Szülő- és gyereknevelés

25 zseniális Albert Einstein idézet, ami mindenki számára tanulságos lehet

Albert Einstein egyértelműen nyomot hagyott a világban forradalmi fizikai elméleteivel és lenyűgöző tudományos munkájával. A fizikus több ezer dokumentumot hagyott hátra, többek közt magánleveleket is, amelyekből megtudhatjuk, mit gondolt az atombombáról, Istenről vagy éppen a házasságtörésről.

Albert Einstein gondolatai

Abban mindenki egyetért, hogy Einstein igazi zseni volt, és sokan kíváncsiak lennének rá, mi lehetett a csodálatos elme zsenialitásának titka. Sok kutató azon a véleményen van, hogy csak egy igazán különleges elmében születhetett meg a relativitás elméletének gondolata, valamint más olyan nagyszerű gondolatok, amik a modern fizika alapját képezik. Míg Einstein szaktudását senki nem vonja kétségbe, arról már kevesebben tudnak, hogy bölcsessége a fizika határain túlra is kiterjedt.

Az alábbiakban megosztjuk a csodálatos fizikus 25 gondolatát, amelyek arról tanúskodnak, mennyire jól ismerte Einstein az emberi természetet.

1. Mindenki egy zseni. De ha egy halat az alapján ítélünk meg, hogy milyen jól tud fára mászni, akkor az egész életét úgy fogja leélni, hogy ostobának hiszi magát.

2. Ha az emberek csak azért jók, mert félnek a büntetéstől és várják a jutalmat, akkor tényleg sajnálatra méltóak vagyunk.

3. Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.

4. Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.

5. Ha az életben elérhető sikert A-nak vesszük, akkor A=X+Y+Z. X a munka, Y a játék, Z pedig, hogy befogod a szád.

6. A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot.

7. Aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi új dolgot.

8. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat.

9. Az igazi oktatás az, ami megmarad, miután elfelejtetted mindazt, amit az iskolában tanítottak.

10. A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos.

11. Amit nem tudsz egyszerűen elmagyarázni, azt nem is érted egészen.

12. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, mintha csak egy perc lenne. Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Ez a relativitás.

13. Én mindenkivel egyformán beszélek, a szemetessel ugyanúgy, mint az egyetem elnökével.

14. Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.

15. A boldog ember túlságosan elégedett a jelennel ahhoz, hogy küzdjön a múlttal.

16. A hatalom mindig vonzza azokat az embereket, akikben kevés a moralitás.

17. Soha ne tégy semmit a lelkiismereted ellenére, még akkor sem, ha a helyzet megköveteli.

18. Minden vallás ugyanannak a fának egy-egy ága.

19. Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem csoda. Vagy pedig abban, hogy a világon minden csoda.

20. Az okos emberek megoldják a problémákat, a zsenik pedig megelőzik őket.

21. Az ember értékét az kéne, hogy meghatározza, amit nyújtani tud, nem az, amit el tud érni. Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes!

22. Félek attól a naptól, amikor a technológia fontosabb lesz, mint az emberi kapcsolatok. A világon lesz egy generációnyi idióta.

23. Amit magadért teszel, veled együtt eltűnik, de amit másokért teszel, örökké megmarad.

24. A szerelem jobb tanár, mint a kötelesség.

25. A véletlen Isten eszköze, hogy névtelen maradjon. Ne feledd: semmi sem történik véletlenül.

A cikk és a kép forrása: filantropikum.com

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás