Ettől az egértől még a nagymamák sem ugranának fel az asztal tetejére!
Kányádi Sándor szívet melengető meséje pont egyidős velem, aki most ezt az ajánlót írom. Ennél fogva talán nem véletlen, hogy ennyi idősen, felnőttfejjel olvasva a világlátott egérke történetét, rengeteg érzés bukott felszínre belőlem abból az időből, amikor kisiskolás voltam.
Merthogy emlékszem, éppen ilyen dolgokra voltam akkortájt kíváncsi: vajon milyen lehet egy aprócska állat helyében lenni. Vajon nekik is van saját, a miénkhez hasonló kis világuk, nyelvük, amin egymással beszélnek, no és a többi állattal vajon megértik egymást? Szinte látom magam előtt, ahogy nyolc-tíz évesen nagyanyámék rekamiéján ülve újabb és újabb papírra rajzolom fel, miként rendezném be egy kisegér rezidenciáját, ha egyszer találnék egyet...mondjuk lenn a pincében, vagy a kisszoba egyik zugában, esetleg a nagymama spájzában lehetne a kuckója – ábrándozom. Jaj, az mégsem volna jó, mert a nagyi egyszer egy fél napot állt az asztal tetején, mire nagyapa hazaért: bizony, azért, mert egeret látott a spájzban! Talán, ha tudta volna, hogy léteznek ilyen szerény, mindenre kíváncsi, tanítható és igazán szeretni való kisegerek is, mint amilyen Kányádi meséjében brillírozik, egész biztos, hogy nem egy macskát fogadott volna be a lakótelepi ház erkélyére, hanem inkább a cincogit.
Hiszem és remélem, hogy a mai gyerekek legbelül még ma is pont olyanok, mint abban az időben, amikor a szerző papírra vetette a Világlátott egérkét. Mert ugyebár akkoriban, – ahogy azt a történet egérszerető macskájának mindennapi rutinjából is kitalálhatjuk –, még csak a Tom és Jerry-hez hasonló vizuális történetmesélés állt a szabad gyermeki fantázia útjába, (jó esetben pedig inkább csak kiegészítette azt), nem úgy mint manapság, amikor szülőként azon aggódunk, vajon a mi gyermekeink is képzelegnek-e fejben a kisegér berendezett odújáról, a panel fürdőszobák fűtőcsövén való lecsúszásról az ismeretlen, sötét és épp ezért izgalmas pincébe, esetleg egy kisállat megmentéséről, titkos elszállásolásáról. Szeretném azt hinni, hogy amint ebben a mesében is, úgy gyerekfejjel még ma is minden lehetséges, amit elképzelünk a jóságról, az összefogásról, a közösség erejéről és arról, hogy „minden jó, ha a vége jó”. Szeretném azt is hinni, hogy egy ilyen klasszikus, kedves és szórakoztató mese még mindig elég izgalmas és érdekes kell legyen korunk ingerekkel túlzottan is körülvett kisiskolásai számára. Ha te is hasonlóan gondolkozol, szerintem feltétlenül emeld le a polcról a Világlátott egérkét.
Kányádi Sándor – Világlátott egérke
Móra Könyvkiadó, 1985, 2022
