A tankötelezettség határai
A tankötelezettségi kor leszállítása 18-ról 16 éves korra sokakban azt a benyomást keltette, hogy ezzel az oktatási kormányzat csökkenteni kívánja a tanulásra rendelkezésre álló időt. A köznevelési törvény ezzel szemben csak a tanulók tanulási kötelezettségét szünteti meg, az oktatási ellátás kötelezettségét nem. Vagyis aki akar tanulni, továbbra is ingyen tanulhat az első szakképzettség vagy az érettségi és az első szakképzettség megszerzéséig.
Az OECD egyik törzsindikátora a tankötelezettség és annak érvényesülése a tagállamokban. A tankötelezettséget jogszabály írja elő, ám a jogszabály végrehajtása nem olyan egyszerű. Ahol a társadalom egésze egyetért abban, hogy a tankötelezettség nem kényszer, hanem az egyén, a családok és az egész társadalom közös érdeke, ott általában nincs vagy nem jelentős a lemorzsolódás a tanköteles korúak körében. Ám a tankötelezettség tanulási lehetőségként értelmezése nem magától értetődő a heterogén, illetve multikulturális társadalmakban.
Általános probléma a fejlett országokban is, hogy a többségi társadalom tanulási céljaival és iskolai követelményeivel nem ért egyet egy vagy több kisebbségi helyzetben lévő társadalmi csoport, illetve hogy a többségi társadalomra méretezett pedagógiai megközelítés vagy asszimilációs törekvés elidegeníti a kisebbséget a többségi iskolától. Különösen problematikus, ha egy heterogén és széttartó társadalom egyszeriben egy monolitikus oktatási rendszerrel találja szemben magát, amelyik nem tudja felvállalni – anyagi vagy pedagógiai-szakmai eszközök híján – az eltérő szükségletű tanulók problémáit.
Ezért a tankötelezettség mellett érdemes azt is vizsgálni, hogy valójában mennyire nagyvonalú az iskoláztatás, meddig tudja benntartani az oktatási rendszerben a tanulókat. Ez elsősorban értékrend, de egyúttal gazdasági racionalitás kérdése is, hiszen a tanulás a nemzet számára a legjobb hosszú távú, megtérülő befektetés.
Nagyításért kattintson az ábrára!
Utánanéztünk, hogyan is áll a tankötelezettség és a tényleges beiskolázottság az OECD tagállamokban. Valójában csak néhány OECD tagállamban tart a tankötelezettség 18 éves korig vagy tovább. Egyedül Németországban 19 év a tankötelezettség korhatára. Belgiumban, Kanadában, Chilében, Lengyelországban, Portugáliában 18 éves korig, Izraelben, az Egyesült Államokban 17 éves korig tart a tankötelezettség. Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Izland, Olaszország, Új-Zéland, Norvégia, Szlovákia, Spanyolország és Svédország területén 16 éves korig, Ausztrália, Ausztria, Csehország, Japán, Luxemburg, Mexikó, Szlovénia és Svájc területén 15 éves korig, Koreában és Törökországban 14 éves korig tart a tankötelezettség. Ha az OECD tagállamok vagy az Európai Unió tagállamainak átlagát nézzük, a tankötelezettség 16 éves korig tart. (V. ö. 1. ábra)
Meg kell jegyezni, hogy azokban az országokban, ahol 18 éves korig vagy tovább tart a tankötelezettség (Németország, Belgium, Kanada, Lengyelország), nem a nappali iskolába járást írják elő kötelezően, hanem valamilyen nappali- vagy felnőttképzésben való részvételt.
Az OECD figyelemmel kíséri a tényleges beiskolázottságot, ami a tankötelezettség érvényesítésének és a tanuláshoz való jognak jobb mutatója. 5 éves kortól kötelező az intézményes nevelés-oktatás Kanadában, Hollandiában, Lengyelországban, Új-Zélandon, az Egyesült Királyságban és az 1993-as közoktatási törvény szerint Magyarországon. Négy éves kortól tekintik kötelezőnek az intézményes nevelést Luxemburgban, Mexikóban és Svájcban.
Magyarország egyedülálló lenne a 3 éves kortól „kötelező” óvodai neveléssel, viszont a magas szintű óvodai ellátás biztosítása minden gyermek számára nagyon is kívánatos cél lehet! A 2011. évi köznevelési törvény megfogalmazása, miszerint az intézményes óvodai foglalkozás alól az kaphat felmentést, akinek a megfelelő fejlesztése biztosított, remélhetőleg meghallgatásra talál azon füleknél, akiknek a magas szintű, a gyermekek helyzetéhez és szükségleteihez igazodó ellátás biztosítása a feladatuk (legyenek bár önkormányzatok vagy az őket feladatuk ellátásban kötelezően támogató kormányzat).
A teljeskörű beiskolázás évei az OECD tagállamokban
A tanuláshoz való alapjog érvényesülését jobban kifejezi az az az indikátor, amelyik megmutatja, hogy ténylegesen hány évet töltenek a gyermekek, illetve fiatalok az iskolarendszerben. Ehhez az OECD azt az indikátort használja, amelyik megmutatja, hogy hány éven át iskolázzák majdnem teljeskörűen a gyerekeket, fiatalokat.
A 2. ábra azt mutatja meg, hogy ténylegesen hány évet töltenek intézményes nevelésben, oktatásban a gyermekek, fiatalok, függetlenül a tankötelezettség belépési és kilépési korhatárától. Ez a mutató erősen eltér a tankötelezettségi határoktól, amennyiben kitűnik, hogy számos országban, ahol egyébként 10 vagy kevesebb éven át tart a tankötelezettség, a tanulók több mint 90%-a legalább 13-14 évig jár iskolába vagy óvodába és iskolába.
Például Svédországban, ahol 7 éves korban kezdődik a tankötelezettség és 16 éves korig tart, egy-egy korosztálynak több mint 90%-a 3 éves korától 18 éves koráig intézményes nevelésben-oktatásban vesz részt. Franciaországban, ahol 6 éves kor a tankötelezettség alsó határa, 3 éves kortól teljeskörű vagy csaknem teljeskörű az óvodai részvétel (ami arra mutat, hogy az ellátás is biztosított), de csak 16 éves korig jár a népesség több mint 90% iskolába. Csehországban, ahol 6 és 15 éves kor között tankötelezettek az állampolgárok, 5 és 17 éves kor között több mint 90% részesül intézményes nevelésben, oktatásban.
Nagyításért kattintson az ábrára!
Másik oldalról viszont az is látható, hogy vannak olyan országok – köztük Magyarország, Portugália, Izrael – amelyekben a tankötelezettség felső határa alatt a tanulók több mint 10%-a lemorzsolódik. Tehát a 18 éves korig tartó tankötelezettség csak írott malaszt maradt, így leszállítása 16 éves korra tekinthető akár a realitásokkal való szembenézésnek is. DE – hangsúlyozzuk – csak akkor, ha egyúttal eredményes erőfeszítések történnek a tanulás és a tanítás minőségének javítására, a rendelkezésre álló évek jobb kihasználására, és a jelenleginél több tanuló benntartására az iskolarendszerben egészen az érettségiig. Tévedés azt hinni – mivel a számok is az ellenkezőjét bizonyítják –, hogy az alacsony iskolázottságú munkaerő képes megteremteni azt a hozzáadott értéket, amely a gazdaságot jelenlegi állapotából kimozdítja.
