Iskola

Aggasztó eredményeket mutat a hazai középiskolások körében végzett kutatás

Az UNICEF Magyarország széleskörű felmérést végzett a Magyar Suzuki Zrt. támogatásával a magyar középiskolás gyerekek körében, iskolai zaklatással, az erőszak elterjedtségének mértékével és működésmódjával kapcsolatban. A kutatás aggasztó eredményeket mutat.


A megkérdezettek 66 százaléka arról számolt be, hogy tanulmányai során rendszeresen éri vagy érte fizikai, lelki vagy verbális erőszak, az esetek csaknem felében napi szinten. A gyakori ismétlődés különösen a fizikai erőszak esetében, az iskolatípusok közül pedig a szakképző iskolákban és az általános iskolákban jellemzőbb. A magyar tizenévesek 85 százaléka már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást.

Elmondásuk szerint ez legtöbbször az osztályteremben történik, de sajnos sokszor itt nem áll meg, gyakran az online térben is folytatódik személyes üzenetek formájában vagy a közösségi médiában. A bántalmazási esetek kimagasló többségében az osztálytársak az elkövetők, de előfordul, hogy az iskolai közösség más tagjai, esetenként a tanárok is részt vesznek a bántalmazásban (21%).

Mi történik ilyenkor?

A fizikai erőszakon túl a lelki bántalmazási formák is gyakoriak, mint például egy közös programból való kizárás, teljes kiközösítés vagy a verbális agresszió. Minden második iskolában bántalmazott gyerek zaklatása az online térben is folytatódik, az esetek 58 százalékánál a zaklató egy osztálytárs. Az online térben zajló megalázás, gúnyolódás a lányok körében elterjedtebb, mint a fiúknál és az sem ritka (23%), hogy a bántalmazott nem is ismeri vagy nem tudja beazonosítani az elkövetőt.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az UNICEF Magyarország megbízásából 2022 őszén országos online felmérést készített 12 és 20 év közötti magyar fiatalok körében, akiknek az egész iskolai életútjukra kellett reflektálni az úgynevezett bullying, iskolai zaklatás, erőszak elterjedtségének, működésmódjának vizsgálata céljából. Az 1000 fős minta iskola és településtípus szerinti sokszínűsége biztosítja, hogy az eredmények jól tükrözik a magyar középiskolások véleményét és tapasztalatát.

A felmérés eredményei alapján az iskolai zaklatásban érintettek fele kisiskolásként, 6 és 10 éves kora között tapasztalt először bántalmazást az iskolában. A válaszadók közül csak minden ötödik fiatal állítja, hogy osztályközösségében nem ismer sem bántalmazottat, sem bántalmazót. Ők a szerencsésebbek. Elgondolkodtató azonban, hogy a válaszadók csupán kétharmada ítéli el az iskolai és online zaklatás minden változatát, ugyanakkor minden harmadik bántalmazott gyerekkel előfordult már, hogy a napi szintű iskolai zaklatás miatt nem ment be az óráira.

A segítségkérés az eredmények szerint az esetek körülbelül felében hatékony, és érdemi változást idéz elő. Legtöbben először a szülőkhöz, osztályfőnökhöz és az osztálytársakhoz fordulnak, akiknek köszönhetően javul is helyzetük. A válaszadók negyede azonban úgy érzi, hogy senkivel nem tudja megosztani a problémáját.

„A szülők fokozott figyelme mellett a pedagógusoknak is kiemelkedően fontos szerepük van a bullying megelőzésében és kezelésében. Megfelelő eszközök ismeretében sokat tehetnek azért, hogy megelőzzék az osztályukban kialakuló zaklatást, ezért is fontos a jól képzett pedagógus bizalmi viszonya és párbeszédre való nyitottsága a gyerekekkel és a szülőkkel” – mondja Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatója.

A gyermekvédelmi szervezet fő célja a szülők és pedagógusok figyelmének felhívása a téma fontosságára és a probléma súlyosságára, a segítségnyújtás, valamint az érintett gyerekek támogatása.

A bántalmazásban érintett gyerekek számára az UNICEF Magyarország kifejlesztette HelpApp nevű applikációját, amely lehetőséget biztosít az áldozat, vagy a szemlélő számára ahhoz, hogy szakemberek támogatását vegye igénybe vagy akár egy kattintással segítséget kérjen.

További tartalmak, fontos tudnivalók és hasznos tanácsok találhatók a szervezet weboldalán a bántalmazás működésmódjáról és annak felismeréséről, megelőzéséről szülőknek, pedagógusoknak és gyerekeknek:

Gyermekvédelmi kisokos: Gyermekvédelmi kisokos a bántalmazás ellen – UNICEF

KiberKresz: KIBER KRESZ az online bántalmazás ellen – UNICEF

„Számomra anyaként is különösen fontos témát vizsgáltunk. Aggasztó, hogy a kortárs bántalmazás Magyarországon is ilyen súlyos problémát jelent, ráadásul már ilyen kicsi korban megjelenik. A számok sokkolóak és mindenképpen jelzik a helyzet komolyságát, de a megoldásokról is beszélnünk kell. Az UNICEF Magyarország mobilapplikációja és edukációs anyagai sokat segíthetnek az érintetteknek és kiemelt célunk a szakmai párbeszéd fenntartása is” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás