Szülő- és gyereknevelés

3 TEVÉKENYSÉG, AHOL JOBB, HA A GYEREK IRÁNYÍT

A gyerekeknek a játék, a rajz és a mese segít feldolgozni az őket érő külső és belső ingereket, eseményeket, változásokat. A feldolgozás hatékonyságát pedig nagyban befolyásolhatja, hogy szülőként mekkora szabadságot adunk nekik ebben.

Felnőttként gyakran vágyunk vissza a gyerekkor felhőtlen világába, pedig valójában az sem (volt) gondtalan. Bár könnyű azt hinni, hogy a gyerekeket értelmi fejletlenségük miatt még nem érik komoly konfliktusok, ez egyáltalán nincs így. Nekik még nem kell megküzdeniük a megélhetés kérdésével, a biztonság megteremtésével, a kapcsolatok tudatos ápolásával, mégis sok nehézséggel, újdonsággal kell szembenézniük, amiket még csak nem is értenek. Napi szinten ismerkednek a világ dolgaival, önmaguk működésével, az ismeretlennel és váratlannal, miközben számukra a kiszámíthatóság lenne a legfontosabb. Emellett pedig a felgyülemlett feszültségeiket sem tudják könnyen oldani és feldolgozni, hiszen sokkal kevesebb eszközük van rá, mint a felnőtteknek. Nekünk ott van a nyelv, a sportok, az írás, a zene, vagy éppen a csend, amiben rendezhetjük a gondolatainkat, érzéseinket. A gyerekeknek ez nincs meg: nem ismerik még kellőképpen se a nyelvet, se a saját érzéseiket, ráadásul a felnőttek folyamatos irányítása alatt állnak, ritkán van valódi beleszólásuk a történésekbe. Belső feszültségeiket ők játékkal, rajzzal vagy mesével dolgozzák fel, a felnőttek asszisztenciája azonban itt sem nélkülözhető, hiszen az ehhez szükséges feltételek biztosítása továbbra is rajtuk múlik. Ha tehát szeretnénk őket megfelelően támogatni és felkészíteni a várható élethelyzetekre, ezeket kell megtanulnunk megfelelően alkalmazni.

Szabad játék

Egy kisgyerek még szinte bármivel eljátszik. Mindenben meglátja a különlegességet, és fantáziája segítségével képes bármit megtestesíteni, hogy kifejezhesse azt, ami önmagában zajlik. Rajtunk, felnőtteken mégis sok múlik, még akkor is, ha nem veszünk részt a tevékenységben, hiszen nagyban befolyásoljuk, hogy a gyerek mivel és hogyan játszhat. Általában mi választjuk ki a játékeszközöket, és szeretjük azt is megszabni, hogy mivel hogyan kell játszani. Könnyen okoz konfliktust a családokban, ha bizonyos játékokat a gyerek nem rendeltetésszerűen használ. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a felnőtt élet eszközeinek miniatűr változatai arra valók, hogy a gyerek begyakorolhassa azok megfelelő használatának módját. Ez valóban feladata ezeknek a tárgyaknak, de nem kizárólagosan.

A gyerekek szabad játéka önkifejezés is. Általa dolgozzák fel azokat az élményeket, eseményeket, belső lelki zűrzavarokat, amik foglalkoztatják őket, amiket ekképpen próbálnak megérteni és helyre tenni a fejükben. Az, hogy egy gyerek a földhöz veri a babáját, nem jelenti azt, hogy egy igazival is ezt tenné, ahogy egy kisfiú sminkelése se jelent egyenes utat a show businessbe. Ezek csupán pillanatnyi önkifejezések, felfedezések, megismerések, próbálkozások, amikre a gyerekeknek nagy szükségük van ahhoz, hogy valamilyen módon újraéljék az érzelmeiket, kontrollt szerezzenek önmaguk és a környezetük felett, hiszen nekik erre csak a játék és a fantázia világa ad lehetőséget. Ezért fontos, hogy ne irányítsuk a szabad tevékenységüket (amennyiben balesetveszély nem áll fenn), s legyünk inkább aktív megfigyelők, akik csupán a jelenlétükkel járulnak hozzá a gyerek önkifejezéséhez.

A cikk teljes terjedelmében a divany.hu oldalán olvasható. 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás