„Téged fogadtalak örökbe, szeretni foglak örökre”
„Mi csak egy egyszerű szülőpár vagyunk, akik gyereket szerettek volna. Nem vagyunk mások, nem vagyunk szuperhősök, csak így alakult az életünk” – mondja magáról Patrícia és Ferenc a 24.hu-nak, akik két gyereket fogadtak örökbe, a kisebbik egy roma származású kislány.
A fotó csak illusztráció.
Patríciáék még az „iWiW fénykorában” találkoztak, akkor mindketten harmincas éveiket taposták, és ahogy telt-múlt az idő, és erősödött a kapcsolatuk, szerettek volna gyereket. Eleinte vér szerinti gyereket terveztek, ami nem jött össze, majd orvosi úton is próbálkoztak, ám a lombik sem sikerült. Ezután döntöttek úgy, hogy örökbe fogadnak.
Ferenc szoftverfejlesztéssel foglalkozik, míg Patrícia korábban kommunikációs szakemberként dolgozott egy multinál.
„Egyik nap még a multinál ültem és vertem a laptop billentyűzetét, másnap lett egy kétéves gyerekem. Azt sem tudtam, mit csinál egy ekkora gyerek" - idézi fel a kezdeteket az apuka. "Emlékszem, elkezdtük tanulni a színeket, pedig nem kellett volna még, egyáltalán nem ott tartottunk" - meséli a fiatalember.
Gergő, a nagyobbik gyerek nagyon el volt maradva a korához képest, amikor hozzájuk került, egyáltalán nem beszélt, illetve a mozgása, a kognitív képességei is fejletlenek voltak, a beszédértése pedig egy 8 hónapos gyerekének felelt meg. Az anyuka nem hagyta annyiban a dolgot, és elkezdett komolyan utánajárni, miért viselkedik úgy a Gergő, ahogy. Rengeteget beszélgetett szakemberekkel, majd apránként összeállt számára a mozaik. „Aki már nagyobbacskán fogad örökbe, annak sok eszközzel kell rendelkeznie ahhoz, hogy »kisimogassa« a gyerekből azokat a fájdalmakat, amiket nem ő okozott.”
A pár származási megkötés nélkül vágott bele az örökbefogadásba, ami ma Magyarországon egy kényes dolog, ugyanis törvényesen nem lehet származást nyilvántartani. Hivatalosan tehát nincs roma gyerek a rendszerben, de a származás egyébként is nagyon kevés esetben kategorizálható egyértelműen.
Csenge roma származású, ami nem titok, de nem is téma a családban. Az óvodában semmi gondot nem jelentett sem az örökbefogadás, sem a származás kérdése, az iskolai beilleszkedés ellenben már nagyobb falatnak bizonyult - alapvetően egyik intézményben sem kaptak negatív visszajelzést a szülők.
Ellenkezőleg, Patríciáék olykor furcsállják is, hogy szinte hősként kezelik őket.
"Mi csak egy egyszerű szülőpár vagyunk, akik gyereket szerettek volna. Nem vagyunk mások, nem vagyunk szuperhősök, csak így alakult az életünk. Ettől mi boldogok tudunk lenni és nekünk ez így jó" - mondják.
Sokaktól hallották, hogy „mi ezt nem tudnánk csinálni”, vagy „az én férjem nem akarna belemenni ilyesmibe”. Erre Patrícia mindig azt szokta felelni, hogy amíg valaki nem járta végig azt az utat, amit ők, addig nem tudják, ez valóban így van-e. „Nálunk sem az történt, hogy egyik nap felkeltünk, és azt mondtuk, mostantól örökbe fogunk fogadni. Ennek volt egy iszonyú hosszú útja. Ez a mi életünk, és sokaknak ugyanilyen az élete. Ez normális. Ez nem egy furcsa vagy különleges dolog. Én nem szeretem a tabukat, elhallgatásokat, titkokat. Tudjunk erről is beszélni. Akkor sokkal egészségesebb lesz az emberek lelke".
A cikk teljes terjedelemben a 24.hu-n olvasható, ahol megtudhatjuk, hogy milyen kihívásokkal és örömökkel jár két örökbefogadott gyermek nevelése, Adrián Zoltán meghitt és őszinte képein keresztül betekintést nyerhetünk a család mindennapi életébe.
Az eredeti cikkben megszólal "A Nap és a Hold gyermekei" című, hiánypótlónak számító könyv szerzője is - a kötet a roma gyerekek örökbefogadásának kérdését járja körül.
A kezdőfotó csak illusztráció, forrás: GettyImages
