Szülő- és gyereknevelés

TESTVÉRHARC A GYEREKEK KÖZÖTT: HA ÍGY SEGÍTESZ NEKIK, ABBÓL FELNŐTTKÉNT IS PROFITÁLNAK

Ha egynél több gyereked van, nagy eséllyel már te is voltál szemtanúja testvérharcoknak. Néhány ilyen alkalom még nem ad okot aggodalomra, a legjobb testvérek között is vannak súrlódások.

Egy kis belátással és türelemmel azonban sokkal békésebb kapcsolatot tudtok kialakítani a testvérek között. Ha sikerül korán kialakítani a jó kapcsolatot, a gyerekek megtanulják, hogy hogyan kezeljék a testvérükkel való konfliktusokat, így a harc és a rivalizálás minimalizálható, a kapcsolatuk pedig tovább erősödik.

Mindenekelőtt próbáld meg megérteni, hogy mi áll a konfliktusok mögött. Minden csatát más vált ki, lehet ez a házimunka felosztása vagy a gyerekek személyiségbeli különbségei. Van, hogy az egyikük úgy érzi, a szülei rendszeresen kedveznek a másik gyereknek, a másik pedig úgy érezheti, kevesebbet ér a szava, mert fiatalabb. Míg az egyik a csendesebb, nyugodtabb dolgokat szereti, addig a másiknak lételeme a pörgés és a kaland.

Így kezeld a testvérharcot

Bármi is legyen a kiváltó ok, fontos, hogy szülőként mindent megtegyünk a testvérek közti jó kapcsolat elősegítése érdekében, és ügyeljünk arra, hogy a konfliktus ne menjen a kapcsolatuk rovására. Oké, könnyű azt mondani. De mi mindent tehetünk annak érdekében, hogy a nézeteltérések ellenére jó viszony legyen a gyerekeink között?

A cikk teljes egészében a divany.hu oldalán olvasható.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás