Szülő- és gyereknevelés

EGÉSZ ÉLETÜNKRE KIHAT, HOGY MILYEN A KAPCSOLATUNK A SZÜLEINKKEL

A gyermek és az őt gondozó, jellemzően szülő közötti kötődésnek hatalmas szerepe van. Ezt a kapcsolatot tekinthetjük a legfontosabbnak a gyermek életében, hiszen kizárólag a gondviselőjére számíthat.

A fizikai szükségletek kielégítésén túl a szülő felelős a gyermek szociális, érzelmi, valamint kognitív fejlődése terén is a gyermekkel való kapcsolat alakításakor. A Good Therapy hívja fel a figyelmet a nem megfelelő viszonyulás veszélyeire és következményeire.

Miért fontos a biztonságos kapcsolat?

Egy biztonságos, jól működő kapcsolatban a szülő képes felismerni a gyermek igényeit, és miközben reagál azokra, támogatást is nyújt. Ideális esetben a szülő viselkedése kiszámítható és stabil. Egy ilyen kapcsolatban a gyermek könnyebben tanulja meg, hogyan szabályozza az érzelmeit, miként alakítson ki egészséges képet önmagáról és a világról. Ehhez nagyban hozzájárul, ha a szülő rendelkezésére áll, segít neki, amikor a gyereknek nyugalomra, esetleg megnyugtatásra van szüksége. Ennek hatására idővel a gyerekek olyan világképet alakítanak ki, amelyben, ha kell, segítséget kapnak, hiszen korábban is ezt tapasztalták meg. Egy egészséges, támogató kapcsolatban a gyermek megtanulja, hogy méltó a szeretetre, számíthat a szülő támogatására. A stabil környezetben a gyermek könnyebben tanul, bátrabban használja ki a fejlődés lehetőségeit.

És mi történik, ha ez nem valósul meg?

Sajnos azonban sokszor nem az ideális kapcsolat alakul ki a szülő és a gyermek között. Vannak olyan gondviselők, akik viselkedésükkel képtelenek stabil légkört teremteni a kicsik számára, kiszámíthatatlanok, sokszor bántalmazók. Az ilyen környezetben nevelkedő gyerekek gyakran tapasztalnak belső konfliktusokat, nagyon nehezen tanulnak meg reagálni a félelemre vagy a szorongás érzésére. Abban az esetben, ha a gondviselő nemcsak biztonságot, de sok esetben veszélyforrást is jelent a gyermek számára (például erőszakos, elhanyagolja a gyereket, vagy visszaél a helyzetével), a gyerek viselkedése könnyen ambivalenssé válhat. Ez alapvetően egy ellentmondásos helyzet a gyermeknek, hiszen sok mindenben szüksége lenne a szülőre, de meg is kell védenie magát tőle.

A cikk teljes egészében a divany.hu oldalán olvasható.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás