Szülő- és gyereknevelés

Először találkozott egymással Greta Thunberg és Malála Júszafzai

Közös fotó is készült a két fiatal aktivistáról.

Oxfordban találkozott egymással kedden a 17 éves svéd klímaaktivista Greta Thunberg és az emberi jogokért és a lányok tanuláshoz való jogáért küzdő Malála Júszafzai.

Ezt a cikkünket olvastad már: A Down-szindrómás gyermekek is megértésre vágynak

A 22 éves Malála Júszafzai már gyerekkorában felszólalt az ellen, hogy a tartományában nem járhattak iskolába a lányok. Malála később sem hagyott fel az oktatási jogokért való küzdelemmel, ezért 2012-ben a tálibok merényletet követtek el ellene. Többször rálőttek az iskolabuszon. Életmentő műtéten esett át, majd Angliában kapott kezelést, azóta is ott él.

Közben létrehozott egy alapot is, melynek az a célja, hogy minden lány és gyermek tanulhasson.  Malála Júszafzait 2014-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.

Greta Thunberg Istangarmra feltöltött fotója alatt úgy fogalmazott, végre találkozhatott a példaképével.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Greta Thunberg (@gretathunberg) által megosztott bejegyzés,

Malála Júszafzai pedig azt írta a Twitteren megosztott fotóhoz, hogy  Greta az egyetlen olyan barátja, aki miatt lógna az iskolából.

 

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás