánljuk.
Szorongásos zavarokat egy igazán speciális kategóriának tekinthetjük. Fontos szempont a zavar felmérésében, hogy hány éves a gyermek, hiszen egyes életszakaszokban nem jelent kóros zavart a szorongásos tünetek észlelése. Bizonyos helyzetekben a szorongás adaptív is lehet, és ennek a megélése nem jelent patológiát. Evolúciós előnnyel jár, hiszen a szorongás megélése egy motivációt jelent a nehezebb helyzetekben, hogy sikeres megküzdési stratégiákat alakítsunk ki.
Gyermek- és serdülőkorban a szorongásos zavarok kategóriájába tartozik a szeparációs szorongás zavar, a szelektív mutizmus, a specifikus fóbia, a szociális szorongás zavar, a pánikzavar, az agorafóbia és a generalizált szorongásos zavar. Ezek megjelenésének gyakorisága eltér egymástól, de átlagosan a gyermekek kevesebb mint 10 százalékénál fordul elő. Elmondható, hogy a lányok esetében kétszer olyan gyakori a szorongás.
Nagy különbség mutatkozik a gyermekkorban és serdülőkorban előforduló szorongásos zavarok típusai között. Gyermekek esetében a megjelenés gyakoriság 3-7 százalék között van. Leggyakrabban a szociális szorongás zavar fordul elő, de jellemző még a szeparációs szorongás zavar és a specifikus fóbiák (konkrét tárgy vagy helyzettől való félelem). Serdülőkorban inkább a pánikzavar, agorafóbia és leggyakrabban a generalizált szorongásos zavar lehet jelen. Idővel ebben a korosztályban csökkennek a szorongásos tünetek, itt a fiatalok 3-4 százaléka érintett.
Ha a gyermek környezete nem szenved
A szorongás – ellentétben az agresszív, acting-out viselkedéssel – a környezet számára nem mindig észrevehető és a szülők számukra közvetlenül nem okoz gondot. Ezek a tünetek elsősorban a szorongó gyermeknek jelentenek problémát, a környezetén nincs akkora negatív nyomás. Ez eredményezi azt, hogy a tünetek megjelenése és a segítségkérés között hosszú idő telik el, sőt, sokan el sem jutnak a megfelelő ellátásba. Ez főleg kisiskolások esetében figyelhető meg.
A szorongásos zavarok esetében egyértelmű családi halmozódás látható. Ez azt jelenti, hogy ha a gyermeknél felmerül szorongásos zavar, akkor érdemes rákérdezünk arra, hogy a családban volt-e a felmenők között olyan, aki hasonló tüneteket tapasztalt? Viszont a kutatások azt mutatják, hogy a genetikai faktorok magukban nem magyarázzák a tünetek megjelenését.
A KÖRNYEZETI FAKTOROKKAL VAN EGYÜTTESEN MEGHATÁROZÓ EREJÜK.
Tüzetesen meg kell vizsgálnunk tehát a szorongó gyermeket közvetlenül érő környezeti hatásokat! Ezen belül a szociális közeget és a családi kapcsolatokat.
A szorongás létrejöttét és fennmaradását befolyásoló tipikus környezeti hatás lehet az, ha a szorongó gyermek édesanyja veszélyesnek észlel bizonyos helyzeteket, és egyből gyermeke megsegítésére és helyzetből kiemelésére törekszik. Mindezt azért, mert úgy ítéli meg, hogy gyermekének nincs akkora megküzdési kapacitása. Ez a túlóvó viselkedés viszont azt eredményezi, hogy ezek a gyerekek kevésbé tudják kipróbálni magukat különböző helyzetekben, és kevesebb alkalmuk van olyan megküzdési technikák kialakítására, amelyek később ilyen ijesztőbb helyzetekben pont a segítséget jelentenék a számukra. Súlyosbíthatja ezt a folyamatot az is, ha a szülő a mindennapi tevékenységek során verbálisan vagy nem verbálisan kommunikálja gyermekének az általa észlelt, gyermeke helyzetekkel való nehezebb megbírkózását és ijesztőnek, félelmetesnek bélyegez meg semleges helyzeteket is.
A teljes cikk a mindseten olvasható.
