Szülő- és gyereknevelés

Megnyílt az Óbudára költözött új Csodák Palotája! Modern 21. századi tudományos szórakoztató- és élményközpont nyílt! (Fotók)

Megnyílt az új Csodák Palotája! 5000 négyzetméteren több mint 250 eszköz és játék mutatja be szórakoztató formában a természettudományok csodálatos jelenségeit. Terem kifejezetten óvodásoknak is! Vadonatúj játékokkal, előadásokkal, bemutatóterekkel és négy tematikus szabadulószobával várja a látogatókat a Csodák Palotája (Csopa) új helyszínen, Budapesten, a Bécsi úti Új Udvar bevásárlóközpontban. 

Az interaktív központot 21 évvel ezelőtt fizikusok alapították, azonban a Csopa vezetése fontosnak tartotta, hogy a fizika mellett a többi tudományterület felé is nyissanak, ezért az élményalapú oktatás és a játszva megismerés felől kezdték építeni, fejleszteni a Csodák Palotáját.

Minél több időt tölt a gyerek környezete megismerésével, annál sikeresebb lesz
"Minél több időt tölt egy gyerek a környezete megismerésével, annál sikeresebb lesz felnőtt korában a gondolkodásban és a tanulásban egyaránt" - emelte ki. Hozzátette: a tudásvágyból táplálkozó kíváncsiság fontos ahhoz, hogy felnőttkorban is képes legyen az ember új készségeket elsajátítására, kreatív váltásokra.

Mizda Katalin felidézte, hogy 2016-ban, a Csopa "testvéreként" megnyitott a Csopa Playbar, amelynek célja az volt, hogy a kamasz és a fiatal felnőtt korosztályhoz szóljon és egy olyan helyet teremtsen, ahol kényelmesen, kellemesen és inspiráló közegben tölthetik el szabadidejüket.

250 játék és eszköz mutatja be a tudomány csodálatos jelenségeit
"Idén a két helyszín összeköltözésével megteremtettünk egy világszínvonalú, több tudományágat felölelő, minden korosztálynak jó programot nyújtó tudományos szórakoztatóközpontot" - mondta.

Megnyílt az Óbudára költözött új Csodák Palotája

Az új, 5000 négyzetméteres, kétszintes helyszínen több mint 250 eszköz és játék mutatja be közérthető és szórakoztató formában a természettudományok csodálatos jelenségeit.

Megnyílt az Óbudára költözött új Csodák Palotája

Szabadulószoba, 5D-s körmozi, tudományos programok
Az Öveges-teremben látványos tudományos előadások várják a látogatókat, de kialakítottak négy tematikus szabadulószobát, különleges 5D-s, 9D-s és körmozis élményvetítésekre alkalmas termet, de lehet kalandozni a Tudósok Csarnokában és az Űrbázison is, a számos izgalmas program és interaktív, az egész család számára legalább félnapos kalandozást nyújtó tudományos programok mellett.

Megnyílt az Óbudára költözött új Csodák Palotája

Megnyílt az Óbudára költözött új Csodák Palotája

Forrás: MTI 2017. szeptember 29.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás