„Nagyon sok mindent törhetünk a legjobb szándékkal is össze” – páros interjú a Nyersanyag című film kapcsán

Hanna, a drámatanár csoportfoglalkozást tart. Fotó: Nyersanyag / Vertigo Média

Szerintetek mik azok a fő dolgok, amiket egy közösségi művészeti projekt – akár a Nyersanyagban látott filmes gyerekfoglalkozás - adni tud a résztvevőknek? Miért érdemes ilyet csinálni?

Edit: A filmben bemutatott foglalkozás célja szerintem az, hogy a fiatalok egy olyan különleges élményben részesüljenek, amelyben egyébként – abból kifolyólag, ahol élnek - nem lehet részük. Illetve, hogy magukról, saját élményeikről tudjanak beszélni, bele tudják rakni ezeket egy projektbe, és ezáltal értékesebbnek érezhessék magukat.

Az iskolában is sok kudarc éri őket. Egy ilyen projekt nagy sikerélményt okozhat, hiszen ők maguk tudnak valamit építeni, alkotni. Nagy értéke van, hogy megtapasztalhatnak egy folyamatot, végigcsinálják, és olyan eredménye lesz, egy színházi előadás vagy film formájában, amit aztán az egész falu megnéz, megtapsol.

Martin: A filmbeli alkotócsapat a folyamatra koncentrál, nem döntöttek el semmit előre, abból próbálnak meg főzni, amit a fiatalok behoznak a munkába. Az ismerkedés során kiderül, hogy a zombi filmek érdeklik a gyerekeket, erre reflektál, ezt fűzi tovább a közös alkotás. Az ilyen típusú munkákban nagyon erős élményfaktor az a fiataloknak, hogy amit mondanak, azt meghallgatják, és következménye van. Hiába vagyok csak tizenpár éves, komolyan veszik a javaslataimat, az ötletem lépcsőfok egy építkező folyamatban. 

Edit: Az ilyen folyamatok együttműködést kívánnak, meg kell hallgatnunk egymást, kooperálnunk kell, erős közösségépítő ereje is lehet. Ha sikerül az előadás/film, az egy nagyon fontos élmény a közösségnek, amihez hosszabb távon is vissza tudnak térni.

Milyen tapasztalatotok van, hogyan fogadja ezeknek a részvételi projekteknek a végtermékeit – színházi előadásokat, filmeket – a résztvevők közössége? Hogyan reagál a család, a falu, a tágabb közösség?

Martin: A Remake_Bodony kezdeményezés nagyon hasonló volt a Nyersanyag film alapszituációjához – az ellentmondásos végkimenetel nélkül. Fontos és tanulságos pillanat volt a munkában, amikor a résztvevő fiatalokkal eldöntöttük, hogy egy fiktív esküvőt rendezünk, amire meghívjuk a falubelieket. Nagy feszültséget keltett a gyerekcsapaton belül, hogy ezt bevállaljuk-e vagy sem. Nagyon nagy a tétje annak, amikor megmutatkozásra kerül a sor, feléled a félelem a nevetségessé válástól, kudarctól, vagy a közösségükből érkező esetleges negatív reakcióktól.  Mi van, ha nem jönnek el a meghívottak? Mi semmit nem akartunk ráerőltetni a fiatalokra, ők maguk döntöttek végül úgy, hogy próbáljuk meg. Szerencsére szuperül sült el, nagyon izgalmas és megható volt, hogy mennyire sokan eljöttek a faluból erre az eseményre, és részt vettek a játékban.

Boross Martin, a Nyersanyag című film rendezője. Fotó: Mile Máté

Edit: Sok különféle pozitív és negatív reakcióval találkoztunk. Szomolyán már hét éve dolgozunk az asszonyokkal, aminek nagyon vegyes a fogadtatása. A régebbi polgármester például kifejezetten félt, hogy Szomolya hírét rombolni fogja a roma asszonyok előadása, és ennek sajtóvisszhangja. Az Éljen soká Regina! színházi előadásunk kapcsán viszont volt olyan élményünk, hogy egy romák lakta faluban az előadáson felbuzdulva egy csoport maga is elkezdett egy hasonló előadást csinálni. A darab megmutatta nekik, hogy ennyire hátrányos helyzetben lévő emberek is tudnak létrehozni olyan értékeket, amelyek másoknak is fontosak lehetnek.

A résztvevő asszonyok egyébként azt mondták, hogy otthon, Szomolyán volt nekik a legnehezebb játszani a darabot, pedig játszottuk a Trafóban, sőt külföldön is, de a tét a saját közösségükben volt a legnagyobb számukra.

Találkoztatok már olyan morális dilemmával, mint amivel a filmbeli alkotócsapat szembesül? Mit tehetnek az alkotók, ha a projektbe bevontak környezetében visszaélést, igazságtalanságot tapasztalnak? Hogyan néz ki ez a valóságban?

Edit: Én nagyon tudtam menni a filmben Tamással. Tudtam, hogy rossz vége lesz annak, amit csinál, de nekem is megvolt ez az élmény a pályám kezdetén, hogy szembesültem végtelenül igazságtalan helyzetekkel, és azt éreztem, hogy muszáj valamit tenni, ezt nem szabad hagyni. Volt olyan történet Szomolyán, ami hetekig nem hagyott nyugodni. Nagyon jó, hogy voltak mellettünk olyan szakemberek, egy kulturális antropológus és egy helyi szociális munkás, akik nagyon jól ismerték a falut, és figyelmeztettek, hogy ezt az ügyet nem rakhatjuk be az előadásba, mert nagyon súlyos következményei lehetnek.

De az első szomolyai előadásunkban például benne volt az asszonyok története arról, hogy mennyit kell adni a háziorvosnak, hogy egyáltalán szóba álljon az emberrel. A háziorvos ott volt az előadáson, és állítólag ki is ment, miután ez a jelent lement. Az asszonyok elmondása szerint azóta nem fogad el tőlük pénzt, és hozzá is teszi: „Vigyázok, nehogy aztán beleírjanak engem az előadásba”. Azoknak, akik az előadásban benne voltak, a nyilvánosság adott valamekkora erőt, óvatosabban kezdtek bánni velük.

Fokozódik a feszültség Gáspár (a polgármester) és Tamás között. Fotó: Nyersanyag / Vertigo Média

De egy ilyen helyzetnek lehet negatív következménye is, ha megharagszik az az orvos. Nagyon fontos, hogy soha ne gyakoroljunk nyomást, hogy mi szerepeljen egy előadásban, mert a kockázatot a résztvevők vállalják. Sőt, igyekszünk felhívni a figyelmüket olyan kockázatokra, amikre esetleg nem is gondolnak, mert nem vettek még részt ilyen projektben.

Mit lehet tenni az ilyen helyzetekben?

Martin: A filmbeli alkotócsapatban mindenki más stratégiát alkalmaz. Hanna, a drámatanár úgy dönt, hogy a piszkos ügyekről nem vesz tudomást, inkább a gyerekekkel való munkára fókuszál. A határokat betartja, de közben megfigyelő pozíciót vesz fel egy olyan helyzetben, ahol gyanús, hogy valamiféle bántalmazás történik. Tamásnak, bár eleinte az igazságérzete vezeti, és csak idővel kezd elhatalmasodni a szakmai ambíció, mindenképp felróható, hogy egyedül vág neki a dolgok megoldásának. Ő akarja meghatározni, hogy mitől lehet jobb a résztvevőknek, egyáltalán nem kérdezi meg a helyieket, hogy mi az érdekük, és pozíciójából fakadóan nem tudja vállalni a következményeket. Ez egy nagyon veszélyes hármas. Tamás ambíciójában keveredik az ego, az igazságérzet, a küldetéstudat és más, pozitív és negatív mániák. Fontos volt számunkra, hogy a filmbeli szimbolikus párharc két eltérő férfi karakter között legyen, akik más és más formában tudják megtestesíteni a patriarchátust.

Edit: Nem gondolom, hogy ha igazságtalanságot tapasztal az ember, akkor arról ne kéne tudomást vennie. Sokszor pont az ilyen helyzetekről válik hosszú távúvá egy projekt, hogy a következő fázisban már az első során feltárt helyzetekre is reflektálunk, próbálunk azzal valamit kezdeni.

Nálunk megfordult a szocio-dramatistától kezdve dokumentumfilmes, pszichológus, szociális munkás, antropológus. Most épp a NANE-val van egy nagyon komoly együttműködésünk a családon belüli erőszak témájában.

Fontos tisztázni azt is, hogy mi az ember személyes motivációja egy ilyen projekttel. Kaland, kihívás, hasznosnak, jó embernek akarom érezni magam? Miután eljövünk valahonnan, végig kell gondolnunk, mit okozott bennünk, amit láttunk, tapasztaltunk. Oké, hogy volt egy sikeres közösségi projektünk, de most már arra is rálátunk, hogy milyen mélyen gyökerező problémák vannak egy faluban, amivel meg semmit nem tudunk kezdeni. Ez egy önismereti dolog, hogy az ember átgondolja, hogy egy-egy ilyen helyzetbe szeretne-e mélyebben belemenni. Teljesen érvényes pozíció az is, ha nem, mert nincs elég erőforrása, szakértelme hozzá.

Romankovics Edit és a Szívhangok Társulat. Fotó: Csoszó Gabriella (Szívhangok Társulat)

Martin: Mi is minden esetben bevonunk külső szakembereket, civil szervezeteket, akik például a dokumentum alapú előadások során segítik az előkészítő munkát, nyomozást, feltárást. Segítenek abban is, hogy akár a saját állításaiktól meg tudjuk óvni a civil résztvevőket. De nem csak az alkotó folyamatba, hanem az előadásba is sokszor bevonunk szakembereket, például a Cím nélkül darabunkban szerepelt egy lakhatási aktivista és egy szociális munkás is, az ő tapasztalatuk megkerülhetetlenül fontos. Még a Nyersanyag forgatása során is, ami egy játékfilm, támaszkodtunk a helyi civil szervezetre, akik hidat képeztek köztünk és a lakosság között.

Ti mikor tudtok megelégedni, sikeresnek nevezni egy közösségi művészeti projektet?

Martin: Amikor civil részvevőkkel dolgozunk együtt, én egy win-win-win háromszögben tudom mérni egy projekt sikerét. Fontos, hogy a civil résztvevőknek mennyire hasznos a részvétel, például, hogy meg tudjanak osztani egy számukra fontos történetet. Szintén fontos az alkotói szempont, hogy nekem miért releváns kihívás a projekt.

Edit: Az, hogy egy projekt mikor sikeres, az függ attól, hogy mi a célja. És ahhoz, hogy meghatározzuk, egy projekt célját, fontos lenne már előre ismernünk azt a közösséget, falut, azokat az embereket, ahova megyünk. Ez a lépcsőfok sokszor kimarad, a Nyersanyagban sincs mély helyismerete a budapesti stábnak.

Fontos az is egy projekt sikerességéhez, hogy az együtt dolgozó stáb jól legyen egymással, és hasonló legyen az elképzelésük, hogy miért mennek oda, miért csinálják a projektet – vagy legalább legyen transzparens, ha eltérőek a vélemények. Fontos, hogy a különböző szakemberek egyenrangú partnerként tudjanak együtt dolgozni, és ebben még sokat kell fejlődnünk.

Keressétek a Nyersanyagot a mozikban!

Vetítési időpontok: https://port.hu/adatlap/film/mozi/nyersanyag-nyersanyag/movie-251592

Nyitókép: Jelent a Nyersanyag című filmből. Fotó: Nyersanyag / Vertigo Média