Kozma-Vízkeleti Dániel:
„Családi életút – közös lesz vagy szétválik?”
Egységben az erő?
Tudjuk, hogy az egyén lehet reziliens, azaz megterhelő változásokkal, akut vagy krónikus stresszel is képes megküzdeni – sőt mi több, gyarapodni általa (Rutter, 1993), sőt többnyire azt is, hogy mitől és hogyan. Azonban vajon léteznek-e például reziliens családok?
A modern pszichológia és a rendszerszemléletű családterápia egyaránt egy olyan felállást képzel el, ahol minden és mindenki dinamikusan hat egymásra. A „mindenbe” tartozik a szűkebb és tágabb környezet, a kultúra által közvetített értékek és elvárások; a „mindenkibe” pedig a társas közeg – a családdal kezdve a barátokon át gyakorlatilag bárkiig. Ennek fényében az egyén egy kisebb rendszer, akit meghatároz, és akire folyamatosan hat a társas és kulturális környezete (amire ő visszahat), annak vezető értékeivel, attitűdjeivel. Azonban térjünk vissza az alapkérdéshez, vajon lehet-e reziliens egy család? Ha egy személy (ami egy rendszer) lehet, akkor abból szervesen következik, hogy a család (ami szintén egy rendszer) ugyancsak lehet.
Mikor van minderre szükség? Walsh (2016) a családi rezilienciáról szóló tanulmányában azonosítja azokat a tényezőket, melyek leggyakrabban igénybe veszik a rendszer erőforrásait. Ilyenek a komoly krízishelyzetek, nehézségek – mint a munkahely elvesztése, egy válás, baleset, súlyos betegség, esetleg haláleset. S ne feledkezzünk meg a minden család életében megjelenő ciklikus változásokról, melyek felbillentve az egyensúlyt arra késztetik a tagokat, hogy újraírják szerepeiket, viselkedési mintáikat – így stabilizálva a rendszer egy „javított”, az adott életszakaszhoz illeszkedő verzióját.
Az sem ritka, hogy egyszerre több nehézséggel is szembe találkozik a család, ekkor ezek az úgynevezett kumulatív stresszorok növelhetik a rendszer sebezhetőségét. De az egység, ha előtte stabil volt, visszaállhat, sőt még erősebbé válhat. Mégis mi kell ehhez? Ami Walsh (2016) szerint leginkább rezilienssé tesz egy családot, az a jelentésadás, a pozitív szemlélet, a transzcendencia és spiritualitás. Ezen túl nagyban segít még a rugalmasság, a kapcsolódás, a társas és gazdasági erőforrások mozgósításának képessége. Végül pedig az őszinte kommunikáció, a nyílt érzelemkifejezés és a közös problémamegoldás. Ezek olyan absztrakt fogalmak, melyek minden családra máshogy konkretizálhatók, attól függően, hogy milyen a családi múlt, milyen útravalót kaptak anno a szülők (vagy még épp a nagyszülők), milyen egyéni megküzdési módokat preferálnak a benne élő tagok. Azonban mindenképpen érdemes kicsit megállni, és átgondolni a szerepünket saját nehézségeink áthidalásában, szerepünket a családban, a közös problémamegoldásban. Ugyanis azáltal, hogy ezeket azonosítjuk, önismeretünket mélyítjük, máris sokat tettünk egyéni és családi ellenállóképességünk növeléséért.
Ha behatóbban érdeklődik a családok életét érintő nehézségek, válsághelyzetek és azok leküzdési lehetőségei iránt, látogasson el május 29-én 18 órakor a Moha Házba (mohahaz.jegy.hu).
Szerző: Horváth Patrícia
