Lélekmelengető mesecsokor az egész családnak: Mikola Péter – Világszépítés (Zorka és Berci kalandjai)
Bevallom, miután elolvastam a tizenkét rövid mesét tartalmazó könyvecskét, elég nehezen tudtam megszólalni. Ritkán esik meg velem, hogy annyira meghatódom egy történeten, hogy ideig-óráig nem akarnak jönni a szavak, most azonban ez történt.
Mikola Péter Világszépítés című gyerekkönyve ugyanis rendkívül megérintő módon mesél nekünk a világról egy kislány szemén keresztül. A világról, amit a főszereplő Zorka és testvére Berci számára a család jelent. A család, melynek mindennapjaiban törvényszerűen végtelen sok jó és persze rosszabb dolog is előfordul, akár még az is, hogy mi szülők képesek vagyunk bizonyos napokon csak úgy megszokásból „működni”. Mert megesik, hogy egy-egy nehezebb munkahéten annyira el vagyunk fáradva, hogy „robot-üzemmódra” kapcsolunk anyákként és apákként, aztán a nap végén a jóleső felsóhajtás helyett belénk hasít egy negatív érzés: „ma nem voltam ott a gyerekemnek úgy igazán”.
Persze ettől még nem leszünk kevésbé jó szülők, hiszen mindannyian emberek vagyunk, nem pedig a már említett gépek, de jó, ha szembe jön velünk néha egy kis kapaszkodó, vagy ha úgy tetszik egy lélek-töltőállomás, aminek segítségével visszatalálhatunk önmagunkhoz, lelassulhatunk és újra tisztán láthatjuk, mik is az igazán fontos dolgok az életben. Nekem többek között ezt adta ez a könyv: megmutatta, hogy nem csak a gyermeki, hanem a szülői énem is vágyik egy kis „világszépítésre”, vágyik egy olyan békés, befogadó és támogató környezetre, ahol igazán önmaga lehet...ahol önzetlenül szerethet és ahol szeretve van. Ezt a helyet számomra mindig is a család jelentette, ahogyan azt jelenti a mese két kis főszereplőjének is.
Mert egy igazán összetartó, biztonságot és állandóságot jelentő családban-, mint ahogy az övékben is-, gyereknek lenni jó. No meg persze szülőnek is. Jó akkor is, amikor felhőtlen kacagások közepette párnacsatázunk a tesónkkal és a szüleinkkel; jó akkor is, amikor apa és anya megmutatják, hogy sajnos vannak nálunk kevésbé szerencsés sorsú emberek, akik számára néha a mi mosolyunk lehet a nap fénypontja; akkor is, ha a nagyi csak az unokái ölelésére vágyik gyógyírként a kórházban; de még akkor is, ha el kell tudunk beszélgetni olyan nehezen emészthető, mégis fontos dolgokról, hogy mi van a halál után: mert bizony, szülőkként sokszor olyan gyermeki kérdésekre is választ kell tudjunk adni, ami talán még nekünk is komfortzónán kívül esik: így például, hogy „Van-e telefon az égben?”, vagy hogy miért nem lehet meghívni ebédre a minket már fentről vigyázó dédszülőket. Hiszem, hogy idővel mind kellően edzettek leszünk akár még az ilyen fájóbb témákra is, addig azonban nem árt felvértezni magunkat némi érzelmi munícióval, amit Zorka és Berci kalandjaiból bőven magunkba szívhatunk.
Azt kívánom, hogy minél több családhoz jusson el ez a végtelenül kedves, életszagú és a szemekbe sokszor könnyeket csaló történetcsokor, mert ha „csak” annyit érünk el a mesék teremtő-gyógyító erejével, hogy minél több olyan család legyen, mint Zorkáé és Bercié, akkor már megérte. Hiszen mi szebb történhetne egy világot megszépíteni vágyó mesével annál, hogy egyszer csak valóra válik?
(Móra Könyvkiadó, 2022.)
