Iskola

Novák Katalin: "Meg kell teremteni azokat a körülményeket, amelyek a pedagógusokat a közösség nagyrabecsült tagjaivá teszik"

A jó iskola csak a tanár-szülő-gyermek harmonikus hármasával lehet teljes - mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap Szigetszentmiklóson, a Temesvári Utcai Általános Iskola tanévnyitó és épületátadó ünnepségén.

Az államfő kiemelte: hálásak lehetünk azért, mert békében kezdődhet az új tanév, a szülők szabadságban nevelhetik a gyermekeiket, vannak elkötelezett nevelők, pedagógiai szakemberek, fejlődnek az iskolák és egyre több tudás birtokába kerülhetnek gyermekeink.

Novák Katalin azt mondta, hogy két házi feladata van Magyarországnak: az egyik a pedagógusok helyzetére, a másik az iskolákat bevenni akaró, és azokat eszközként használni szándékozó ideológiákra vonatkozik.

A köztársasági elnök elmondta: Szigetszentmiklóson egy új, jól felszerelt, több mint négyszáz gyermek oktatására kész iskolában kezdődhet az új iskolai év, s hálát adhatunk azért, hogy Magyarország több mint ötezer iskolájában békében kezdődik a 2023/2024-es tanév.

Emlékeztetett: az elmúlt öt évben országszerte több mint 4500 óvodai, iskolai fejlesztés indult el, erre évtizedek óta nem volt példa Magyarországon.

Mindannyian azt szeretnénk, hogy gyermekeink jó iskolákba járhassanak - hangsúlyozta Novák Katalin, kiemelve: ez nemzeti érdek.

Mint mondta, a jó iskola több, mint szép épület, jól felszerelt tantermek, a jó iskola nem csak tégla és malter. A jó iskola emberekből épül - mutatott rá a köztársasági elnök, hozzátéve: a jó iskola elhivatott, hazájukat ismerő és szerető tanárokból, pedagógiai szakemberekből, felelősségteljes vezetőkből, elkötelezett segítőkből, együttműködő, a gyermekeikért felelősséget vállalni kész szülőkből, nagyszülőkből és kíváncsi, a világra és egymásra nyitott gyermekekből áll.

Novák Katalin a pedagógusok helyzetéről

A pedagógusok helyzetéről elmondta: Magyarországon meg kell teremteni azokat a körülményeket, amelyek a pedagógusokat a közösség elismert, nagyra becsült tagjaivá teszik, biztosítani kell számukra a polgári élet anyagi feltételeit.

"Az iskola nem lehet eszköze semmiféle ideológiának"

Az iskolákat kívülről fenyegető veszélyről azt mondta, hogy egyre többen eszközként tekintenek az iskolára és ellenségként a szülőkre. Felhívta a figyelmet arra a folyamatra, amely már kikezdte vallási identitásunkat, a nemzet és a család kereteinek bomlasztásán munkálkodik.
Novák Katalin azt hangsúlyozta, hogy az iskola nem lehet eszköze semmilyen ideológiának, meg kell védeni a szülői jogokat, hogy ők dönthessenek arról, hogyan nevelik gyermekeiket.

Ez is érdekelhet: Orbán Viktor bölcsességei kerültek fel egy frissen átadott gimnázium falára

A köztársasági elnök felidézte, hogy tíz napja Beregszászon járt, ahol Reményik Sándor költő sorait a kárpátaljai gyerekek bátor hangja tette élővé. Mint mondta, felhívássá vált, mindannyiunkhoz szólt az a sor, hogy "ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!"
Az évnyitó ünnepségen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a résztvevőket Pálos Annamária tankerületi igazgató is köszöntötte.

Forrás: MTI 2023. szeptember 3.
Fotó: Szigetszentmiklós, 2023. szeptember 3. Novák Katalin köztársasági elnök (b4), Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b3), Bóna Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b2) és Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára (b1) a Temesvári Utcai Általános Iskola tanévnyitó és épületátadó ünnepségén Szigetszentmiklóson 2023. szeptember 3-án. Az új, jól felszerelt iskola több mint négyszáz gyermek oktatására alkalmas. MTI/Bruzák Noémi

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás