Szülő- és gyereknevelés

Ez a közös családi tevékenység hat a leginkább a gyerek későbbi írási, olvasási képességeire!

Hogy mi köze a meseolvasásnak a gyerekek későbbi írási és olvasási képességeihez, ezáltal a tanuláshoz? Nem is gondolnánk, de nagyon is sok! Szakértőnk Tuser Julianna szakvizsgázott, okleveles gyógypedagógus-logopédus, a fejleszt-o.hu szakembere választ ad a kérdésre, mint ahogy arra is, hogy miként építik be a kisgyerekek az új szavakat a szókincsükbe, vagy hogyan tud segíteni a mese hallgatása a matematikatanulásban. 

- Nem csak a meseolvasás, hanem ugyanúgy a történetek mesélése is rengeteg pozitív hatással bír a gyerekek fejlődésére. Emlékszem gyerekként (de még most is) nagyon szerettem a szüleim, nagyszüleim történeteit hallgatni. Elképzelni, belehelyezkedni a hallott eseményekbe. Azóta persze már tudom, hogy ezáltal fejlődött a képzelőerőm, a nyelvi képességem és bizony az olvasási, írási készségem is - idézi fel emlékeit a logopédus szakember.

Hogyan segíti a meseolvasás az írási, olvasási képességeket gyerekkorban?

A meséken keresztül fejlődik a szókincs, a nyelvi szerkezetekkel megismerkednek a gyermekek, megértik az ok-okozati összefüggéseket, fejlődik a szeriális képesség, a szociális képesség. Segíti az érzelmek megismerését és azok kifejezését, az empátia fejlődését, azt, hogy a másik szemszögéből lássuk a dolgokat. Ösztönöznek a kreatív gondolkodásra, a kereteken kívüli gondolkodásra.

Amikor új szavakat hallanak a gyermekek először megértik a jelentését, összekapcsolják más információkkal, majd ők is elkezdik használni a saját beszédükben. Természetesen ehhez képesnek kell lenniük, hogy megértsék a hallottakat, képesek legyenek követni, tehát az auditív észlelés is fejlődik. Amelyek különösen fontosak az utasítások követéséhez, az órán való részvételhez, a tollbamondásoknál és a hallás utáni szövegértést igénylő feladatok teljesítésnél is.

A történetnek eleje, közepe és vége van…

Az olvasási, fogalmazási képesség kialakulását alapozza meg. A gyermek megtanulja, hogy milyen szerkezete van egy történetnek. Az összefoglalás, a jelzők, leírások pedig a tanulási stratégiát segítik. Minél többször hallja a gyermek az adott mesét, annál jobban fog rá emlékezni, képes lesz önállóan összefoglalni, kulcselemeket kiemelni belőle, és az önálló történetmesélést is gyakorolja ezáltal.

Boldoggá tesz…

A mesék, történetek általában egy meleg, meghitt, szeretetteljes környezetben hangoznak el. A gyermekek így egy pozitív élménnyel gazdagodnak, melyet a későbbiekben összekapcsolhatnak a saját olvasási élményükkel. Hiszen miért is szeretne sok gyerek már iskola előtt megtanulni olvasni? Anya és apa is tud és így szinte varázserejük van.

Itt és most…

Mindamellett, hogy az ok-okozati összefüggések megértését segíti, a jelenbe helyeznek a történetek, akkor is, ha egy másik világba kalauzolnak. Megélni az itt és most-ot pedig fantasztikus dolog a mai rohanó világban.

EZ IS ÉRDEKELHET: Logopédiai szűrés 3 és 5 éves korban - Mit szűrnek a logopédusok az óvodában? Szakember válaszol!

Mese és matematika?

Bizony a történetmesélés hatással van a szövegértésre, az összefüggések felismerésére, ami a későbbiekben a matematikai szöveges feladatok értelmezését is segítik.

Önállóság…

Támogatja az önálló történet megfogalmazást. Amikor a gyermeknek önállóan kell megfogalmaznia, hogy mi történt vele, akkor használnia kell a saját szókincsét, a szavakat megfelelő sorrendbe kell raknia és még nyelvtanilag is jó kell, hogy legyen. Megtanulják a történetmesélési technikákat, hogyan írjanak le egy-egy karaktert, eseményt. Ugyanez történik az írásbeli fogalmazások során. Az önálló történet vagy mese megfogalmazása által stabilizálódik a történeti sorrend, felépítés, fejlődik a szókincs (a passzív tárból aktívba kerülnek a szavak), megtanulják hogyan jósolják meg az események végét.

Plusz egy

A mesekönyvek használata során a gyermekek megismerkednek a betűkkel, egy idő után észreveszik a hasonlóságokat, összekapcsolják a betűképet a nevükkel és motiválttá válnak az elsajátításukra is.

Ha hasznosnak tartottad a tartalmat, kövesd szakértőnket az Instagramon is!

Fotó: Getty Images

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás