Szülő- és gyereknevelés

Átadták az Autista Mintaházat Budapesten

Megnyitotta kapuit az Autista Mintaház - Diagnosztikai és Terápiás Centrum Budapesten, a XIII. kerületi Gyermek téren. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és az Együtt az Autistákért Alapítvány közös projektjében létrehozott intézmény az autizmussal élő gyermekek fejlesztését és családjuk hosszútávú támogatását szolgálja.

A csütörtöki átadáson Nagy Anikó, a Heim Pál gyermekgyógyászati intézet főigazgatója elmondta, 2016 óta tervezték azt, hogy új módszerrel, szakemberek összefogásával megteremtik azt a lehetőséget Magyarországon, hogy autista gyermekek hangulatára tervezett és létrehozott épületben, megnyugtató környezetben diagnosztizálják őket és az egyéni szükségleteiknek megfelelő fejlesztést alakítsanak ki.

Az intézményben nemcsak a hagyományos orvosi terápia kap helyet, hanem a gyógypedagógia, valamint a játék, a zene és színek is - fogalmazott.

Nagy Anikó kiemelte, módszertanban, emberségben és orvoslásban az intézmény létrehozásával mintát tudnak mutatni arra, hogyan kell ezen gyermekek felé fordulni, miként lehet minél koraibb diagnózissal segíteni a őket és a családjukat is.
Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató azt hangsúlyozta: rendelkezésre áll a szakmai és szervezői képesség, az orvosi tudás, hogy a szükséges segítséget megadják az érintetteknek.
Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy minden tizenhatodik magyar család autizmusban érintett, de a tudása még kevés a társadalomnak a spektrumzavar témakörében.

A mintaház egyedülálló a maga nemében: új dimenziót nyit a terápiás kezelésben Magyarországon - jelentette ki.
Szijjártó-Nagy Szilvia kifejtette, az innovatív központ eddig széleskörűen nem alkalmazott módszerekkel és eljárásokkal segíti a korai felismerést, valamint a beilleszkedést.
Szeleczki István, az Autista Mintaház vezetője közölte, már ötven felett van a jelentkezők száma. A szakmai tudásuk legjavát nyújtva próbálnak hozzájárulni ahhoz, hogy a családok el tudják fogadni a gyermeküket, valamint az érintetteknek megfelelő környezetet és akadálymentes ellátását nyújtsanak - mutatott rá.

Szeleczki István kiemelte, minél korábban felállítják a diagnózist, annál teljesebb életet fog élni az érintett gyermek.
    

 

Forrás: MTI 


 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás