Szülő- és gyereknevelés

Dr. Vekerdy Tamás szerint kegyetlenség ennyi tananyagot a gyerekeinkbe erőszakolni

Keményen fogalmazott a népszerű pszichológus egy televíziós interjúban. Vekerdy szerint még jó indulattal is csak azt mondhatjuk, ennyi tananyagot dilettantizmus ráerőltetni a diákokra. Szerinte a tanárokat gúzsba kötötték, mert rengeteg baromságot terheltek rájuk, és így várják el tőlük, hogy teljesítsenek.

“Ez az óraszám embertelenség. Ha rosszindulatúan közelítjük meg a dolgot, akkor azt mondhatjuk, azért van ez így, hogy a diák ne érjen rá semmire, ne tudjon gondolkodni, szokja meg korán a “rabszolgalétet”. Ilyen mennyiségű tananyagot tulajdonképpen a felejtésnek tanulnak. A kevés, de jól rendszerezett információ maradandó, a rendszer nélküli, hatalmas tananyag azonban dezorientál, és jó része a felejtés homályába vész.”
– mondta a pszichológus.

“A finnek úgy tudtak felemelkedni, hogy az egész országban egyformák az iskoláik. Mind jól felszerelt, jól kiépített, és ami még fontosabb: valamennyiben jól felkészült tanárok dolgoznak. Ez kulcsfontosságú egy nemzet felemelkedésében. Ha az oktatásból elvesszük a pénzt, akkor a nemzetet pusztítjuk”
– tette hozzá.

Dr. Vekerdy Tamás véleménye szerint a tanárok a rájuk kivetett plusz adminisztratív terhek miatt kevesebbet tudnak foglalkozni a gyerekekkel, holott ez kellene legyen a legfontosabb feladatuk.

“A kötelező portfólió írás ostobaság, senki sem olvassa ezeket végig. Csak arra jó, hogy a tanár ne érjen rá mással foglalkozni. Mindenki tudja, hogy a jövőben két dolog lesz igazán fontos: a kreativitás, és a kritikus gondolkodás. Utóbbit nagyon nem szeretik nálunk” – mondta a szakember.
A pszichológus szerint nem a jó tanulók fogják előrébb mozdítani a világot. Megjegyezte: a rendszer hibái miatt a szülőknek cinkosnak kell lenniük. “Negyven példát hozott haza a gyerek péntek délután? A szülő majd megírja a tanárnak, hogy családi okok miatt nem tudta megoldani mindet. És ezzel a szülő igazat fog írni”. – zárta gondolatait Vekerdy.

A cikk forrása: ketkes.com
A nyitókép: Dr. Vekerdy Tamás emlékoldal

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás