Szülő- és gyereknevelés

Nem jó, ha mindig, mindent megengedünk gyerekeinknek – 6 példa a „nem” személyiségformáló hatására

Sok szülő kerül olyan helyzetbe, hogy nem képes "nem"-et mondani gyermekének. Ez azért van, mert túlzó társadalomban élünk, és minden eddiginél elfoglaltabbak vagyunk, rengeteg dolog zajlik párhuzamosan életükben. Ezen kívül sok édesanya és édesapa szeretne gyermeke legjobb barátja lenni, és mint tudjuk, a legjobb barátok nagyon ritkán mondanak nemet. Szülőként gyermekeink kívánságainak elutasítása döntő szerepet játszhat abban, hogy erős személyiségjegyek alakuljanak ki bennük.

A határok meghúzása így jelentős előnyökkel járhat gyermekeink számára.

 

1. Ha megértik a tiltás jelentőségét, fegyelmezettebbé válnak.

A „nem” szó kimondása a leggyakoribb, amikor korlátokat akarunk szabni a gyerekeknek. Ezzel tudatjuk velük ugyanis, hogy mely határokon belül kell maradniuk, valamint azt is, hogyha megszegik őket, akkor annak következményei lesznek. Ezáltal felelősséget fognak érezni tetteikért.

Mielőtt "nem"-et mondanál, érdemes átgondolnod, mérlegelned, mert a gyerekek bizony harc nélkül nem fogadják el az elutasítást.

Fontos megjegyezni azt is, hogy jobban megértik a tiltás jelentőségét és fegyelmezettebbé is válnak, ha nem kapnak folyamatosan elutasítást. Előbb-utóbb rájönnek arra is, hogy nem kaphatnak meg mindent, amit és amikor csak akarnak.  Ez a legfontosabb, mert ha idősebbek lesznek, meg fogják érteni, hogy a világ is így működik. Be kell tartani bizonyos szabályokat, és a határokon belül kell játszani, ha sikeresek szeretnének lenni.

2. Segít az önbecsülésük építésében.

Annak ellenére, hogy sokan gondolják az ellenkezőjét, Dr. Walsh azt mondja, hogy nem segítünk gyermekeinknek az önbecsülés kialakításában, ha folyamatosan és mindent megengedünk nekik, korlátok nélkül. Természetesen bátorítanunk kell őket, hogy önállóan tegyenek meg dolgokat, de ez azt is jelenti, hogy néha nemet kell mondanunk nekik.

Az elején csalódást és szomorúságot fognak érezni, de aztán megpróbálnak majd más lehetőséget keresni problémájukra, és rá fognak jönni, hogy mindenre van megoldás.

3. Képesek lesznek különbséget tenni vágyaik és igényeik között.

A gyerekek nagyon könnyen izgalomba jönnek, ha a reklámokban új játékokat látnak. Ilyenkor természetesen megkérik szüleiket, hogy vásárolják meg nekik ezeket, azzal érvelve, hogy legtöbb barátjuknak már van ilyen. Fontos megértetnünk velük, hogy valójában nincs szükségük az adott játékra, és hogy vannak más csodálatos dolgaik, amelyekkel játszhatnak.

Megmagyarázhatjuk nekik azt is, hogy a játékok nem fogják őket boldogabbá tenni, de ha mégis, ez az érzés csak néhány napig fog tartani, amíg egy még újabb játék meg nem jelenik. Ez segíthet megértetni velük, hogy a szükség és az igény nem ugyanaz.

4. Türelmesebbek lesznek.

Szakértők szerint a kielégítés késleltetése elengedhetetlen a sikerhez. Mindannyian megtanuljuk ezáltal, hogy keményen kell dolgoznunk céljaink elérése érdekében. Ezt a leckét már egészen kiskoruktól kezdve el kell kezdeni a gyermekeknél, mert ha mindenre „igent” mondunk, akkor türelmetlenné válnak, amikor nem kapják meg azt, amit és amikor akarnak.

Irreális elvárásokkal fognak felnőni, hogy mindenki az ő akaratuk szerint cselekszik. Például, amikor gyermeked a nap közepén desszertet kér tőled, nyugodtan válaszolhatod, hogy a vacsora utánig várnia kell vele. Ugyan csalódni fog abban a pillanatban, de nagyon boldog lesz, amikor végre eljön az ideje, és kézbe kapja desszertjét.

5. Ne engedjünk, ha gyerekük sírni vagy könyörögni kezd.

A legtöbb gyerek, ha visszautasítást kap, panaszkodni, sőt, gyakran sírni vagy sikítani kezd. Néha a szülők nem tudják kezelni ezt a pszichés stresszt és nyomást, ezért engednek. Az engedés idővel mintává válik majd, és a gyerek pontosan tudni fogja, hogy hiába mondasz először nemet, majd meggondolod magad, ha hisztizni kezd. Ez a fegyelem hiányát jelenti mind a szülők, mind a gyerekek esetében.

Ha azonban gyermeked szokatlanul dühösnek és csalódottnak tűnik, akkor fontos, hogy megbeszéljétek ezt vele. Ha ésszerű, amit kér, gondolkozz el azon, hogy változtass véleményeden. Fontos, hogy fegyelmet taníts gyermekednek, de neked is képesnek kell lenned meghallgatni az ő igényeit.

6. A nem-mondásnak hatékonyabb módjai is vannak, mint a „nem” szó használata.

Ha határozottan használod a „nem” szót, bármilyen magyarázat nélkül, akkor gyermeked – nagy valószínűséggel – neheztelni fog rád. Érdemes alternatív kifejezésekkel elmagyarázni neki, miért nem kaphatja meg azt, amit akar. Például, ha folyamatosan cukorkák után kutat, ahelyett, hogy nemet mondanál rá, ajánlj fel neki más, sokkal egészségesebb desszertet, elmagyarázva, hogy a cukorkák tönkre teszik a fogait.

Dr. Walsh szerint fontos, hogy ne dühös hangnemben beszéljünk ilyenkor a gyerekekkel, ugyanis sokkal szívesebben követik az udvarias korrekciót, mint a dühös parancsot. A szülőknek azt sem szabad elfelejteniük, hogy megdicsérjék, köszönetet mondanak gyermekeiknek, amikor azok betartják a szabályokat, kéréseket. A pozitív megerősítés ugyanolyan fontos fegyelmük és önbecsülésük építésében.

Nehezen mondasz nemet gyerekednek? Hogyan reagálnak, amikor nemet mondasz nekik, és hogyan indokolod nekik döntéseidet?

 

A cikk és a képek forrása: brightside.me

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás