Szülő- és gyereknevelés

A jó nevelés 6 titka – a Harvard szakértői szerint

Minden szülő azt akarja, hogy gyermekeiből jobb emberek váljanak, mint ők maguk. Alább hat tanács a Harvard akadémikusaitól, hogyan neveld gyermekeid kedvessé, felelősségteljessé és együtt érzővé.

1. Tanítsd meg gyermekednek, hogyan kontrollálja érzelmeit

A harag, a szomorúság és a csalódás megélése a felnőttekre éppúgy hat, mint gyermekeikre. Érdemes azonban megtanítanunk, hogyan kell megbirkózni a negatív érzelmekkel, és srácaink hogyan ne pazaroljanak rájuk túl sok energiát. Amikor gyermeked nyugodt, mutasd meg neki a következő trükköt: először lélegezzen be mélyen az orrán keresztül, majd a száján keresztül fújja ki, miközben elszámol ötig. Ha látod, hogy gyermeked valamivel foglalatoskodik, emlékeztesd őt erre a három lépésre, és gyakoroljatok együtt.

2. Beszéljetek arról, hogy fontos felelősséget vállalni tetteinkért

Anya és apa azok a példaképek, akiket a gyerekek igyekeznek utánozni és rájuk hasonlítani. Beszélgessetek az erkölcsről és arról, hogyan segítsünk egymásnak és hogyan törődjünk a minket körülvevő világgal. Magyarázd el, mit jelent felelősséget vállalni tetteinkért. És ami a legfontosabb - ne felejtsd el saját mondataiddal összhangban viselkedni, és bátorítani gyermekeidet jó cselekedetekre.

3. Tanítsd gyermeked együttérzésre és hogy segítsen a gyengéknek

Nagyon fontos, hogy gyermeked képes legyen együttérzést tanúsítani nemcsak szerettei és barátai iránt, hanem mindenki iránt, aki segítségre szorul. Kérd meg, hogy képzelje el, mit érezne, ha ő lenne az új gyerek az osztályban. De beszéljetek velük univerzálisabb problémákról is: Mit tehetnénk azokért a gyerekekért, akiknek nincs mit enniük? Mi van azokkal, akiknek nincs otthonuk? A szülő sokat tehet annak érdekében, hogy gyermeke fejlessze társadalmi felelősségvállalását is.

4. Tanítsd meg gyermekedet hálásnak lenni
Fontos, hogy gyermeked soha ne legyen szégyenlős ahhoz, hogy elismerje hálás valamiért vagy valakiért. Kezdjétek apróságokkal. Például kérd meg őket, hogy öleljék meg és köszönjék meg nagymamájuknak az ízletes finomságokat, amelyeket nekik készített; emlékeztesd őket, hogy mindig mondjanak köszönetet, amikor szükséges, és köszönjenek meg nektek, szülőknek is mindent, amit értük tesztek. Kutatások kimutatták, hogy azok az emberek, akik nem riadnak vissza attól, hogy kifejezzék hálájukat, boldogabbak és egészségesebbek, mint azok, akik ezt nem teszik meg.

5. Tanítsd meg nekik, mi a jó viselkedés, és hogy mik azok az értékek, amiket fontosnak tartotok

A szülők többsége némileg áhítattal tekint gyermekei sikereire az iskolában vagy a sport területén. Miért ne tennénk ugyanezt, ha részükről etikus viselkedést tapasztalunk? Fontos, hogy egyértelműen határozd meg saját családod értékeit, és győződj meg arról, hogy gyermeked is ragaszkodik hozzájuk szóban és tettben egyaránt. Tisztelettel viselkedik? Betartják az ígéreteiket? Hogyan viselkednek társaikkal vagy azokkal, akik felbosszantották őket? Ne felejtsd el, te vagy a minta gyermekeid számára.

6. Töltsetek együtt több időt

Ha a gyermekeddel folytatott kommunikáció csak a fegyelemről szól, akkor az nem sok jóval kecsegtet. Próbálj bizalmi kapcsolatot kialakítani gyermekeiddel. Csevegj velük, játssz velük, töltsetek együtt minél több időt, kiránduljatok valahová, és persze soha ne felejtsd el megmutatni nekik, mennyire szereted őket. Mindez segít nekik, hogy kedves, őszinte egyéniséggé váljanak, akik megértik, mi a szeretet és a tisztelet, és képesek is megosztani ezeket az érzéseket a körülöttük lévőkel.

 

A cikk és a képek forrása: Brightside.me 

Az Illustrációt by Dinara Galieva for Bright Side
Based on materials from mcc.gse.harvard.edu

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás