Szülő- és gyereknevelés

Miért túlterheltek a mai gyerekek?

Ma azt látjuk, hogy a gyerekek rosszkedvűek és fáradtak. Mi ennek az oka? Hogyan lehet ezen a helyzeten változtatni?


A gyerekek túlterheltek

A gyerekek túlterheltsége jól mutatja a társadalom utóbbi években bekövetkezett változásait. A technika gyors fejlődése és a felgyorsult életritmus már az általános iskolás gyerekekre is hatással van. Ennek oka, hogy a szülők is megváltoztak, ők is túlterheltek, és a gyerekek ebbe a rohanó életritmusba kényszerülnek.

Ebben a rohanó világban csupán kevés idő jut a közös programokra és a meghitt beszélgetésekre a családokban. A hétköznapok csupán a munkáról és a tanulásról szólnak, miközben a családok a hétvégékre pedig sok esetben túl sok programot szerveznek, hiszen igyekeznek mindent bepótolni. Azonban a túl sok program sem jó.

Játszani nem marad idő

A túlterheltség miatt a gyerekek nem tudnak unatkozni, megterhelő számukra a teljesítménycentrikusság, hiszen meg akarnak felelni a szülői elvárásoknak. A szülők a kiváló iskolai eredmények érdekében minden percét megszervezik a gyermeknek, különórákkal, szakkörökkel, tehetséggondozással, korrepetálással, nyelvórákkal és edzésekkel teszik tele a gyerekek napirendjét.

A jelenségnek számos oka lehet, például előfordulhat, hogy a gyerek felügyeletét így oldja meg a szülő, vagy úgy gondolja, hogy ezekre a szabadidős elfoglaltságokra feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a gyerek értelmesen töltse el ezt az időt. További ok lehet, hogy a szülő a gyereken kéri számon a saját magával szemben állított elvárásokat, és szeretné, ha a gyermek jobban boldogulna majd az életben, mint ő.

Természetesen érthető a szülők hozzáállása, hiszen jót szeretnének a gyermeküknek, de közben a kötetlen játékra fordítható időt veszik el, pedig erre nagy szükség lenne az egészséges fejlődés érdekében. 

Honnan lehet tudni, hogy a gyerek túlterhelt?

Számos jele van annak, ha megszűnik az egyensúly az elvárások és a teherbírás között. Például, ha a gyerek mindig szomorú és fáradt vagy ha ideges és nagyon energikus. További jele lehet a túlterheltségnek, ha állandóan elkésik a gyerek a különórákról, edzésekről, vagy a délutáni elfoglaltságok miatt nem tudja elkészíteni a leckét. Mindemellett jelentkezhet szorongás, betegség és alvászavar. 

Ezzel a felgyorsult életritmussal nemcsak az a baj, hogy a gyerekek túlterheltek, hanem az is, hogy nem tudják megélni a pillanatokat, hiszen nincs rá idejük. Lefárasztja a gyerekek idegrendszerét, hogy túl gyorsan pörög minden. Ennek következtében kiégnek, már semmi sem izgalmas számukra, vagy pedig fokozott ingerkeresők lesznek, azaz néhány perc után már minden unalmassá válik számukra, és valami újra vágynak.

A szülőknek tudomásul kell venniük, hogy a gyerekek nem állnak készen ugyanazokra a kihívásokra, amelyekre a felnőttek. Szóval nem szabad elvárni tőlük, hogy felnőttként viselkedjenek a mindennapokban, hiszen így nem lesz idejük igazán gyereknek lenni, megélni a gyerekkort. Ez pedig azt eredményezi, hogy az egyensúly felborul, és kitolódik a felnőtté válás.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás