Különleges helyzetekTehetséges gyerek

Tehetséges kisgyermek a családban

A tehetség a jövő záloga. Ezt a mondást mindannyian ismerjük, és nem is nagyon lehet, nem is nagyon érdemes ezzel vitatkozni, vagy szembeszállni. Kétségtelen, hogy egy ország jelenének felemelkedése és jövőjének biztosítéka - sok egyéb tényező mellett - azon is múlik, hogy milyen szinten, milyen minőségben képesek az emberek „megszervezni ismereteiket”, azaz: hogy képesek a felhalmozott  emberi „tőkét” mozgósítani.

A tehetséges gyermekekkel történő különleges bánásmód divatos, a szó jó és rossz értelmében egyaránt. A jó értelmezésről, a tehetség jelentőségéről már beszéltünk, de a rosszról még nem. Ennek több aspektusát is érdemes körbejárni.

A tehetséges ember is ember, ezért tudni kell, hogy az általánosan elvárt körülmények számukra is fontosak. Ezért is kérdéses, hogy kiemelésük, külön nevelésük jótékonyan hat- e vagy sem személyiségük teljes fejlődésére. Kiválasztottnak lenni azt is jelenti, hogy a nem kiválasztottak felett kell állni, ennek felelősségével élni, és ennek esetleges igazságtalanságait is elviselni. Nekem jut, neki nem.

Persze a tehetség maga, és annak gondozása, ápolása  ennél az okfejtésnél sokkal szebb, sokkal finomabbra hangolt emberi cselekedet, emberi „eredmény”. Különösen akkor, ha egy kisgyermek éppen kibontakozó képességei válnak „gyanússá”, azaz valószínűsíthető, hogy egy adott képessége, vagy képességei magasabb szintűek, mint a többi gyereké, mint általában kortársaié.

Mi is az a tehetség?

A tehetség fogalmának körülírásakor mindig kérdés, hogy a tehetség genetikai eredetű-e, vagy a nevelés, a szociokulturális háttér hozza-e ki. A genetikai eredet, az egyes hajlamok megléte feltétele a tehetségnek, ám bizonyított, hogy a szociális környezet - szocio- ökonómiai státusz, a SES -, valamint  a nevelés, a gyermeket ért közvetlen és közvetett, tudatos és tudattalan hatások erősen befolyásolják az esetlegesen szunnyadó tehetség  kibontakozódását.

A tehetség felfedezése eleve egyfajta sajátos érzékenységgel párosul, annak részéről is, aki észreveszi a gyermekben lévő képességet. Ehhez járul hozzá az az akarat, az az elhatározás, és az a megvalósítási mód, amelyek így együtt biztosítják, hogy a gyermek olyan környezetben nevelkedjen, amely segíti a kiugróan jó képességének megnyilatkozását, a személyiség többi aspektusát sem  figyelmen kívül hagyva. A feltételek, amelyek a különleges bánásmód szervezési- és anyagi terheit jelentik már „csak” külön segítő tényezői mindennek.

Nevelési kérdések

A tehetség gondozása azonban nem ilyen egyszerű. Nem mindegy, hogy milyen nevelői attitűd és bánásmód veszi körül az érintett kisgyermeket. A 2-3, majd a 3-7 éves gyerek tehetsége ugyanis - mint már szó volt róla -  éppenhogy „csak” kibontakozóban van, ezért is igaz az, hogy még minden szokásos gyermeki szükséglete adott, amelyek kielégítésére bizony vágyik is.

Minden  kisgyermek szeret és - bármilyen furcsán is hangzik - tud játszani. Még a sérült, eltérő fejlődésű kicsi is, noha az ő játéka, a sérülés típusától és annak mértékétől függően  korlátozott,  más irányú, vagy lassabb. A játék gyermeki szükséglet, ami egyúttal a fejlődés alapja, hiszen a spontán játékban, indirekt módon tanul meg figyelni, másokkal együttműködni, mások információit a sajátja közé beépíteni, beszélgetni, játék közben alakul finommozgása, ha kirakóssal, vagy ilyesmivel játszik, motoros képességei, ha a szabadban játszik, stb.

Azt szokták mondani, kicsit leegyszerűsítve, hogy aki nem tanul meg - mert pl. nem hagynak erre elég időt - játszani, annak a gyermeknek tanulási nehézségei lehetnek. Tehát a jó képességű kicsinek is kell időt-helyet hagyni a játékra, olyan napirendet szükséges szervezni, amelybe ez is belefér. És még sok más is, ami minden gyermek életében jelen szokott lenni: kirándulás, családi-baráti összejövetelek, bábszínház stb.

Fontos a szülő érzelmi támasza is.  A gyerek sikerének  örülni kell, de a veszteséget nem szabad túl komolyan venni még ebben az életkorban. A megmérettetés, a versenyhelyzet teremtése nem kizárt, de a személyiség egyéb tényezőitől függ, hogy  kitehetjük-e a gyermeket a verseny kínálta stressznek, vagy sem. Minél később tesszük ezt meg, annál jobb.

Kényes kérdés a szülői féltékenység, előfordul, hogy a szülő maga szeretné titkon a sikert megélni, mindez  elfojtott ellenérzéseket válthat ki a szülőből saját gyermeke felé.  Jelentős nevelési kérdés a testvérhelyzet is, hangsúlyozandó, hogy a családi egységet, így a testvérek családbeli pozícióját nem gyengítheti a tehetséges kisgyermek jelenléte.

Milyen képességekről is van tehát szó?

  • kiemelkedő intellektuális képességek
  • kiemelkedő művészi képességek (zene, mozgás, kézművesség, vegyes)
  • kiemelkedő pszicho-motoros képességek
  • kiemelkedő szociális képességek
  • vegyes, több területen kiemelkedő képességek
  • egyenlőtlen fejlődésű gyermek, részképességek zavara mellett kiemelkedő képességek
  • tehetségcsírák jelei, fel nem fedezett, többnyire hátrányos helyzetű családok gyermekei esetében

Az értelmi képességek különlegessége könnyen követhető, ám nem mindegy, hogy a család kultúrája értékeli ezt vagy sem. A művészi képességekkel ugyanaz a helyzet, különösen akkor, ha a családban addig még nem volt sem zenei tehetség, sem képzőművész, sem sportoló, vagy táncművész. Azt már kevésbé szoktuk tehetségnek nevezni, ha egy kisgyermek „elrendezi” a környezetét, szinte kitalálja a többiek játékát, közvetíti azok vágyait, megszervezi a kis barátai együttes életét. Ők a szociálisan tehetséges gyerekek.

A „csavar” akkor jön elő, ha netán egy kisgyermek sérült, eltérő fejlődésű, ám mégis tehetséges. Pl. köztudott, hogy az autizmus egyik vége, az Asperger-szindróma többnyire kiemelkedő képességekkel párosul. De mindannyian láthattunk már világtalan zongoristát is.

További bonyodalmat okozhat, ha éppen a tehetség ténye okoz viselkedési zavart, ami az eltérő érdeklődésből, a meg nem értettségből, az egyirányú figyelemből alakulhat ki. Nem könnyű a szülőknek, és nem könnyű a pedagógusoknak sem. Marad az egyensúlyteremtés, mint alapvető, ám nem könnyen megteremthető módszer: alkalmazkodunk a gyerekhez, segítjük őt sajátos útján, de tőle is elvárjuk az alapvető együttélési szabályok megtanulást, betartását. Pl. a „tudós” típusú kicsinek megfelelő könyveket, gyereklexikonokat veszünk, de a könyvét lefekvés előtt el kell tenni a polcra, mint  bárki másnak a játékát.

Mi kell a megmaradáshoz?

A tehetség, ha van mód rá, akkor előbújik. De el is tűnik, ha nem párosul egyéb képességekkel. A kitartás, elkötelezettség, belső motiváció, akarat, türelem, figyelemösszpontosítás mind feltétele annak, hogy a  speciális tulajdonság jól begyakorlódjék, ha mindez nincs, „berozsdásodik”.

Márpedig a pici gyerek - igen ritka kivétellel - nem rendelkezik még ezekkel a tulajdonságokkal. Nem is rendelkezhet, már csak életkora miatt sem. Egyvalami tudja ezt  kezdetben pótolni, majd később elővarázsolni: a háttér. Ezzel a gondolattal visszatértünk, szinte keretet adtunk mondanivalónknak.

A dolgok akkor válnak érdekessé, különlegessé, ha van kivel összehasonlítani, ha van kinek megmutatni, ha van, aki örül neki. Ha van segítség, aki támaszt nyújt, ha baj van,  ha van, aki hagyja, ha elfárad a kicsi, ha van, aki engedi őt megmaradni elsősorban gyereknek.

