Meltdown (szenzoros összeomlás) – Ezekre a gyors intézkedésekre lenne szükségük az autistáknak
A meltdown nem más, mint autista személyek mentális válaszreakciója az erős feszültségre, ami általában szenzoros túlterhelésből adódik. Néhány gyors intézkedéssel segíthetünk nekik túllendülni a kényelmetlen, feszítő szorongó érzésen.
Egy autista személy idegrendszere másképpen érzékeli a világot. Az ingerfeldolgozási különbségekből adódik, hogy egyes hangok, textúrák, ízek, tapintások és érzetek akár elviselhetetlenek vagy fájdalmasak is lehetnek számukra. Ezt képzeljük el úgy, mint amikor az iskolatáblán valaki a kréta helyett a körmét húzza végig, azonnal libabőrösek leszünk... Körülbelül ehhez hasonló érzést élnek át egyes autisták különféle ingerek kapcsán nap mint nap.
A meltdown a szervezet önkéntelen válasza az ingerek okozta túlterhelésre. Amikor egy autista személy egy vagy több érzékszervét csordultig sok inger éri, akkor az egyén kimerültséget, szorongást, túltelítődését érez, vagy ezeket mind egyszerre. Gondoljunk bele, hogy egy átlagos felnőtt is "menekülni" próbál egy túl hangos, neonfényárban úszó, vásárlóktól hemzsegő, levegőtlen kis boltból a karácsonyi nagybevásárlás idején. Ehhez hasonló fojtogató, ingerültséget kiváltó érzést él át az autista személy is, ha túl sok inger éri.
A meltdown nem hiszti
A meltdown-ra, ami nem más, mint egy szenzoros összeomlás, sajnos még mindig nagyon sokan hisztiként tekintenek, valójában pedig nem az! A legnagyobb tévedés azt hinni, hogy a meltdownt az autista gyerek szándékosan okozza, hogy ezzel bármilyen célt elérjen. A meltdownt nem szándékosan okozza, és még csak irányítani sem képes azt.
Mi, a környezete, viszont megfelelő beavatkozással tudunk rajta segíteni.
Mit tegyünk a meltdown esetén?
1. Támogassuk gyengéden az autistát. Már az fél segítség lehet, ha csak megértjük, hogy éppen mi zajlik végbe benne.
2. Ne ítélkezzünk, ne fenyegessük a következményekkel, ne büntessük.
3. Teremtsünk biztonságot számára, tegyünk el mindent a környezetéből, amivel bántani tudná magát. Adjunk helyet, teret. Ha nem tudunk az autista gyerekkel félrevonulni, akkor kérjük meg másokat, hogy álljanak arrébb, adjanak helyet.
4. Távolról felügyeljük a meltdown-t. Ne érintsük meg a gyereket akkor, ha tiltakozik és ezt nem akarja. Nem szabad őt lefogni, leszorítani ilyenkor, mert az csak fokozza az ingerültségét. (Csak közvetlen veszély esetén nyúljunk hozzá, például, ha egy forgalmas út mellett közlekedünk, vagy olyan helyen, ahol veszélyt jelentene magára vagy másokra)
5. Mutassunk megértő gesztusokat és elfogadást.
6. Ha akár a beszélgetés, akár a közelség, akár a szemkontaktus vagy az érintés növeli a gyerek szorongását, akkor ezeket mindenképpen kerüljük. Csökkentsük tehát a szemkontaktust, a hangerőt, beszéljünk kevesebbet, lágyabban. Használjunk pozitív és megnyugtató hangnemet. Hagyjuk őt, hogy kiadja magából a feszültségét.
7. Csökkentsük a környezeti ingereket, a zajt, az éles fényeket. Minden triggert iktassunk ki.
8. Miután véget ért a meltdown, hagyjunk felépülési időt számára. Bármilyen heves is volt a szenzoros összeomlás, furcsa módon a visszazökkenési idő relatív gyorsan megy végbe. Ha csak lehet, alakítsunk ki nyugisarkot a felépüléshez.
Nyugisarok
A lakásban, osztályteremben szükség lenne egy olyan kuckóra, ahol a gyerek nyugalomban, önmagában lehet, ahova félre tud vonulni, ahol őt békén hagyják. Készítsünk ide számára babzsákfotelt, takarót, szenzoros megnyugtatáshoz eszközöket, a kedvenc tevékenységhez játékokat, felszereléseket, hideg innivalót, ennivalót.