2011 január 25. dr. Bakonyi Anna

 
Kölöknet hozzászólások  
(22 hozzászólás) 
2011 február 20.
Gitta
Hát, valóban egyszerűbb megengedni, hogy a gyerek netezzen, tévézzen, lógjon a haverokkal. Azzal nem sok munka van. Aztán persze lehet a szülőnek magát mentegetni: mások is ezt csinálják, ez ma a divat, nincs időm a gyerekre...
2011 február 18.
süni
Usermami,Gitta
én pontosan ebben látok óriási problémát, és jó volna, ha a szülők belátnák, nem elvesznek hanem hozzátesznek a gyerek fejlődéséhez,ha valami őt érdeklő dologra (bizony néha kis erőszakkal) rászoktatják.De bevallom, kevés embert bírtam meggyőzni eddig,féltik a gyerekeket címszó alatt inkább egyszerűbb nem megszervezni a kis szabadidejüket,már amíg hagyják.
2011 február 18.
Gitta
Usermami:Az a szülő nyilván nem fog tenni semmit azért, hogy a gyerekének értelmes programot találjon. Sajnos, a többség beéri ezzel is. Mert ez nem igényel a szülő részéről plusz energiát. Edzésre, szakkörbe, zeneórára vinni a gyerekeket, komoly logisztikai teljesítmény is. De szerintem megéri, ha a gyerekem örömét leli abban, amit csinál.
2011 február 18.
Usermami
@Gitta és Süni: a kérdés csak az, hogy az a kedves szülő, aki hagyja, hogy a gyereke a facebook és a számítógép, xbox, psp, miegyéb előtt lógjon naphosszat, vajon veszi-e a fáradtságot, hogy bármiféle egyéb tevékenységet keressen a gyereknek. Szerintem nem nagyon.
2011 február 17.
Reni74
Áron fiam ügyes tornász, nagyon sokat tesz érte, hogy fejlődjön,de még majdnem ez is kevés...még lazábbnak kell lennie az edző szerint, és gyakoroljon otthon is...heti 5 edzés van...kérdem én mikor nyúzzam még itthon is? és megéri-e? Ő még egyenlőre bírja, nagyon szereti a tornát...de nem akarok mindent erre feltenni.Amíg mi is jónak látjuk, addig támogatjuk mindenben!Kényszeríteni nem fogjuk semmire!
2011 február 17.
Gitta
Egyet kell értenem Sünivel: ha az a gyerekkor, hogy a gyerek minden szabad idejében számítógépen lövöldöz, tévét néz, a facebookon lóg vagy bandázik, akkor nem kár lemondani róla, és úszni helyette.
2011 február 17.
süni
Kedves Judit,
a hozzászólással többé kevésbé egyetértek, de van egy mondat, amely már másnál is előfordult,vagyis,hogy a versenyszerűen sportoló gyerekeknek nincs idejük gyereknek lenni.
Egy pici elsős, másodikos gyerekre igaz lehet a mondat, valóban elveheti az időt sok egyéb, nem biztos, hogy szükséges különórától (nyelv, zene,dráma, mese stb) a sportra,mozgásra fordított idő.Ám nem veszi el az időt a napközibe járó gyerekek önálló játszásától,szülővel értékesen töltött idejétől, mivel ilyen nem nagyon van,vagy nagyon kevés.És ahogy nő a gyerek, igényelné a gyerektársaságot, egy negyedikes,ötödikes nem anyuval vágyik a játszótéren játszani sajnos.A szülők egy része ilyentájt kétségbeesetten keres gyermekének, akivel addig semmi gond nem volt, valami elfoglaltságot, ami talán "elhúzná" a szülőnek nem annyira tetsző társaságtól.De nagyon nehéz egy olyan gyereket akármilyen sportra, zenére beíratni, amivel addig semmit nem foglalkozott, nem érezte meg a munka ízét,a "tudás" örömét.(bár jobb későn mint soha)
Ezért, lehet, hogy átmenetileg a gyereknek le kell mondania bizonyos dolgokról, de saját tapasztalatból tudom, nem sokról,cserébe egy nyugodtabb kiskamasz és nagykamasz korért.
Én nem tartom a számítógépes játékokat, a facebookot, a netezést,a játszótéren bandázást kihagyhatatlan gyermekkornak.
Cserébe a gyerek a sporttal is, de bármi más, kitartást igénylő, és örömet okozó rendszeres tevékenységgel olyan tudás birtokába jut, ami nagy előnyére válik akár az iskolában, akár később a nagybetűs életben.Arról nem is beszélve, hogy a dolgozó szülő pontosan tudja majd a nagyobb gyerekéről is, hol tölti el az idejét.
Természetesen fentiek nem igazak a csak gyerekükkel foglalkozó anyukákra, de tegyük a szívünkre a kezünket, hányan engedhetik ezt ma meg 1-2-3 éves kor után???
2011 február 15.
Judit
Kedves Anya!
Nem könnyű ilyesmiben dönteni, és tanácsot sem lehet igazán adni, talán még a körülmények ismeretében sem. Mégis, én azt gondolom, hogy ha más nyomós érv nem szól a költözés mellett, én nem mernék mindent erre az egy lapra feltenni. A kislány érdekében sem. Az eltökéltség olyan tulajdonság, ami minden területen előreviszi az embert - nemcsak most, később is. És minél több irányban fejlődik egy gyerek, annál későbben kényszerül választásra. A versenyszerű sportolás mellett nincs idő gyereknek lenni, a kislánynak egy idő után ez az egy dolog fogja kitölteni az életét az iskola mellett. Ezt szeretnék? Azt is érdemes mélegelni, hogy mi történik, ha a család az egész életét ahhoz az egy célhoz igazítja, hogy a gyermekből úszóbajnokot nevel. Ha túl nagy terhet vesznek ezzel a nyakukba, az a gyermek számára is óriási nyomást jelent. Hiszen mi lesz, ha nem sikerül, amit elterveztek, s ő lesz az oka a hiábavaló áldozatnak. Ha azzal a tudattal kell élnie, hogy az egész család erre az egy lapra tette fel az életét, és ő nem tudta beteljesíteni a célt. Mellesleg a gyermek egészséges testi és lelki fejlődése szempontjából is meggondolandó, hogy kitegyék-e, illetve mikor tegyék ki a versenyzésből adódó stressznek és hajszának. Ennek eldöntése nem az edző feladata, ő a "hozott anyagból" kihozza a maximumot. Hogy az ár megéri-e, ezt a szülőknek kell eldönteniük. A gyerek erre egyelőre nem érett.
2011 február 14.
korenka
ayse: Teljsen egyetértek veled. Anno a lányom korához képest rendkívül okos volt. Mindenki, a nevelőit is beleértve folyton mondogatták, hogy zseni. Őszintén reméltem, hogy mégsem az. Azt akartam egyrész, hogy gyermek tudjon maradni. Másrészt úgy éreztem, hogy én nem vagyok elég intelligens ahhoz, hogy megfelelő támasza legyek... most is nagyon okos gyermek, de gyermek maradt, nem toltam ebbe az irányba. Úgy érzem jól tettem. De ez a döntés az én életemben az én gyermekem ismeretében érvényes. Tudom, hogy van úgy, hogy a gyermek elképesztő céltudatos a jövőjét illetően... az egy másik történet talán...
2011 február 07.
Anya
Szia Süni!
Igen, tudjuk, hogy semmi sem biztos, nemcsak most, de még 4-5 év múlva sem. Viszont itt sajnos semmi olyan háttér nincs, ami biztosítaná a fejlődését 10-11 éves koráig. Sem olyan szintű edző, sem egy csapat akikkel járhatna versenyezni. Addigra valószínűleg elveszne az a plusz, ami a jelenleg látszik és valószínűleg a tehetségéből fakad. Pont ez a dilemma oka. Ha még várunk 4-5 évet, már nem nagyon lesz min gondolkodni.
2011 február 07.
ayse
A mi kislányunk gyönyörűen énbkel. Elvittük egy neves iskolába, fel is vennék. És itt érne véget a gyerekkora. Úgy döntöttünk, nem visszük. Lehet, hogy rosszul....
2011 február 06.
süni
szia Anya,
nekem már a harmadik gyermekem úszik, van nagyon tehetséges hasonló korú, mint a tiéd, és vannak nagyok.Az én véleményem szerint egy ennyi idős gyerekből még egyáltalán nem biztos, hogy lesz "valaki" amiért az egész életeteket most fel kell borítani.10-11 éves koráig, ha jó az edzője bármelyik uszodában lehet korosztályos jó úszó, csak figyeljenek oda rá,tanítsák meg "szépen" úszni.Ha akkor még mindig nagyon jó, ráértek akkor költözni akár vidéki nagy úszóvárosba, akár Pestre.
Mert ha hiányoznak a feltételek, tényleg nem tudják kihozni belőle amit szeretne vagy szeretnétek, és ez sem mindegy, ez is kiderül időközben.Kitartás!!!
2011 február 02.
Anya
Usermami!

A kislány nagyon elszánt, de ő mindenhez így áll hozzá. Az edzők, pedagógusok álma az ilyen gyerek. Hogy mit mond az edző? Azt, hogy nekünk kell dönteni. A tehetséget ( fizikálisan és agyban is ) látják benne, de hogy lesz-e belőle olimpiai bajnok, azt senki nem tudja megjósolni...
2011 január 30.
Z.-né Andrea
Nekem egy ismerősöm 20 évig a beteg gyerekéről gondoskodott. Speciális óvodába, iskolába hordta, aztán ápolta a transzplantáció után. A lány most főiskolára jár, hála az édesanya kitartásának. Most, hogy a gyerek után már a 30 e forint se jár, állás kellene. Túl az ötvenen, nulla szakmai tapasztalattal, kis faluban ugyan hol???? Ha otthonba adta volna a gyerekét, akkor több százezerbe-millióba került volna a lány ellátása évente. Arra van pénze az államnak. Szégyen.
2011 január 28.
Usermami
P.T.: ezt a verziót én is ismerem, csak ez szerintem a lehető legrosszabb kényszermegoldás, nem valódi...

Jó lenne, ha nem Budapest lenne a "világ közepe", és nem az ötven kilométerre fekvő iskola vagy a bentlakásos intézmény közötti vergődést neveznénk választásnak. Hogy a röhejes 30 ezer forintról már ne is beszéljünk... Próbálna meg abból egy döntéshozó akár egy egészséges gyereket is nevelni...
2011 január 28.
P. T.
Hogy oldja meg? Például minden nap elviszi a gyerekét az 50 km-re lévő speciális iskolába, majd délután érte megy. És örül, hogy az állam meghálálja a fáradozásait havi majdnem 30e forinttal. Persze küldhetné bentlakásos intézetbe is...
2011 január 28.
Usermami
Anya!

Hát, azt hiszem, hasonlóképpen tanácstalan lennék a helyedben. Az edző mit mond? És a kislány mennyire elszánt?

Egyébként elég nagy bajnak érzem, hogy ennyire centralizált minden az országban. A fővárosban ezerféle lehetőség közül választhatunk, vidéken meg még a nagyvárosokban is kevés segítséget talál az ember. Abba már bele sem merek gondolni, hogyha mondjuk valakinek speciális nevelési igényű gyereke van és vidéken lakik, hogy oldja meg az életüket...
2011 január 26.
Dóra
Kedves Anya!
Tényleg nincsenek könnyű helyzetben. Aki nem a fővárosban vagy legalább valami nagyvárosban él, annak lényegesen kevesebb esélye van arra, hogy a meglévő tehetségét kibontakoztassa. Megértem, hogy nem lehet csak úgy mindent egy lapra feltenni a mai világban.
2011 január 26.
Anya
Iszonyú nehéz kérdés. Mi épp most vagyunk abban a helyzetben, hogy 7 éves lányunkról bebizonyosodott amit már korábban is sejtettünk. Rendkívül tehetséges az úszásban és nemcsak fizikálisan, hanem fejben is. Viszont itt, ahol lakunk semmi esélye a kibontakozásra. A főváros 140 km, napi ingázás kizárt.Felborítani a mostani életünket és mindent erre feltenni? Mi van, ha mégsem jól alakulnak a dolgok? Ha meg nem lépünk? Akkor egy életen át rágni fogom a körmömet, hogy a tehetséges és jelenleg eltökéltnek tűnő gyerek nem kapta meg a lehetőséget.
2011 január 26.
judit10
Az én lányom is asperger-es, de nekünk, hogy normális suliba be tudjunk illeszkedni folyamatosan egy doktornéni segit, gördülékenyebb az életünk, bár sajnps az a tapasztalatom, hogy alig van jó szakember aki ebben tud segiteni. Mi találtunk ilyet, akinek szüksége van rá, szivesen elküldöm. Judit
2011 január 26.
Nilatak
Mindkét gyerekem átlagon felüli képességű, de azt szeretném, ha normál ember módjára élnének.Úgy gondolom, hogy egy idő után a tehetségek élete már nem boldog.
2011 január 25.
V. J-né, tanár
Nekünk van Asperger-szindrómás gyerek az iskolában. Hihetetlenül jó a memóriája, "lefényképez" mindent és elraktároz. Főleg számokat, adatokat. Ha versenyre megy, mindegyiket megnyeri. De ez a kiemelkedés csak még jobban megnehezíti számára az amúgy is problémás beilleszkedést.
Összes hozzászólás (22) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás